RockStation

Hatebreed és Napalm Death koncert Budapesten

2013. december 11. - sunthatneversets

0hatebreed2013_21.jpg

Február 25-én sokak álma válik majd valóra, hiszen még alig heverhettük ki a december 9-i Madball-koncertet, máris fel kell készülni arra, hogy két olyan, mindmáig megújuló zenekar látogat majd az A38 szervezésében a Barba Negrába, amik több évtizedes munkájukkal rengeteget tettek a modern keményzene jelenéért. Márpedig a Hatebreed és a Napalm Death külön-külön is megérdemlik a figyelmet, együtt pedig biztosan nem kímélnek majd senkit sem.

Jamey Jastáék hatodik nagylemeze, a 2013 januárjában megjelent The Divinity of Purpose valóban új időszámítást indított el a Hatebreed életében, hiszen a connecticuti metalos hardcore banda visszafoglalta saját trónját abban a hangzásvilágban, aminek alapjait tizenöt évvel korábban ők maguk rakták le. Erről a nyári, Budapest Parkban adott koncerten is megbizonyosodhatott az a másfélezer rajongó, akik egyként ordították a friss dalok sorait is, hiszen a thrash metalból, a hardcore/punkból és a súlyos groove-okból építkező dalok nagymesterei élőben is bizonyították, hogy kiemelkedő formában vannak.

Mindezt az is bizonyítja, hogy az idei év világkörüli turnéi tavaly sem hagynak alább, így az emblematikussá vált zenekar – amelyik 2007-ben az A38 Hajón is fellépett a Kultiplex, valamint a méltán legendás Sportsziget után – a következő évet a Napalm Death oldalán indítja el, közös, megosztott headliner-turnéjuk pedig Budapestre is eljut majd egy linzi fesztivál és egy umeai fellépés között. Ha pedig a legközösebb nevezőt keressük Barney-ék zenekara és a Hatebreed között, az biztosan az, hogy mindkét zenekar sokkal inkább vezető, semmint követő természetű. Az extrém hangzások szerelmeseinek aligha kell ecsetelni, hogy a Hatebreed és a Napalm Death mindmáig hogyan befolyásolja alapjaiban a keményzene jelenét, és ez egyes egyedül annak tudható be, hogy egyik formáció sem elégszik meg saját komfortzónájával, és folyamatosan törekszik arra, hogy frissen tartsa üzenetét és zenéjét egyaránt.

A brit grind-legenda 2012-ben jelentette meg legutóbbi nagylemezét, az itthon is bemutatott Utilitariant, ám a banda azóta splitelt a Converge-dzsel és az Insect Warfare-rel is, miközben a zenekart immáron 33 éve (!) ugyanaz a tenni akarás és a hardcore-ból merített üzenetközpontúság jellemzi. 2014 első igazán kiemelt keményzenei eseménye így valódi örömünnep lesz mindazoknak, akik a metalközeli hardcore, a grindcore, a death metal és a punk négyszögében érzik otthonosan magukat, a koncert pedig nemcsak amiatt kihagyhatatlan, mert ritka dolog két ekkora óriást egy színpadon látni, hanem azért is, mert még bőven van mit mondania mindkét zenekarnak – és emiatt továbbra is érdemes figyelni rájuk. További információk ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr65686039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum