A Pirkan egy rendhagyó társaság, nem kizárólag a hazai alkotók viszonylatában, hanem nemzetközi szinten is unikális a zenéjük. Annak meg, aki a gitárzenék világában mozog, pláne az. Nem világzene, nem is neofolk, könnyűzene meg végképp nem. Mégis szinte bármelyik lehetne, ám az utóbbi mind közül talán a legkevésbé.

A Scivias kvázi utódzenekara kilóg minden színtérről, így igazán olyan fóruma sincs, melynek révén talán többen eszmélhetnének arra, hogy ilyen ihletett alkotók is léteznek itthon. A Holy Amnesia amúgy a fővárosi bázisú formáció második nagylemeze. A stílus meghatározásával egyébként maga a kiadó is bajban van, honlapján a psychedelic folk/drone folk/experimental world music kategória-halmazzal illeti a zenekart. Érthető, hiszen a Pirkan egy olyan formáció, amit én sem tudok egy előre felcímkézett dobozba tömködni, de gyorsan hozzá is teszem, hogy a magam metalos múltjával és jelenével, tehát a némileg beszűkült zenei ízlésemmel a hiba részint bennem van.

Nevezzük bárhogy is, ösztönössége, ősisége révén leginkább a VHK-val érzek hasonlóságot, jóllehet ez nem magára a zenére, hanem a megközelítésre, arra a forrásmederre értendő, ahonnan a Pirkan is merít. A zenekar első korongja még a mai szemmel már boldognak tűnő békeidőben, 2018-ban jelent meg. A CD ugyan csak a 2020-as újrakiadása idején jutott el hozzám, de akkoriban sokat hallgattam. Azóta viszont kevés hír érkezett Kollár Wágner Lászlóék felől. Szeptember közepén viszont befutott a Holy Amnesia; ugyanaz a digipak csomagolás, hasonló design, külsőre tehát az idei dalgyűjtemény az első album ikertestvére is lehetne. De nem az.

A dalok címei ezúttal angol nyelven olvashatók a borítón, de ennek ne tulajdonítsunk különösebb jelentőséget! Annak annál inkább, hogy az ambient hatások jobban beszivárogtak a Pirkan zenéjébe, ezzel együtt pedig kevesebbnek érzem az éneket, dominánsak az instrumentális részek. Nincsenek kapaszkodók. A Holy Amnesia korongon helyet kapott hét szerzemény közül négy is rövidebb, ambientes hangkollázs, ezekkel képez kontrasztot a nagyszabású Light Resonance, nem is beszélve a központi tételről, a több, mint húsz perces címadóról. Utóbbi a booklet tanúsága szerint a kísérleti zenék egyik apostola, a londoni Coil tiszteletére került lemezre. A debüthoz hasonlóan azonban ugyanígy itt van Qingele autentikus torokéneke, ahogy azok a hétköznapi hallgatók számára részint ismeretlen instrumentumok is, melyekből ezek a művészek a hangokat csiholják elő. A friss fekete-fehér promó képet igyekeztem megérteni, de a látottakat nem sikerült feldolgoznom, aztán rájöttem, hogy nem is kell mindent megfejteni, megmagyarázni.

Annak, aki a kísérleti zenékben mozog, szimplán kötelezővé tenném a Holy Amnesiát, ahogy minden nyitott fülnek, aki képes felülemelkedni a stílusokon, és a zenehallgatás nem feltétlenül egyenlő számára a szórakozással. A Holy Amnesia kortárs művészet, így a RockStation fő profiljához tartozó előadók viszonylatában értelmetlen a pontozása!