Nagaarum kiszámíthatatlanságát egyedül a nyughatatlansága képes felülírni. Olyan gyakorisággal ontja magából a kiadványokat, hogy mire megemésztenénk az előzőt, már itt is a következő. Minden túlzás nélkül, mintha tegnap lett volna, hogy napokon át tartó levélváltásokon keresztül faggattam Őt az Astruval közösen megjelentetett ...a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… split kiadványról, ami a digitálisan elérhető anyag mellett igazi kuriózumként, kézzel számozott kazetták formájában öltött testet.
Emberünk semmit sem bíz a véletlenre és ráadásul érezhetően ügyel a részletekre. Bármennyire is termelékeny, fércmunkát soha nem ad ki a kezei közül és minden megjelenésének, ha nevezhetem így, igyekszik egyfajta gyűjtői exkluzivitást biztosítani.
Jelen esetben mindez - az amúgy is rendkívül igényes formát öltő CD mellett - egy limitált példányszámban, külön certifikációval és a lemez tematikai alapjához kapcsolódó, fiolába zárt kolontári vörösiszappal szennyezett mintával kiegészített gyűjtői csomagként materializálódott. Így a szürreális zenei kompozíció mellé a hallgató birtokolhatja a felelőtlen és ész nélkül pusztító emberi “környezettudatlanság” kézzel fogható darabkáját is.
A Homo Maleficus egy a komor témához igazodó, meglepően “alattomos” alkotás, és még a legfelkészültebb hallgatót is képes lehet csapdába csalni. Az első két tétel a megfoghatóság hamis biztonságával kecsegtet, ám ezt követően szép fokozatosan ránt bele egy zseniális és/vagy elborult elme sötét tekervényeinek legeldugottabb, mind ez idáig ismeretlen zegzugaiba, és egy durva lökéssel taszít a lázálmok és az ébrenlét zavaros határára.
Néha oldódni látszik a feszültség, de ez is csak egy röpke illúzió. A lemez élvezeti értéke az avatatlan fülek számára nagyjából egy kád kellemesen forró szurokfürdőével egyenértékű, mégis tartogat néhány bizarr finomságot, amiket a bennünk élő mazochista lélekrész rendkívül elégedetten nyugtáz, még azzal együtt is, hogy minden egyes hang úgy rángatja az idegszálakat, mint valami vérbe injektált hallucinogén
vegyészeti melléktermék.
A fent leírtak mellett erős paradoxonként hat, hogy a Homo Maleficus nagy eséllyel az eddigi legkönnyebben befogadható Nagaarum kiadvány. A szerző munkásságát ismerve egyedülálló módon, a már megszokott ambient / post / avantgard zenei megközelítéssel együtt is teljes egészében metal lemezként aposztrofálható anyag született.
Hangzásában felismerhetően megőrizte a korábban bevált jellegzetes, nyers mivoltában is jól felismerhető védjegyeket, ám karakterében rendesen “rávastagított”. A komor sejtelmességhez a magasabb tónusú témákat még inkább kiemelő kontrasztként egy jó adagnyi riff-centrikus súlyosság és számos tempóváltás társult, ezzel még tekintélyesebb nyomatékot adva az amúgy is mély szövegeknek.
Nagaarum ismét képes volt mindenféle hatásvadász sallangot mellőzve rommá sokkolni.
Sikerült az összetéveszthetetlenül egyedi hangzásvilágát megőrizve egy, a rideg valóságból táplálkozó koncepció mentén felépíteni egy újabb zseniális egységet, és még inkább kiegészítenie a saját maga által lefektetett alapokat. Az elődökhöz hasonlóan a Homo Maleficus sem lett egy könnyed vasárnapi hallgatnivaló, többszöri nekifutásra, erős odafigyelés mellett mutatja meg a felszín alatt rejlő finomságokat és a sorok közt megbúvó utalásokat. Hibátlan része az eddigi alkotói egésznek. (4.5 / 5)
