Az Avenged Sevenfold eddig is a csúcskategóriás mainstream rockzenekarok sorába tartozott, és bár Jimmy The Rev Sullivan dobos 2009 december végi halála egy kicsit visszavetette őket, de még az emlékének ajánlott Nightmare című albumból is jól tudtak kijönni. Őt Arin Illejay pótolja 2011-től már teljes értékű tagként.
Nos, M. Shadows énekes azt mondta az új album felvezetéseként, hogy inkább Black Sabbath, Led Zep hatások érvényesülnek majd az új lemezen, ami inkább hard rockosabb hatást fog kelteni. Igazából azt azonban elfelejtette mondani, hogy ezeket a hatásokat hol keressük ezen a lemezen, mert helyettük találunk egy rakat fekete albumos Metallica riffet, ráadásul majdnem egy az egyben lejátszva.
Aztán, ha hisszük, ha nem, hallgattak a fiúk Guns N’ Roses-t is, nem is keveset. Most vagy Mike Elizondo producer tanulmányozta sokat ezeket a zenekarokat, vagy maga a zenekar, de egy-egy riffet, gitárszólót sikerült itt annyira átvenni, hogy az már-már zavaró.
Mindjárt a nyitó Sheperd Of Fire lenyúlja az Enter Sandman riffjét, de amúgy ez egy nagyon is harmóniadús darab. A klipes címadó egy jó kis groove-os, hard rockos darab, kiváló refrénnel. A sodró lendületű Doing Time jó adag Guns N’ Roses-től csöpög és M. Shadows is előveszi az Axl Rose-osabb hangját. A This Means War totálba leképezi a Metallica Sad But True-ját még az énektéma terén is. A Requiem pedig egy templomi énekkel kísért epikus dal.
A Crimson Day egyensúlyoz egy Metallica és egy Guns lassú között, de a lányok így is szeretni fogják. A Heretic egy kimondottan jó rocksláger, ami után a Coming Home bárdolatlansága, kőheavy hozzáállása igencsak jólesik a fülnek. A Planets-ben még a duplázó is előkerül a húzós riff alá, de sajnos így sem egy túl izgalmas a nóta. Az albumot záró lassú Acid Rain még jó is volna, ha nem húznák majd hét percig.
Egy több milliós albumeladásokat produkáló, közel 15 millió facebook rajongó bázissal rendelkező zenekarnál nem veszi jól ki magát, ha ennyire direkt hatásokat csempésznek dalaikba és akkor most überdiplomatikusan fogalmaztam. Amúgy groove-os, kellemes hallgatnivaló az A7X új lemeze, de egyedi vagy eredeti ötleteket kérni senki ne hozzájuk menjen.
A csapat november 22-én a bécsi Stadthalléban ad koncertet, a Five Finger Death Punch és a Device társaságában.