RockStation

Rammstein - Paris (2017)

Cirkuszt és kenyeret a népnek!

2017. március 24. - theshattered

16386986_10154634513297713_6901678451311592274_n.jpgA Rammstein egy jól működő gépezet, melyből ha a teljes főnökség szabadságra megy is minden fennakadás nélkül haladnak tovább a dolgok. Ennek ékes példája a Paris koncertfilm, egy hamarosan DVD-n is megjelenő film anyaga. Hiszen mutassatok egy olyan bandát, amely többéves, szinte tetszhalott állapot közben is ilyen népszerűséggel mutat be egy egyáltalán nem új felvételt. Persze, van ilyen, nem egy, de a Rammstein masszív részese  ennek a klubnak. Tudom, már készülnek az új dalok, de akkor nézzük ezt az egészet most beetetésnek, mert annak is elsőrangú.

A Liebe Ist Für Alle Da turné óta (vagy inkább a válogatás album utáni időszakot követően) a Rammstein már kiadta a The Videos 1995-2012 és a Live In Amerika című DVD-t is, előbbin nem meglepő módon az összes addigi klipjükkel és werkfilmjükkel, utóbbin pedig egy jó két órás turnéfilm mellett egy teljes Madison Square Gardenses buli felvételével. Ráadásul akárhonnan nézzük, az "ámerikás" film anyaga is legalább öt éves volt, amikor két éve bedobták éhségcsillapítónak a rajongók elé, ami a nettó pofátlanság mellett is egy olyan fogás, amit meg tudunk bocsátani nekik, mert ez is olyan, mint a nagymama lekvárja. Mindig elfelejted, hogy ott van, de amikor a kezed ügyébe kerül, nem tudsz lecuppanni róla, még többet akarsz belőle. Ilyen ez a film is, amivel már talán az új albumot akarják felvezetni, azaz újra felkelteni a hypeot. De akkor miért lehet érdekes egy fanatikus, vagy ne emeljük meg ennyire a szintet, egy átlag rocker számára a Paris? Miért nézze meg az, aki már látott minden Rammstein DVD-t? Meg egyébként is: miért lehet érdekes egy öt éves koncertfelvétel?

14117757_10154163327817713_4289932329721905432_n.jpg

Azért, mert Rammstein, b*szod! - már bocsánat. De talán nem érdemes annyira részletezni ezt a kijelentést. A németek sok rocker és metalos számára külön helyet foglalnak el a kedvencek között, hiszen hiába egyszerű a zene, mint a faék (persze játéktechnikai értelemben), mégis olyan színházat kanyarintanak az egész köré, hogy azt bármikor, bármilyen mennyiségben újra lehet (és kell is) nézni.

Nyilván a Parisnak, mely milyen váratlan fordulat, egy párizsi koncertet elevenít fel 2012-ből magán kell cipelnie azt a terhet, mely minden koncertkiadványnak keresztként a nyakába kerül: ne legyen unalmas egy percre sem, akármilyen hosszú a felvétel. Jelentem, egyáltalán nem az és ez nem hiszem, hogy azért lenne, mert csak a buli jó másfél órás kivonatáról lenne szó (ha utánanéztek, láthatjátok, hogy bőven maradt még kiadatlan anyag a koncertről, alsó hangon is négy klasszikus). Az egész gördülékeny, a vágásra, rendezésre nem lehet panasz - Jonas Akerlund keze alól szép is lenne, ha fércmunka kerülne ki. Egyedül talán csak a dalok címének minden egyes alkalommal való kiírása az, aminek kevésbé érzem létjogosultságát, hiszen aki megnézi a filmet, úgyis felismeri a klasszikusokat pár hang után. De ez legyen a legnagyobb baj.

16729459_10154679275657713_8148806717328998654_n.jpg

Akkor most ez egy koncertfelvétel, vagy egy koncertfilm? Is. Koncertfelvétel, de a minden pillanatot megörökítő, szinte már fejkapkodóan, de nem bántóan gyors vágásba bele-belekerültek effektek, utólag felvett részletek, animációk, ami egyértelműen csak emel az egyébként is magas színvonalú produkción. Külön tetszett, hogy ezúttal a hideg színek domináltak a felvételen, hiába ömlik hegyekben a tűz, mégis legtöbbször egy rideg, indusztriális környezetben érzed magad, ami frankón a Rammstein-feeling keze alá játszik.

A dalválasztás amúgy tökéletes. Nyilván hozott anyagról van szó, tehát csak abból lehetett gazdálkodni, amit azon a bizonyos párizsi estén játszottak, mégis érdemes egy pár szót áldozni rá. A Rammsteinnek iszonyat sok olyan dala van, amit a rajongók bármikor meghallgatnának, ez tény. A németeknek van nagyon sok slágere is, amiket érdemes, sőt el kell játszani, ez szintén alaptétel. De hogy egy koncertfelvételen, melyen valamiért ki kell hagyni dalokat, olyan dalokat vágjanak ki, mint az Amerika, vagy az Ich Will és olyanokat hagynak bent helyette, mint a Wollt Ihr Das Bett In Flamen Sehen, vagy a Mutter, azért tőlem egyértelműen jár a pacsi! Miért? Mert nem akarták harminckétezredjére is kiadni kvázi ugyanazokat a felvételeket, úgymond "esélyt adtak" a többi kiváló témának is, melyek talán kevésbé egyértelmű részei egy rocker személyes Rammstein best-ofjának, hiába príma tételek. És ez így van rendjén, bárcsak mások is így tennének!

16406646_10154654081372713_1105282844059587110_n.jpg

Persze lehetne beszélni a zenekar ezen koncertjén mutatott teljesítményéről, de mindenki tudja, hogy itt egy utolsó pillanatig kiszámolt, német precizitással összerakott színházi előadásról van szó, ahol nincs helye az egyéni csillogásoknak, a dalok közti jópofizásnak, az értelmetlen hablatyolásnak. Itt minden hangnak, szinte már minden lángcsóvának megvan a maga helye, miértje, jelentése. Persze ha már színház, az egész zseniálisan van interpretálva! Már a bevonulás is elsőrangú, a kötelező gegek (Mein Teil, Du Reichst So Gut, Engel) mellett pedig előszedtek régebben ellőtt (Bück Dick, a lövést ugye itt akár szó szerint is érthetjük) poénokat is, ráadásul a szigetszínpados rész, illetve az azelőtti köztes pillanatok is nagyon szellemesen ki vannak találva. Príma, pöpec, bravó, le a kalappal, tényleg! Ahogy mondtam: Rammstein, b*szod!

Szóval mire számítson az, aki meg fogja nézni a Parist? Egy Rammstein koncert száz százalékos kivonatára, ahol a látványos lassú vágások, plusz animációk, tökéletesen megkoreografált, már-már színházi előadás mellett egy pillanatra sem lesz ideje pihenni az ember érzékeinek. Aki nem volt még Rammstein bulin, azért, aki már volt, azért nézze meg a Parist, még akkor is, ha már látta az eddigi összes DVD-jüket és élő felvételüket, mert ez a film úgy mutat újat, hogy úgyis tudod, mire kell majd számítanod a rá következő percekben, mégis várod minden egyes pillanatát.

Dallista:

Sonne
Wollt Ihr Das Bett In Flamen Sehen
Keine Lust
Asche Zu Asche
Feuer Frei!
Mutter
Mein Teil
Du Reichst So Gut
Du Hast
Büch Dich
Mann Gegen Mann
Ohne Dich
Mein Herz Brennt
Engel
Pussy
Frühling In Paris

rammstein-paris-film.jpg

A film természetesen DVD-n és Blu-Rayen is meg fog jelenni, ennek a pontos dátuma május 19. A többféle kiszerelésben kapható, ráadásul a teljes koncertet tartalmazó csomagnak ITT tudtok utánanézni.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3512366401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum