Hogy ne érhessen minket az a vád, hogy csőmetálosok vagyunk, ezért kaptam az alkalmon, hogy a skót Franz Ferdinand új lemeze teljes egészében meghallgatható a myspace oldalukon. A Szarajevóban meggyilkolt Habsburg-trónörökös után nevet választó glasgow-i négyes már a harmadik lemezét adja ki.

Bármennyire is hihetetlen elég nagy népszerűségnek örvend ez a négy úr. Majdnem azt írtam, hogy világsztárok, ami lehet igaz is, bár pozíciójukat nagyrészt a szigetországi sikerek generálják és a legtöbb ember Európa többi részén még mindig elég hülye arccal bír nézni, hogy mi ez.

Az FF 2001-ben Alex Kapranos gitáros-énekes vezetésével afféle szobazenekarként született meg, amikor Alex basszusgitárt adott a művészeti tanulmányokat folytató Bob Hardy kezébe és dob mögé küldte a klasszikus billentyűs képzettséggel rendelkező Nick McCartney-t, akiből végül aztán gitáros lett, amikor beszállt hozzájuk dobolni a Hardy iskolájában modellkedő Paul Thomson (ő legalább tanult dobolni).

Miután mindenki megtanult zenélni azon a hangszeren, amelyet Kapranos szánt neki 2004-ben érkezett az első lemez és a banda felhívta magára a figyelmet, jöttek a kisebb-nagyobb sikerek, de igazán nagyot az egy évvel később kiadott You Could Have It So Much Better ütötte. Fogytak a lemezek, mint az északi jégsapka és a fesztiválokon is tízezrek előtt zenélhettek.

Most itt a szakmában vízválasztónak titulált harmadik lemez. Ha idáig a gitár-pop címkét sütötték rájuk, akkor azt egy gyors plasztikai beavatkozással sikerült erre a lemezre eltüntetni. A két évig készülő lemez producere Dan Carey volt és hogy neki mekkora  szerepe volt abban, hogy meghatározza Feriéknek a tovább lépési irányt, nem tudom. Minden esetre hasonló történt most is, mint a Killers tavalyi lemezével. Kevesebb gitár, néhol csak nyomokban, sok prüntyögés, new wave és retró diszkó elemek tucatjával. Aki szereti ezt a 70-es évek vége 80-as évek eleje didzsijét, az ferdinándékat is komálni fogja, irány a táncfesztivál. 

Abban viszont biztos vagyok, hogy amennyi rajongót vesztenek esetlegesen, annyit a másik oldalon nyernek is, mer' így működik a mainstream. Az olyan számokat, mint a klipes Ulysess, a Turn It Out, a No You Girls Never Know vagy a Twilight Omens - de akár majdnem az összeset írhattam volna - pedig így is, úgy is halálra játsszák majd a rádiók és a tévék és az előző mondat úgy hangzik helyesen, hogy több rajongót nyernek, mint vesztenek vele.

Az igazság persze az, hogy a nőm is inkább ezt akarja majd hallgatni a kocsiban és nem az új Sepultura-t, ami hanyag mozdulattal a kesztyűtartóban végzi, mer' a mainstream így működik kérem szépen.  

 Franz Ferdinand : Ulysses