Mit teszel akkor, ha a világ egyik legkirályabb goth-doom metal bandájában játszol (játszottál)? Persze az nem mondható igazi zenésznek, akit nem hajt a vére, hogy mindig csináljon, alkosson valamit, illetve én így gondolom, hogy nem lehet csak úgy lerakni a dobverőt, vagy a gitárt. Bele is hülyülne, aki tényleg oda van érte. Természetesen nem mindegy, hogy ezt még is milyen formában viszed végre. Sok embert magamra fogok haragítani, de lemész kutyába, mint a Slipknot, vagy létrehozol egy totál új csapatot, és kezdetét veszi újra az agyvihar, és jöhetnek a depresszívebb, betegebb riffek, grooveok újra.

Sal Abruscato is így tett. Az egykori Type O Negative dobos gitárt, mikrofont ragadt, és megalapította  A Pale Horse Named Death nevű bandát, aminek Mi nagyon örülünk!

Hogy miért? Mert, marha erős ez a muzsika, de nem is csoda olyan arcokkal, mint Johnny Kelly ( Type O Negative), Dave Bizzigotti (Speed Kill Hate) , Eddie Heedles, és Matt Brown. A lényeg, hogy vannak itt igazi muzsikus arcok, akik nem totájáznak, és most jelntették meg a második albumukat, ami a Lay M Soul Waste címet viseli. A borító alapján egyből mindenki levághatja, hogy ez nem egy tömegmuzsika. Van minden a borítón, koporsót cipelő emberek, ködbe vesző egy ló koponya.

Na, de inkább térjünk rá most már a zenére. Nekem egyből a Type O jutott eszembe, de annál mégis, hogy úgy mondjam vidámabb a zene, reménytelibb. Azért ne azt képzeld el, hogy itt majd virágokról lesz énekelve, meg arról, hogy mennyire szép az élet. Nem. A borús témák szövegek megmaradtak ugyan úgy, de még is valamivel pozitívabb. Hangzás tekintetében nincs mibe bele kötnöm. A dobok a tipikusan Kelly-sek, ahogy azt már megszokhattuk. A gitárok is rendesen megszólalnak, ahogy kell nekik, és az én nagy vesszőparipám (haha paripa) a basszus is istenesen szól.

Összesen tizenegy dal került fel az albumra, ami időben sem gyenge közel ötven perces az album. Igazából több már lehet, hogy inkább ártalmas lenne az embernek. Így is van egy pont a lemezen a kilencedik Day Of The Storm, ami nekem kicsit töltelék feeling a maga hét percével. Ezzel megvolt a fikázós része a lemeznek. Több rosszat, ha akarnék, se tudnék írni.

Az abszolút kedvencem az akusztikus Dead Of Winter, amúgy se szeretem a telet, ez a szám meg marha jól szól. Hallgatás közben képzeld el, hogy a kettő-négyeket, hogy tapsolja az a két-háromezer ember. Tuti koncertes nóta lesz belőle, amúgy is jó egy kicsit lassítani a tempósabb számok között. Igazából halál részletesen ezen a két számon kívül a többit értelmetlen, mert ahogy már leírtam, egy az egyben reménytelibb Type O Negative.

Remélem, hogy lesz esélyem minél előbb látni a srácokat élőben, és együtt ordítani velük a számokat. Igazi, hogy végre süt a nap, de ezt a lemezt akkor is hallgatni kell a borús hangulata ellenére is! A zenekart nyomon követhetitek a Facebook-jokon is! Szeretet, Béke, Metal.