Kényes kérdés, hogy mit jelent a fogalom: "rossz album". Hiszen minden vélemény szubjektív, mindenki máshogy ítéli meg a kedvenceit, sőt, lazán elképzelhető az is, hogy pont azért, mivel annyira szereti valaki valamelyik bandát, képes annyira kritikusan kezelni a munkásságát, hogy lazán megmondja: ez, vagy az a lemez konkrétan sz*r. Még az is lazán elképzelhető, hogy valaki szívből utál egy zenekart, minden produktumát tűzre hányná, mégis valaki azt mondja, hogy nekik márpedig hibátlan az életművük. Kérem szépen, ezen szubjektív megítélés alapján nehéz is olyan bandákat találni, amikre lazán azt mondhatnánk, hogy minden egyes lemez majdnem minden hangja arany. Épp ezért kezeljük úgy a most következő (részben a Loudwiretől kölcsönzött, de saját elemekkel is kibővített) listát, hogy nem hibátlan életművekről van szó, egyszerűen csak egyik lemezükre sem lehet kimondottan azt mondani, hogy rossz, vagy pocsék, vagy igénytelen munka. Ahogy mindig, most is érdemes kihangsúlyozni: a lista nem teljes, nem mindent átfogó munka, saját ízlés szerint szabadon bővíthető!
Bolt Thrower (8 lemez)
Lazán ki merjük jelenteni, hogy az idén 30 éves death metal brigád az utóbbi tíz évben nem feltétlenük halmozza el a fanatikusokat friss terméssel. Egész pontosan egyetlenegy kiadványuk jelent meg a 2005-ös Those Once Loyal óta, az is egy élő kiadvány, viszont az addigi sorlemezek termése - akárhonnan is nézzük - dícséretes!
The Dillinger Escape Plan (5 lemez)
...és lassan jön a hatodik! Ha a Dissociationnel sem fogják elrontani ezt a szép sort (márpedig miért is tennék?) Ben Weinmanék büszkén kijelenthetik majd, hogy amibe belefogtak, az több, mint kedvező fogadtatásra lel! Reméljük, az a bejelentett turné utáni szünet nem lesz majd olyan hosszú...
Deftones (8 lemez)
Tény, hogy 8 lemezen keresztül lehetetlen egyenletes színvonalat produkálni és ez bizony Chino Morenoéknak sem ment, hiszen vannak kevésbé erős korongok, de a hangzatos "ez egy sz*r" jelzőt itt sem lehet egyikre sem ráakasztani.
Rage Against The Machine (3 lemez)
Szép, kerek életművet hagyott ránk a Rage Against The Machine és ezzel nem érdemes vitatkozni. Tom Morelloék szó szerint zenei forradalmat indítottak el a '90-es évek elején és pont időben, még azelőtt hagyták abba, hogy elindultak volna a lejtőn.
Nirvana (3 lemez)
Lehet vitatkozni azzal, hogy Kurt Cobainék mennyire készítettek jó lemezeket, de az tény, hogy nem hiába hallgatják még több, mint 20 évvel Cobain halála után is milliók ezeket az albumokat. Az oka? Röviden: jók!
Alice In Chains (5 lemez)
Nem egy sörrel átitatott este vitatémája lehetett már, hogy vajon a Layne Staley utáni Alice In Chains jogosan használja-e ezt a nevet, vagy hogy a William DuVall által fémjelzett éra dalai mennyire erősek, de ha objektíven nézzük a tényeket: azok sem lettek rossz lemezek egyáltalán!
Tool (4 lemez)
Nincs értelme részletezni, csak jöjjön már a következő, ugye? A Tool azon zenekarok kevese közé tartozik, akiknél még az EP-kre szánt dalokat is érdemes meghallgatni, mert ott is kincseket talál az ember.
Mastodon (6 lemez)
A sludge mocsármetaljától már régen a progresszív egyik furcsa oldalhajtásává átalakult Mastodonnak nincs két egyforma lemeze és pont ez adja a legfőbb erősségüket. A neten hatalmas viták tárgya, hogy vajon melyik a legjobb korongjuk, nem hiába!
Opeth (11 lemez)
Lehet szeretni, vagy nem szeretni az utóbbi két Opeth lemezt, de azt be kell ismerni, hogy zenei szempontból azok is nagyon érett anyagok lettek. Nem, mi sem állítjuk, hogy mindegyik Opeth termés ugyanolyan erős! De azt igen, hogy mindegyiknek megvan a maga erőssége! Ráadásul az idén megjelenő Sorceress sem tűnik rossznak az előzetesek alapján.
Death (7 lemez)
Vajon, ha Chuck Schuldiner nem igazol át 2001-ben az égi zenészek táborába, még hány jobbnál jobb Death lemez született volna? Vagy a Control Denied életműve bővült volna inkább? Sajnos ezt már sosem tudjuk meg, viszont nagyon hálásak vagyunk Schuldiner úrnak ezekért a klasszikusokért.
+1. Subscribe (4 lemez)
Subscribe-ék szépen, lassan építkezve fogalommá váltak a magyar alternatív metal szereplői között. A 3-4 évente megjelentetett korongok mindegyike kiemelkedő volt a maga nemében, ezt pedig szépen mutatta a folyamatosan bővülő rajongótábor is. A tavaly a Budapest Parkban átmenetileg szünetre vonult "Subi" lazán büszke lehet arra, amit eddig lepakolt az asztalra. Türelmetlenül várjuk a folytatást!
+2. System of a Down (5 lemez)
A 2010-es reunionnal felcsillant a remény, hogy végre elkészülhet a 2005-ös testvérpár, a Mezmerize-Hypnotize duó kistestvére, viszont nagy bánatunkra erre azóta is várunk. Igen, vannak már pletykák arról, hogy valamit írogatnak az amcsi-örmények a háttérben, de eddig semmit nem mutattak meg belőle. És hogy szerintünk a kvázi "maradékos" lemez, a Steal This Album! is jó lett-e? Egyértelműen igen!
+3. Between the Buried and Me (7 lemez)
Februárban végre újra hazánkba látogat az amcsi progmetal Between The Buried And Me. A fiúk a kezdeti metalcore vonulattól egy gyönyörű fejlődési ívet leírva erőteljesen eltávolodtak, ma már vitathatatlanul ott vannak a modern progresszív zenék nagyágyúi között!
+4. Steven Wilson (4 lemez)
Szintén egy progresszív vonalas zenei produkció. Miután Wilson feloszlatta a Porcupine Treet, szóló pályafutásba kezdett és azóta is ontja a tökéletesebbél tökéletesebb korongokat. Nem túlzás, hogy minden, amihez hozzáér, arannyá válik!
+5. Pantera (5 lemez)
Ok, csalunk egy kicsit, mert a '90 előtti albumokat jótékonyan elfelejtjük, talán más is, még a zenekar is - az egy másik banda volt. De a 1990-es Cowboys From Hell és az után következő négy szinte tökéletes album nem más, mint a kilencvenes évek metaljának lenyomata, valamint betonkemény alapokra építetett pillérei annak a fémzenének, melyet ma ismerünk. Kell, hogy itt legyenek ebben a sorban.
