A kilencvenes évek közepén egy kisebb őrségváltás zajlott le a hazai kemény zenék területén, az Ossianból Wellington, a Sex Action-ből Action, a Pokolgépből Gép lett, az Omen a Jelek lemez után átmeneti hallgatásba burkolózott. Ezzel párhuzamosan pedig sorra jelentek meg a fiatalok bemutatkozó lemezei, gondoljuk a Carmen-re, a The Bedlam-ra, a Demonstráció válogatás révén nevet szerző underground csapatokra, vagy - hogy továbbra is 1994-nél maradjunk - a Nevergreenre.

A vajdasági formáció az egyik vezető dohánygyártó által szponzorált tehetségkutató hozadékaként összejött nagy kiadós szerződéssel a háta mögött egy új alműfajt hozott be a hazai metal zenébe. A power doom irányzat és a zenekar emblematikus dalát, a Game Over lemezes Ámokot legalább a refrénje révén bizonyára olyanok is ismerik, akik utóbb nem követték figyelemmel a Nevergreen dolgait.

Az első két lemez bebiztosította a zenekar pozícióját a korabeli hazai fémzene első vonalában. A folytatásra az akkori magyar sztenderdekhez képest sokat kellett várni. A rajongói mag ki is tartott a Bob Macura basszusgitáros/énekes és Matláry Miklós billentyűs, illetve aktuális társaik által alkotott zenekar mellett, de népszerűség tekintetében már nem sikerült feljebb lépniük. Az azóta eltelt két és fél évtized alatt akadtak hullámvölgyeik, a két alapító Ámok, illetve Green Division nevek alatt átmenetileg külön utakat is járt, a Nevergreent azonban nem akarták végleg elengedni. Az ember időérzéke az évek múlásával kezd felborulni, így fel sem tűnt, hogy már hét év telt el a legutóbbi Nevergreen lemez, a Monarchia megjelenése óta. A szép kerek jubileumhoz igazítva pedig a napokban végre fizikai formát öltött a tizenkettedik nagylemez, Harag és remény címmel.

A Game Over és Az éj szeme albumok a rajongók szemében örökös viszonyítási pontok. A későbbi lemezek közül már nehezebb, talán csak egyéni preferenciák mentén lehet efféléket választani. Nálam az Ősnemzés és a Vendetta ilyenek, illetve évek múltán bizonyára a Harag és remény is fel fog sorakozni melléjük. Nemcsak Bob hangja, hanem Miklós hangszerének megszólalása is zenekari védjegyek. A friss lemezen persze ezek is ott vannak, ellenben minden egyéb rovására a metal dominál. Nem túlzok azzal a kijelentéssel, hogy a Harag és remény az eddigi diszkográfia legfémesebb darabja, és szövegi szempontból is a súlyosabb dolgaik közé tartozik. Ahogy azzal sem túlzok, hogy az eddigi legjobb borítóval álltak elő, mely előrevetíti, hogy manapság milyen zenei árnyalatokra lehet számítani.

A billentyűsök önkéntesen a háttérbe vonultak, és átadták, vagy legalábbis megosztották a helyüket Nenad gitárjaival. A nyitó Haldokló világ teátrálisabb hangszerelése pont rácáfol erre a kijelentésre, de összességében mégis ez a helyzet. A Miénk a föld című dalban Miklós csak statisztál a zúzós doom témákhoz, ebben a szerzeményben a vokálok terén is sikerült még mélyebbre menni. A himnikus Nőj, sötét magány és az Őrizlek dalomban klasszikus Nevergreen tételek, ahogy a Szabad lelkünk harcba száll a rendhagyó intrója ellenére szintén egy döngölős darab. Utóbbit a lendületes Hideg fém ellenpontozza. A megfontoltan építkező, kimért Örök háború, illetve a gótikus ízeket hozó Ó fájdalom, sötét éj szintén önazonos szerzemények, ahogy a komplett lemez is az.

Rég készült ilyen rövid Nevergreen album - a két utolsó darab, azaz a bónuszok egyike a Flame Eternal instrumentalizmusa. A hagyományoknak megfelelően pedig újfent egy feldolgozással zárják a szűk háromnegyed órás műsort. Ebben a zenei környezetben már a kiszemelt darab címe (Speed) is meglepő választásnak tűnhet – Billy Idol azon daláról van szó, melyet sokan a Nevergreen-nel épp egyidős, Keanu Reeves-féle Féktelenül című akciófilm zenéjeként ismerhetnek. Ha a Madonna feldolgozás bejött a zenekarnak, akár ez a dal is felhívhatja rájuk egy másik közönségréteg figyelmét. A lényeg, hogy nem egy az egyben játsszák el az Idol/Steve Stevens-féle szerzeményt, hanem azt a saját közegükbe emelték át.

Összességében elmondható, hogy a Nevergreen az évek előrehaladtával nemhogy finomítana a jól ismert zenei világán, hanem épp az ellentétes irányba halad -, ha kedvelted a korai lemezeiket, neked is érdemes velük tartanod.