A Dave Wyndorf vezette Monster Magnetnek igencsak jót tett, hogy pár éve az osztrák Napalm Recordshoz szerződtek. A főnök kicsit lenyugodott és előbb egy tökös rocklemezzel (Mastermind), tavaly pedig a régi szép időket idéző széteffektelt space rock albummal jelentkeztek. A Last Patrol szinte kivétel nélkül jó kritikákat kapott, így aztán a zenekar egy észak-amerikai turnét is lenyomott, melyre időtlen idők óta nem volt példa, január közepén pedig az európai klubokat vették célba.
Az estét az Ozone Mama nyitotta 70-es évek rockjával vastagon átitatott muzsikájával. Nehezen melegedtek bele, de a közönség is, így aztán nem volt könnyű dolga Székely Márton énekesnek. A végére azért mind a két fél felengedett egy kicsit, köszönhetően azért az olyan daloknak, mint az I Really Care, a Red Hot Lovin’ vagy a még friss klippes Go. A koncert üde színfoltja volt a dobok mögött Tiszai Vivien, aki amellett, hogy nagyon dekoratív, még kimondottan jól is üt.
Az utánuk következő Church Of Miseryről az előzetes videók után már lehetett némi sejtése az ember fiának, de így is elképesztő volt, az a mélység, ahogy szóltak. Tatsu Mikami basszusgitáros pedig kisebb volt, mint a gitárja, amit végig a nyakán pengetett. A színpad közepére helyezett ezeréves pénztárgépre emlékeztető effektpadon Hideki Fukasawa énekes machinált folyamatosan; konkrétan a teljes éneksáv ezen volt keresztül vezetve, így aztán olyan bestiális hangokon szólalt meg, hogy az emellé párosuló, a Black Sabbath-nál blekkszabbatabb muzsika maga volt a pokol felszínre buggyanása. Hosszú távon kicsit fárasztóak voltak a minden bizonnyal hosszú jammeléseket követően született dalok, de hogy különleges koncertet toltak, az holtbiztos.
Amikor az európai turnényitón elhangzott Monster Magnet setlistre pillantott az egyszeri rajongó, hamar leeshetett neki, hogy a csapat egy az egyben eljátssza az új albumot és csupán a ráadásban hangzanak el a régi, közkedvelt MM slágerek. Bármennyire imádjuk Dave Wyndorfot, de első pillantásra sem tűnt jó ötletnek a dolog, másodikra meg pláne nem. Nem akarok a fanyalgók azon táborába tartozni, akik a bestof setlisteket kívánják egy-egy koncertre, de akkor is, 4-5 új dalnál teljesen felesleges többet erőltetni egy koncert programba. Mondjuk persze, ha a Dopes To Infinity-t játsszák el elejétől a végéig egy szót se szólok.
De a Last Patrol című lemez egy az egyben, teljes egészben nem koncert-kompatibilis, ez egészen biztos. A lemez teljes egésze kábé 50 perc, ezt itt sikerült több, mint 60-ig húzni, a címadót például olyan szinten széteffektezték, hogy az a 10 perc konkrétan fájdalmas volt. Wyndorf a dalok harmadát a közönségnek háttal egy effekt pad előtt töltötte és hiába volt a Mindless Ones, az End Of Time, vagy a The Duke (Of Supernature) kimondottan jó, a többi középtempós, hosszan elnyújtott dal sokat rontott az élvezeti értéken.
A ráadás előtt Wyndorf még meg is köszönte, hogy mindenki kibírta ezt, és közölte, hogy most jön a rock, ami tényleg jött is, hiszen a Twin Earth, Look to Your Orb for the Warning, Dopes to Infinity, Space Lord négyessel köszöntek el, ami végre valami emberesebb mozgolódást váltott az egyébként majd teltházas klub közönségéből.
Volt már jobb Monster Magnet koncert, meg lesz is még jobb, mindenesetre ez így nem volt az igazi. Ettől függetlenül Dave Wyndorf-ot és csapatát mindig öröm látni, de legközelebb tessék inkább egy bestof programmal jönni.
