Az, hogy a Prong zenekar nevének közepén az ördög villa - mondjuk egy hamarosan bekövetkező budapesti koncert hirdetményén - pontosan olyan erővel döfi át a határául köré írt kör széleit, mint ahogy az tette huszonöt évvel ezelőtt is, nagyjából két dolognak köszönhető szerintem. Amik közül az egyik tény egyértelműen a zenekar megtagadhatatlan hírnöki szerepe a metál világ mindenkori zajos arénájában. Hiszen a Beg To Differ lemezzel kezdődően, mondjuk a Rude Awakening című anyagig minden gondosan odakarcolt hang ma már próféciának számít. A másik dolog pedig, hogy az utolsó két lemezükkel még mindig vastagon írták a hatalmas felkiáltójeleket a közelmúltba, ami egykor az a jövő volt, ahova pontosan ők mutattak mindig. Na és van még egy harmadik - legújabb - magyarázat is. Ez a most megjelent X - No Absolutes című lemez.

Persze lehetne vállat rándítani, hogy annak a fazonnak aki a Killing Joke és a Swans tagjait is képes volt inspirálni, és ezzel meghívni maga mellé őket egy-egy Prong lemez elkészítéséhez, na meg aki mindezek mellett még a Ministry és a Danzig munkásságához is vastagon odapengette a magáét, egy jó új lemez nem lehet gond. Ez a zenekar azonban a jónál még mindig sokkal jobb. Tommy Victor pedig nem attól példátlan zenész, amit egykor kiadott magából. Hanem attól, hogy ma is itt van, és korántsem azért, hogy egyre kisebb tüdőkapacitással próbáljon a múltba valami életecskét lehelni még. Amit azért el lehet mondani jó néhány nagy arcról, akiknek újabb és újabb lemezével emblémája fénye egyre csak fogy és fogy.

Na de itt most csak a Prong! Meg az új lemezt megnyitó iram, amiben nagyjából ugyanannyi lóerő van, mint az előző Ruining Lives című album nyitótételében, és ettől pont úgy dübörög, mint a Gumikacsa vezette kamion konvoj a hetvenes évek végéhez szőtt filmvásznakon. A jelenkorhoz felfejlesztett hangzásvilág, őserejű barlangrajzokat fest tökéletes arányokkal és pontos vonalvezetéssel. Pazar dob sound és fegyelmezett basszus rakja az alapot, amire mint az ész éle, úgy vág utat az okosan továbbgondolt thrash gitár. Mindezt pedig a sejtszinten azonnal beépülő refrénnek teszik igazán emlékezetessé. Ezt hozza az Ultimate Authority és a Sense Of Ease is rögtön a lemez elején. Aztán volt az a duma, hogy a Prong volt az a banda akik groove metált játszottak már az előtt, mielőtt ez a besorolás egyáltalán létezett volna, és erre emlékeztetve a Without Words nem más, mint egy bitang erős nosztalgiafröccs. Úgy húzza az arcot a basszus, mint a jól tapadó sport ping - pong ütő az óvatlan fejbőrt. Az erre ráeresztett gitártéma pedig abszolút dobogós a lemezen. De a címadó No Absolutes kapcsán sem írhatnék mást.

Amivel viszont nekem az előző korongon is barátkozni kellett, az Tommy két hangszinttel feljebb mozgó, dögtelenített angyalhangja. Ugyanis az album, az elsőtől jól elválasztható, sokkal dallamosabb második felét szinte ez kíséri végig. A dalok amiben ezt halljuk viszont olyan remekbe szabottra sikerültek, hogy nem maradt bennem kérdés. Mindig klubokban szeretem egyébként elképzelni ezeket a dalokat, hogy élőben hogyan szólnának, de az Ice Runs Through My Veins egyértelműen a fesztiválok nagy színpadára született. Ezt a refrént mindenképpen legalább ezer embernek kell együtt énekelnie, különben felesleges volt megírni, annyira penge. A csúcspontot számomra mégis a Do Nothing és a szintén balladai Belief System jelentették. Én ezektől gondoltam azt, hogy a Prong tulajdonképpen nem más, mint a harmadik szem Tommy Victor homlokán. Utóbbi egy rendkívül egyszerű témára épül, de az énekdallam annyira fogós, hogy alsó hangon örök életet kölcsönöz ennek a dalnak. . És habár ezen a tizedik lemezen sehol egy Tony Campos, vagy Ted Parsons, az új srácok, nevezetesen Jason Christopher és Art Cruz remekül egészítik ki empirikus frontemberünket. Aki nem tud hibázni.

Az egyik barátomnak van egy mondása, miszerint, ha valaki sokat jár fodrászhoz, előbb-utóbb levágják a haját. Ebbe az alaptételbe aztán sok mindent bele lehet helyettesíteni. Tommy Victor esetében pedig ez nagyjából szólhat úgy, hogy ha sokat húzogatod a magasakat és mélyeket a CBGB's klubban akkor vigyázz, mert még a végén zenélni támad kedved és legenda lesz belőled. Ha ezt pedig jobban végiggondolom hatalmas hála, hogy a mester nem volt elég óvatos. Mert a régi lemezek, vagy akár a most tárgyalt No Absolutes anyag nagyon hiányozna azok közül a művek közül, amik gazdagon gyarapítják a mindig valahonnan jövő és mindig valahova tartó, dinamikusan változó, ezerszínű rock kultúrát. Az pedig, hogy az új lemezt bemutató turné április 2-án Budapesten a Dürerben is ki fogja fejteni hatását nem más, mint egyszerű bizonyíték arra, hogy egy igaz rajongónak nincs kőbe vésve a karácsony napja, és talán még a halála előtt lehetséges a mennybemenetel.