RockStation


Erős lesz a nyár Veszprémben: a Királynék Városába látogat Iggy Pop és a Papa Roach is

2023. április 13. - theshattered

gyarkert.jpgGyárkert Kultúrpark címen izgalmas rendezvénysorozat indul Veszprémben. A május 5-től augusztus 31-ig tartó könnyűzenei fesztivál keretében olyan fellépők fordulnak majd meg a megyeszékhelyen, mint a Kraftwerk, Iggy Pop, a Papa Roach, a Franz Ferdinand, vagy a Hollywood Undead, de rajtuk kívül is még több, más stílusban alkotó előadó és együttes lesz látható, hallható a Balaton Bútorgyár egykori telephelyén. A jegyértékesítés a mai napon indul, további részletek ITT és ITT találtok.

VOLT 2009 fellépők | 2. rész : Franz Ferdinand

Nos lassan megint eltelt egy év a 2008-as Volt Fesztivál óta, már csak pár hét és kezdődik az idei. Ahogy azt tettük a múlt évben, idén is bemutatjuk a Fesztivál nevesebb fellépőit, persze azokat, akik rock/metál-ban utaznak. 

Hogy lehet egy zenekart Habsburg–Lotaringiai Ferenc Ferdinánd főherceg után elnevezni? Hát így! Az FF 2001-ben Alex Kapranos gitáros-énekes vezetésével afféle szobazenekarként született meg, amikor Alex basszusgitárt adott a művészeti tanulmányokat folytató Bob Hardy kezébe és dob mögé küldte a klasszikus billentyűs képzettséggel rendelkező Nick McCartney-t, akiből végül aztán gitáros lett, amikor beszállt hozzájuk dobolni a Hardy iskolájában modellkedő Paul Thomson (ő legalább tanult dobolni).

Miután mindenki megtanult zenélni azon a hangszeren, amelyet Kapranos szánt neki, 2004-ben érkezett az első lemez és a banda felhívta magára a figyelmet, jöttek a kisebb-nagyobb sikerek, de igazán nagyot az egy évvel később kiadott You Could Have It So Much Better ütötte. Fogytak a lemezek, mint az északi jégsapka és a fesztiválokon is tízezrek előtt zenélhettek. A lemez beverekedte magát az angol lemez listán az első helyre, míg az USA-ban a legjobb hét lemez közé.

Ez év januárjában jelent meg a zenekar harmadik lemeze Tonight: Franz Ferdinand címmel (Rock Station kritika: Retro diszkó : Franz Ferdinand - Tonight:Franz Ferdinand), mely a csapat jól sikerült albumai között foglal majd helyet. A csapat mindig is nagy fesztiválkedvenc volt. Volt-os fellépésükön a jó hangulat garantált. 

A cikk további részében a No You Girls című videót nézhetitek meg. Katt!

Tovább

Retró diszkó : Franz Ferdinand – Tonight: Franz Ferdinand

Hogy ne érhessen minket az a vád, hogy csőmetálosok vagyunk, ezért kaptam az alkalmon, hogy a skót Franz Ferdinand új lemeze teljes egészében meghallgatható a myspace oldalukon. A Szarajevóban meggyilkolt Habsburg-trónörökös után nevet választó glasgow-i négyes már a harmadik lemezét adja ki.

Bármennyire is hihetetlen elég nagy népszerűségnek örvend ez a négy úr. Majdnem azt írtam, hogy világsztárok, ami lehet igaz is, bár pozíciójukat nagyrészt a szigetországi sikerek generálják és a legtöbb ember Európa többi részén még mindig elég hülye arccal bír nézni, hogy mi ez.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum