A zenekar a 2004-ben alakult Grizner Tamás(KEX) és Jesenszky Milán(DRUMFACE) közös elhatározása nyomán. Számos tagcsere után, végleges felállásuk a következő: Grizner Tamás ének, Baricsa Gergő  basszus, Balogh Dániel gitár, Szűcs Szilárd kongadobok, Jesenszky Milán dobok. Nemrég készítették el vadiúj kétszámos demójukat, de a MySpacen a két új felvételen kívül még további három, korábbi felvétel is meghallgatható. Hamarosan sorban meg is kóstoljuk ezeket. 

 

Elöljáróban annyit, hogy a srácok nem a tökölős-merengős-cipőbámulós alter-irányzatot választották, hanem a direkt, jó öreg, Sepu-féle szigorú (trash)metált. Ha csak ennyi lenne a történet, talán nem is szánnék rájuk ekkora terjedelmet, de a Carana Padma zenekart - hála az égnek - a Sepu/Soulfly-féle gumicsizmás stílusnál jóval kifinomultabb művészi igényesség hajtja. Zenéjük a direktségén túl amúgy szépen kimunkált, ötletes egyedi megoldásokkal van tele, ami méltán érdemes minden rock és heavy metal rajongó figyelmére. A MySpace oldalon mindenki kedvére meg is győződhet erről. Szeretnék-e vagy sem, sajnos nem tudom megállni, hogy ne hasonlítgassam zenéjüket azokhoz, akiktől az inspiráció nyilvánvalóan érkezett; a következő nevek ugranak be kapásból, miközben hallgatom őket: Subscribe, Korn, Roots-korabeli Sepultra és az utód Soulfly (de ezt már említettem) plusz ott van a számos egyéb influencia, amit nyíltan fel is vállalnak a MySpace oldalukon, ott mindenki meglesheti.

 

Ugyanakkor semmi szégyenkezni való nincs ebben. Mindenki tanul valakitől valamit. A világ így halad előre (elvileg). Baj, akkor van, ha a tanultakat nem emésztik meg és nem fejlesztik tovább, nem formálják át saját elképzeléseik szerint. A Carana Padma ezzel a váddal azonban aligha illethető, hiszen tisztán hallatszik, mennyire igyekeznek a saját elképzeléseiket belevinni a zenéjükbe, elegyíteni a sokféle hatást, mélyíteni a tanultakat. Nyilván hosszú út ez sok munkával és a jó hír, hogy az eddig együtt töltött négy év, a sok együttzenélés és gyakorlás pozitívumai úgy a hangszerkezelésben mint minden egyes hangban felfedezhetők. Afelől biztos vagyok a demók alapján, hogy ha nem vigyázunk, egy óvatlan pillanatban simán "legyakják" a fejünket egy brutális metállemezzel. Nem is kell ehhez már sok; öt felvétel tulajdonképpen már meg is van.

 

SUNARK 

A Sunark fergeteges kongás felvezetéssel köszön be, majd belecsapnak a lecsóba. A brutális ének, a szigorú hangzás és a kongák együtt a a Roots-korabeli Sepulturát idézik fel. A gyilkos tempó mellett azután az ének dallamosabbra vált, itt meg a Subscribe ugrik be a kétféle énekstílus és a kökemény betonozás miatt. A különbség az, hogy két énekes helyett ebben az esetben egyetlen ember produkálja ezeket a hihetelen szélsőségeket (ha jól gondolom és nem rejtőzik valahol a színfalak mögött egy második énekes). A gyors, betonozó tempót rendre pihentető kongázás és a vége felé kellemes szólózgatás töri meg, hogy a végére azután malacvisítás szerű hörgéssel fejeződjön be ez az unalmasnak egyáltalán nem nevezhető felvétel.

 

A másik új felvétel a For You továbbviszi a Sunarkban már megismert elemeket: betonszilárd alapok, kegyetlen erővel nyomó riffek, hörgés, dallamos ének, sok-sok dinamika, tempóváltás, egyszóval változatosság, ÉLET! 

 

A Jonathan Davis védjegyszerű nyöszörgéséhez hasonlító vokálozás a Something Else kezdésében elég erős Korn utánérzést szül, és az amerikai nu-metálosok szelleme tulajdonképpen végig velünk is marad. Ettől függetlenül jó nóta ez is; lassan hömpölygő, lágy részek és betonkemény riffek váltogatják egymást eszelős vokálozással megfűszerezve. 

 

A Liar egy  tipikus bestiális trashmetál szám; iszonyú erővel nyomó hangkavalkád, kiváló énekesi teljesítménnyel; Grizner Tamás igazán nem kíméli a hangszálait. Az angol liar szó különösen hálás tud lenni ilyen dalban; a "LIAAAAAAR" szócska eszement üvöltözése és az ezerrel nyomuló hangszeresek együtt nem éppen rossz élmény. 

 

A World Pain megint egy nagyon jó felvétel, dallamos énekkel, reszelős riffekkel, apró kis finomságokkal, tempóváltásokkal, amik megint csak nagyon élvezhetővé teszik a felvételt. 

 

 

A Carana Padma zenekarnak nagyon jól áll a demókban felvezetett stílus, maximálisan érződik a lelkesedés a zenéjükön és minden egyes felvételen látszik, hogy foglalkoztak vele, agyaltak rajta, nem csak az eszetlen brutálkodásról szólnak. Minden egyes tétel nagyon jó arányérzékkel van összeszerkesztve, sehol nincsenek túlzások, kicsit minden tag kiélheti magát, senki nincs háttérbe tolva (ha nem tévedek a dalszerzés itt valódi csapatmunka kell legyen); ennélfogva tökéletesen kereknek, frissnek és változatosnak hat minden felvétel - legalábbis nekem eszembe sem jutott unatkozni közben. Az angol szövegek is nagyon illenek a képbe, ilyen direkt zenéhez szerencsésebb választás az angol. 

Én arra bíztatnám őket, hogy mindenképpen tovább kell menni a megkezdett úton, mert jól csinálják, amit csinálnak. A nyilvánvaló hatások és ismerős zenei megoldásoktól függetlenül tisztán érezni, hogy ez nem egy másolatzenekar, hanem egy saját stílussal és célokkal rendelkező együttes, egy egységes, életrevaló projekt, nagyon közel a szélesebb ismertséghez. 

 

Azt mondják szívesen mennek bárhova koncertezni, ha hívják őket, hát én most bátorítanék mindenkit, hogy hívja őket, mert érdemes. Most még olcsón adják magukat, de ha kitartanak és végigviszik, amit elkezdtek, gyorsan felszökhet az árfolyamuk. (Alább találtok egy kis ízelítőt - Carana Padma live)

 

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni: rengeteg nagyon tehetséges zenekar tevékenykedik manapság a hazai rock- és metálzenei underground színtéren. Talán egyszer még megérjük, hogy a Tankcsapda neve mellé beférkőzik a fejekbe még néhány kiváló, jelenleg alig ismert hazai csapat - talán épp a Carana Padma - neve is. Úgy legyen! Ámen.