A Joey Jordison (Slipknot dobos) nevével fémjelzett Murderdolls 2002-ben alakult, és már nagyon úgy festett, hogy 2004-ben végleg le is tették a lantot. Mindezidáig, hiszen idén a Woman And Children Last című lemezzel lepték meg a nagyérdeműt. Számos tagcsere, és változás történt a 8 év alatt, de a Slipknotos úriember (aki egyébként itt eredetileg gitáros funkcióban szerepel) és az énekes, Wednesday 13 maradtak. Ott folytatták, ahol abbahagyták.
Az album két agya nyilvánvalóan az említett zenészek, J.J. gitározik, dobol, vokálozik, míg Wednesday 13 énekel, basszusgitározik, de a billentyűt és a gitárt is a kezébe fogja, ha úgy alakul. Élőben persze kiegészülnek vendég (?) zenészekkel.
Érdekesség, hogy Mick Mars (Mötley Crue) is közreműködik két számban, de erről később.
A zenei műfaj nem okoz nagy meglepetést, ha valaki rápillant a borítóra. Olyan előadókkal vonható párhuzam, mint Alice Cooper, Rob Zombie, Marilyn Manson, vagy a vendégszereplőt adó Mötley Crue. Legyen a műfaj neve horror-punk-glam-rock, hogy teljes képzavarral éljünk. Annyit fontos azonban leszögezni az elején pozitívumként (?), hogy elektronikus irány nincs a hanganyagon, tisztán hangszeres rockzene az, amit kapunk.
15 szám, ami valójában 14 (intro az első), néhol kicsit laposabb, néhol azonban nagyon „állat” részekkel. 5 nóta gyakorlatilag tökéletes lett. A Mick Mars-os két track, például. A Drug Me To Hell igazi rákendrollos, jó szöveggel és riffekkel ellátott szerzemény, míg a Blood Stained Valentine egyértelműen az album legjobbja. A cím magáért beszél („vérfoltos Valentin”), itt van minden, amit egy ilyen zenekarnak fel kell vonultatnia. Vér, durva, állati ösztönökkel tűzdelt szexuális vágy a megfelelő zenei alappal.
A Nowhere és a Summertime Suicide kellemes kis punkos szerzemények, az utóbbi cím ismét csak magáért beszél. Igazi partynóták, az égetett szeszektől átitatott levegőben szinte egyértelmű, hogy be kell tenni őket egy valamire való rockdizsiben (újabb képzavar).
És itt van még nekünk a klippes dal, a My Dark Place Alone. Ez is nagyon rendben van, elég trashmetálos az alapja, és meglehetősen szigorú az egész, úgy, ahogy van. Én ugyan a Véresvalentinból csináltam volna klippet, de vannak, akik ehhez jobban értenek.
A többi számról kicsit nehezebb írni, többnyire ugyanezt hozzák, csak sajnos gyengébb színvonalon. De hogy optimista legyek, a Bored ’til Death igen egyszerű és unalmas riffjét feldobja az, hogy a verse részben a Santa Claus is Coming To Town-ból dörmögnek el sorokat, vagy az „It’s such a wonderful lie, I know that nothing’s gonna be allright” (Nothing’s gonna be allright) refrénjének őszintesége sokadik hallgatásra is megmosolyogtatott.
Vannak itt még trashes riffek bőven (Death Valley Superstar), talán ez a legnagyobb meglepetés, egyébként tényleg csak ismételni tudom önmagamat: ugyanazok a sémát ismétlődnek a többi számban is.
Nem lett rossz album, sőt, de egy kicsit hosszú lett, vagy ha már ennyi tracket pakoltak fel, akkor többtől szerettem volna ledobni a hajamat. Ami jó, az nagyon jó, a többi meg kiváló ahhoz, ha valaki ilyen stílusú zenét akar hallgatni, és a könyökén jön már ki az összes Alice Cooper/Marilyn Manson szám. De, hogy tartsam magam az optimizmushoz: lendületes, kemény, bármikor hallgatható, kellő humorral és vérességgel ellátott lemez. Az említett „hiányosságok” miatt nálam 3.5, de mindenképpen megéri megvásárolni. Mert ugye letölteni nem szabad.
