A Road zenekar profizmusát mi sem mutatja jobban, mint hogy milyen jó érzékkel nyúlnak bele a különböző projektekbe. Egyértelműen a közönség, a rajongók érdekeit szem előtt tartva tesznek meg minden lépést, ami meg is hozza a sikert. Ennek kitűnő jele, hogy tavaly, amint elérte a tizedik életévét a hevesi kompánia, csinált egy szinte végig teltházas turnét, ahol egy külön akusztikus és egy hangos koncertet is adtak. Az év végén még egy könyv is piacra került, amihez egy DVD-t is mellékeltek. Van kérdés?
A Roadot még valamikor a Nem kell más album után ismertem meg, tehát mondhatni régóta nyüvöm a dalaikat a lejátszóban. Nem mindig hallgattam őket ugyanolyan intenzitással, de folyton szem előtt voltak, ha a környékemen megfordultak, kevés kivétellel mindig meglestem őket. Jó volt látni, hogy hogyan lesz egyre érettebb, profibb az egész produkció, mindezt úgy, hogy azóta is két lábbal a földön járnak.
Maga a könyv nagyon szép, keménykötésű, színes-szagos kiadvány lett, van anyag a bő 300 oldalban. Megismerkedhetünk benne mind a négy tag Road előtti életével, ki, hogyan került oda, ahova, milyen zenekarokban játszották a - nem minden esetben - rockzenét. A laza hangvételű, sztorizgatós blokkban rokonok, ismerősök is elmondják véleményüket a falusi kutyákról, miközben a vissza-visszatérő elemeknek köszönhetően a történet kezd összeállni egy nagy egésszé. Az elmúlt 10 évet kislexikonszerűen, címszavakba foglalva mesélik el, közé egy, a Road roadjait és háttérembereit bemutató blokk került. A könyv végén egy szintén termetes szakasz van, hol a zenésztársak mondják meg a magukét a mátraaljai négyesről, az egészet pedig természetesen egy archív fényképalbum zárja.
Az egész könyvből sugárzik, hogy mindent céltudatosan csinálnak, amíg nincs kész a munka, addig szórakozás sincs… de utána! Megtudhatjuk a kötetből, hogy honnan van nekik az országos hírű (sőt, azon túl is ismert) pálinkája, hogyan készültek a lemezek, de még az ex-dobost, Tubolyt is megszólaltatta az író. Megtudhatjuk, hogy mi az a 39764, de azt is becsülettel bevallják, ha egy szám alapját valakitől kölcsönözték, ez utóbbi miatt le a kalappal. Beszélnek a turnék tapasztalataikról, a legelső országos turnéjuk negatív élményeiről, de persze a Depresszió és Tankcsapda melletti országjárások és ott tanultak sem maradnak véka alatt. Az is kiderül, hogy kinek milyen szokásai vannak színpadra lépés előtt/közben, illetve hogy milyen hatással vannak a közvetlen környezetük zenei világára, az övék honnan ered.
Aki előrendelte az egyébként 2014 példányra limitált könyvet, a személyre szabott első oldal mellett egy ajándék DVD-t is kapott. Az egyszerűre vett, a 10 éves turnéhoz kapcsolódó borító mögé a tavaszi duplakoncertes Barba Negrás buli felvételét pakolták, megspékelve egy háromnegyed órás visszaemlékezős, elmélkedős kisfilmmel, amely az archív felvételek kivételével már sok újat sajnos nem mond annak, aki olvasta a könyvet. Az akusztikus blokkban a Special Providenceben, a Kartelben és a Subscribe mellett is bizonyított Cséry Zoltán segíti ki őket. Okos ötlet volt, hogy nem csak unplugged show lett az egészből, hanem át is hangszerelték őket. Érdekes új köntöst kapott például az Emberteremtő és a Valami nagyon hideg kék is. A Világcsavargó persze nagy átalakítást nem igényelt, de annál nagyobb sikert aratott. Érezhetően tetszett a közönségnek. Ha akadt volna olyan, akinek ez nem jött volna be, az a hangos verzió alatt rendesen kitombolhatta magát. Itt egy szűkre vett slágerlistát kapunk, stílszerűen az első album első dalával, a Balhéval kezdve. Nem a teljes koncert került fel végül a korongra, de vitán felül értékes és tartalmas kivonata a bulinak. A klipes dalok nagy része meg lett idézve, így többek között a Visszahárom, Nem rólunk szól és természetesen a kihagyhatatlan Nem kell más is tiszteletét teszi. A színpadi jelenlétre, a látványra, a vágásra senkinek egy szava nem lehet. Profi munka, ahogy elvárható. Hibátlan kiadvány, talán még a Heves megye lordjai DVD óta kijött klippeket még felrakhatták volna, de ezt leszámítva szava nem lehet a Road iránt elkötelezett rockernépségnek.
Ennél kitűnőbben nem is lehetett volna megünnepelni ezt a 10 évet, minden elismerésem a Roadnak. Jöhettek volna az egyszerűbb megoldással, hogy kiadnak egy best of lemezt, de arra már biztos nem lenne akkora kereslet, jó ötlet volt kihagyni. A DVD mondhatni kötelező ilyenkor, de a könyvvel tettek egy merész lépést, a rajongótábor vevő volt rá, amivel bebizonyították, hogy a Tegyük fel… platinalemez státusza nem csak egy egyszeri, tiszavirág életű felvillanás volt. Még sokszor ennyit kívánok nekik, aztán találkozunk a következő turnén. Aztán várjuk a következő korongot!
Aki netán kedvet kapott volna az olvasáshoz, a Road honlapján még rendelhet belőle. Ajánlott, emberközeli olvasmány, hangulatos, vidám, persze ha kell, kellően komoly részekkel.
