Ez a nap is felvirradt végre! Amióta megismertem a Growlerst, erre vártam! Persze a várakozás mellé egy igen erős félsz is társult, hiszen a kaliforniai szörfös srácok új lemeze egy kibaszott nagy vicc, amit nem csak én éltem meg katasztrófaként, de az internet népe is. Rendesen leszedték a keresztvizet Brooksékról, és kíváncsi leszek, ez merre lendíti tovább a csapatot. És ha esetleg bárkinek is kétsége támadna, hogy esetleg rosszul látja a dolgokat velük kapcsolatban, az bizonyosságot nyerhet a zenekar tagjainak reakciói által, hiszen a Straka/Taylor, Nielsen trió mellől lelépett mindenki, sőt, Straka is belengette, hogy a turnét követően otthagyja a bandát.
A Growlers pont az a banda, akiket vallásos áhítattal ölelt keblére a rajongói bázisuk, és egészen a City Club lemezig minden adva volt ahhoz, hogy egy igazi underground óriássá váljanak, akik a XXI. század hivatkozási alapjául szolgál majd az utókor számára. Zeneszerzői képességük páratlan, Brooks szövegei pedig olyan tátongó űrt töltenek be, amire hatalmas szüksége van ennek az elvadult, kiégett világnak. Szóval a The Growlers történelmének relatív mélypontján adatott meg először a lehetőség, hogy élőben láthassam őket, és élhessem át azt, amit eddig csak youtube videók segítségével volt alkalmam.
A koncert napján jött az üzenet azon barátaimtól, akik Berlinben is megnézték őket, hogy a setlist 10 új nótát tartalmazott, így a sötét égbolton újabb fellegek jelentek meg, és már láttam lelki szemeim előtt, ahogy ez a buli szépen lassan teljes érdektelenségbe fullad számomra.
Az időjárás nem volt kegyes, ottlétünk alatt a szél és eső minden létező irányból szórta áldását, így a két kint töltött napot nem sikerült maradéktalanul kiélvezni, de a Paradiso Noordba igen jókedvűen, és kipihenten esett be 9 fős különítményünk. Első döbbenet: az önkiszolgáló ruhatár! Ez nálunk elképzelhetetlen, és bizalmatlanabb társaim inkább a 2 eurós szekrénybe gyömöszölték értékeiket, mi viszont eljátszottunk a gondolattal, hogy beállunk a pult mögé, és keresünk egy kis mellékest, hiszen hozzánk hasonlóan sok külföldi tanácstalanul toporgott a pult előtt, és látva minket mögötte, azt hitték, mi leszünk az Ő embereik. Elengedtük a könnyű pénzszerzés lehetőségét, és inkább a kimérést vettük célba. Második döbbenet: csak bankkártyával lehetett fizetni az italért! Többünk hatalmas bajban lett volna, ha nincsenek velünk modern társaink, akik olyan e világi dolgokkal élnek együtt, mint a bankkártya. A kezdés is pontos volt, este 9-kor kilibbent a színpadra régi vágyam tárgya, a kaliforniai életérzést, a szerelem elmúlásának fájdalmát, és egyéb univerzális életérzéseket csodálatos melódiákba öntő The Growlers.
Ha már lemezbemutató turnévá silányult az Észak-Amerikában még csak éppen pár dalt megidéző koncert, nem érhetett meglepetésként, hogy a Night Ride-dal kezdtek, majd eltolták a Vacant Lotot, és még egy új nótát, mielőtt elkezdődött volna, amiért jöttem. A pontos sorrendre nem emlékszem, mert férfiasan be kell valljam, ha voltak ellenérzéseim az új lemez dalaival kapcsolatban, az ebben a 2 órában a múlt ködébe veszett. A színpad első vonalában felsorakozó alaptagok puszta látványa olyan nagy élmény volt, hogy totálisan nem érdekelt, éppen mi a következő nóta. Össze tudtam volna tenni 20 másik setlistet, ami jobban megfelelt volna, nyilván, de arra koncentráltam, ami megadatott, és maradéktalanul kiélveztem a két órát.
Olyan klasszikusokat hallhattam élőben, mint a Gay Thoughts, a Humdrum Blues, a Feelin' Good, a Naked Kids, szóval a helyzet az, hogy ha választhattam volna egy old school 1 órás koncert, vagy e közt, én ezt választom. Az új nóták közt is volt, ami remekül működött élőben, nyoma sem volt a lemezen tapasztalható hangzásnak, hangulatnak, élt az egész. Az I'll Be Around, ami egyértelműen a legnagyobb sláger, eddig is tetszett, bár growlersi értelemben egy szar, de most már a Vacant Lot-Dope On a Rope-Night Ride is elfogadtatta magát olyannak, amilyen. Brooks alig kommunikált, de amikor a Someday-t elbaszta, az végre emberi volt. Nagy sztár lett ebből a szörfös gyerekből, jóformán vele azonosítják a zenekart, de ha nem lenne a néma Matt Taylor, és Kyle Straka, azt hiszem Brooks is a hullámok tetején töltené legtöbb idejét. Az adrenalin végig pumpálta az ereimet, de egyértelműen a GayThoughts-Humdrum Blues-Naked Kids vitte el az estét. Zeneileg kifogástalan volt, a hangosítás, eltekintve a kezdeti gyengélkedéstől, végig profin szólt, talán a tagok magukba fordulása volt nem ide illő, de eddig egyetlen olyan felvételt sem láttam, ahol felrobbantották volna a színpadot. Az alkalmi zenészek hátul húzták az igát, feszesen, pontosan játszották amit kellett, de nem léptek ki a rájuk osztott szerepből, nem lopták el a showt, viszont valamelyest feledtették a régiek hiányát.
Amennyire tartottam ettől a koncerttől, annyira adott többet, és ha tehetném, már holnap útra kelnék, és akár ugyanezt a programot is megnézném vagy százszor. Jelenleg nincs még egy ilyen zenekar a palettán, mint a Growlers, és csak abban tudok bízni, hogy a City Club ha másra nem is, arra jó volt, hogy észhez térítse őket, és nem akarnak a későbbiekben olyan zenekarrá válni, akik nem ők. Ámen.
/a képek nem a helyszínen készültek/
