Bejelentették, ott kellett lennem. Ott voltam, nem csalódtam. Röviden így lehetne leírni a Lorna Shore diadalmenetének budapesti állomását, persze csak ha nagyon sarkítani akarunk. Az este sokkal több volt ennél és bizony én úgy éreztem, hogy most a hangzás is a közönség oldalán állt.

Szépen indult a Lorna Shore turnéjának magyar kiadása, hiszen a Barba Negra kisszínpadáról szinte egyből a nagyra kellett azt rakni az érdeklődés miatt, ráadásul a nagyszínpad nézőtere is már hetekkel a koncert előtt sold out lett. A kereset önmagát magyarázza, hiszen egy éppen a csúcsán lévő zenekart csíphettünk el, nem akármilyen felvezetéssel.

Ez a bál úgy indult, hogy mind a négy zenekar érdekel, nincs mese, ha a fene fenét eszik is ott kell lennem az első hangoktól. No kérem, a fene MÁV-ot evett, a fél órás vonatutat másfél óra alatt sikerült abszolválnia a szerelvénynek, aminek velejárója lett, hogy a Distant kezdéséről olyan húsos tíz percet le kellett csapnom. Köszi, de tényleg. Viszont a nemzetközi deathcore válogatott igen nagyot pusztított, örülök, hogy a szett kb. kétharmadán azért ott tudtam lenni. Náluk még nem volt teljesen tökéletes a hangkép, hiszen a samplerről szóló gitárok sokkal hangosabbak voltak mint az élő, viszont már csak ebben a szettben többet lehetett hallani a húrosokat, mint pár hete a Thy Art Is Murderen. Aztán végre ezután sem tűntek el!

A megcsúszott beesés miatt sajnos csak a ráhangolódás volt még meg a Distant alatt, az úgymond igazi hangulat az Ingested szettje alatt jött meg. A britekhez már volt szerencsém nemrégiben, amikor a Cannibal Corpse előtt csomagolták be az arcokat. Akkor egy vinyl lett a jócselekedetük eredménye, viszont most sem vallottak szégyent, igen komoly szedd alát pöngettek a jónépnek. Vásárolni most semmit nem vásároltam, most kicsit szegényes az eklézsia és magasak a merch árak, de remélem, sikerült pár arcot maguk mellé állítani (már ha persze valaki nem ismerte volna őket).

Bevallom, az este fellépői közül a Rivers of Nihilt ismertem a legkevésbé, de ez nem azt jelenti, hogy ne vártam volna, mit tálalnak le majd nekünk. Még jó is volt, hogy ennyi deathcore, meg ilyesmi után egy kicsit "könnyedebb" progos death volt a hallgatnivaló. Lehet ha itt is valami olyan zenekar lett volna, már telítődött volna az agyam, viszont így jutott kis változatosság és kicsit több dallam a koncertre (persze csak ha a beállások alatti klasszik popdalokat nem nézzük - azok is kellettek szerintem, hogy kicsit lecsutakolják az agyakról a blastbeat-szaftokat). Na, de visszatérve a koncertre: engem nem megnyert magának a Rivers, mostantól jóval többet fogom őket hallgatni - nem tudom, eddig miért nem sikerült. Rohand hangulatos zene!

Ezek után már nem volt más hátra mint a sokak által várt főműsorszám. Kis pakolászás után, percre pontosan jött a Lorna Shore intrója, majd szépen bele is nyestek a lemezbemutató turné alanyának, a Pain Remains-nek nyitódalába, a Welcome Back...-be. A vonat innentől nem állt meg (nem úgy, mint az odaúton), sorra érkeztek a friss lemezes (klipes) dalok, az ...And I Return To Nothingness EP számai (mind a három), valamint az egyetlen "régi" dal, az Immortal. Ez utóbbi szerencsére megmaradt a hasonló című albumról, mivel ezzel a dallal ismertem meg őket. Rosszul esett volna, ha nem játssza el a Lorna (höhö, rímelt!).

Amúgy iszonyat nagyot büntettek Will Ramosék, de a legélesebbet nyilván a megaslágerük, a To The Hellfire vágta. Nem véletlen, hogy az alap szett végére került, viszont elég fos volt, hogy hátul állva csak a telefonokat lehetett látni, a színpadot alig. Tudom, nem újkeletű kérdéskör, nem is foglalkoznék tovább vele. A dal alatt legalább kétszer libabőrös lett jó pár testrészem, valamit nagyon eltaláltak azzal a számmal. Kétlem, hogy annál nagyobbat fognak alkotni, még akkor is, ha a Pain Remains trilógia, ami a ráadást jelentette, egy csodás monstrum.

Nem hiába mondta Will a koncert alatt, hogy ez az eddigi legnagyobb szabású turnéjuk, a szépen hangolt fények mellett szikra és lángnyelvek is erősítették a látványt, valamint a szinte tökéletes hangzást. Az egészben csak a kellő mennyiségű élő mocskot lehetett "extraként" felfedezni, ami meg kell is. Lehet én vagyok a fura, de kíváncsi vagyok, fognak-e majd nagyzenekaros, kórusos koncertet adni a jövőben. Tuti nagyot szólna a muri!

A végletes picsázást persze fel kellet, hogy váltsa a csend, hogy aztán csak a fájdalom maradjon, de abból is a jóleső fajta, az, amit csak egy ilyen koncert tud beléd verni akár fizikai, vagy érzelmi értelemben. Hiszen ennyi zúzás után az agy is jelzi, hogy ez most elég volt egy időre, de lehet velem van a baj: ezt a négy fellépőt akár holnap is meg tudnám nézni. De minden további nélkül! Köszönöm, hogy ott lehettem!

Fotók: Lányi Kristóf. További képek ITT.