RockStation

Turnéra indul a Dio hologrammal megspékelt Dio Disciples

2016. december 30. - theshattered

dio.jpgAz megvan, amikor az idei Wackenen Ronnie James Dio elénekelt egy pár dalt? Aki tudja, miről van szó, nyugtassa meg a többieket, hogy nem hülyültünk meg, egyszerűen csak a hat éve eltávozott énekes hologramja szolgáltatott némi extrát az egykori zenésztársaiból álló Dio Disciples aznapi koncertjén. A muzsikusoknak annyira bejött ez a fajta látható/hallható playback, hogy ezt a soron következő turnéjukon állandó elemként is be kívánják vetni.

Erről az egészről a vetítést kivitelező Eyellusion vezetője Jeff Pezzuti a következőt nyilatkozta: "A turnén Ronnie több különböző formában is meg fog megjelenni. A Wackenen a '88 körüli, Dream Evil-ös kinézete volt, a következő turnéra viszont a dalok adott korszakához igazítjuk majd a külsőt."

dio-hologram.jpg

"A turné egy minden felülmúló, hihetetlenül látványos élmény lesz. A terveink szerint mind a két énekes, Ripper Owens és Oni Logan is részese lesz a shownak, ahogy a különböző pontokon, duettekhez megjelenő Ronnie is. Ez egy hatalmas élmény lesz a rajongók szemszögéből nézve. ÉLetre fognak kelni a lemezborítók is. Mindent megmozgatunk, hogy Ronnie a lehető legélettelibbnek tűnjön."

"Ronnie minden este olyan hat-hét dalban fog énekelni, többek között a We Rockban, a Holy Diverben és a Rainbow In The Darkban."

Nektek bejön ez a fajta megközelítés? Ha igen, mely, már eltávozott előadókat néznétek meg "élőben"?

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4212083605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum