Először, mint képregénykedvelő kezdtem vizsgálni ezt a lemezt és arra gondoltam vajon mi az elsődleges üzenete akkor, ha a borító láttán képtelenség nem a megtorló textiljén figyelő koponyára asszociálni. Mind a két feléből. Ugyanis ez a koponya igazából két koponya. Amikor ez a csodálatos felismerés pedig átlovagolt az arcomon - habár jómagam nem vagyok egy nagy koponya - valahogy mégis bevillant, hogy mivel ez egy split lemez, valószínűleg azzal van összefüggésben ez a kettőből egy dolog. Na, de a lényeg, hogy annyi van, hogy itt a hazai The Joystix és a párizsi High School Motherfuckers közös lemeze egy az egyben.

Egy közös lemez pedig sosem rossz ötlet, hiszen az elmúlt tíz évben itthon már sokan hozzászoktak, hogy a fehérvári Joystix előbb-utóbb az orruk alá dug egy jóképű új kiadványt, szóval kiépített pályán szállhatnak le a High School Motherfuckers új szerzeményei a hazai rajongókhoz testközelbe. Míg oda-vissza alapon a világ másik végén - hiszen Párizs Fehérvártól is messze van az underground szinteken - is szisszenhet sör és lehet tánc néhány új Joystix nóta hallatán.

S habár én először valóban a Megtorlóra asszociáltam a borító alapján, itt keménykedésről zenei értelemben legalábbis szerintem szó sincs. Sőt, ahogy a lemez első felvétele a hazaiaktól pörögni kezdett Automatic címmel, az villant be, hogy ez a cucc még talán a korábban tőlük hallottakhoz képest is dallamosabb kicsit. Némi stílusos pengetés után ugyanis mindjárt egy jól simuló refrénbe csúszik át a dolog, majd egy jólesően klisés, majdnem bluesszagú szóló szórakoztat benne szórványosan. Hogy az a bizonyos tánc ne jusson róla eszünkbe pedig kizárt, már csak a szöveg által erősen képviselt csajozós jelleg miatt sem. Az ezt követő I Don't Believe In RNR (Anymore) pedig véglegesen meggyőzött, hogy ez a cucc a sztenderd belazulásnál is lazább kicsit.

A megszokott punkos elemek mellé ugyanis úgy tapad a klasszikus rock és a kocsmahangulat, mint szittyós bulikon a rágógumi a hajba. A szóló alatt odavert billentyű abszolút ezt a hangulatot hozza nekem legalábbis. Míg mondjuk a következő Outta My Head valamelyest különbözik a nyitó tételektől. Odaköpködősebb éneke, egy-két húzósabb riff villanása más stílust kölcsönöz a refrénben szintén kellemesebb dalnak. Ami viszont aztán igazán kellemes az a Sunshine Girl. Egy hamisítatlan poppunk himnusz. Azzal a sulibuli hangulattal, amiről nekem valahol a Misfits ötvenes, hatvanas éveket feldolgozó kislemeze jutott eszembe. Ennyi méz után pedig nyilván kellett egy kis düh a My Hate című lezárásban, de ebből is csak annyi, amit nagyterpeszben, húzós refrénnel még azért emberbarátba el lehet tolni.

Aztán itt van az a pont, ahol az album High School Motherfuckers tételekbe vált. Stílusosan egy Motherfuckers Go című rövid nótával, ami nyilvánvalóvá teszi a testvér vonalat a Joystix zenéjével. Csak talán itt még egy kicsit több a Ramones szorzó. Ha pedig már testvérkézés és komálgatás, akkor a következő dal csak is ennek szólhat (still) Hangover In Hungary címmel. Ami valóban nagyon hasonló elemekből építkezik, mint a magyar öcskösök és bátyók muzsikája. Biztos New York Dolls lemezeket is hallgattak együtt a srácok. A bandázások pedig hozták az azonnal énekelhető szövegeket, refréneket, amik ahogy kell, nem valami elvont dumák amiknél csak tátogsz, mert egyszerűen nem megy be a buksiba. A sztori ettől függetlenül azonban itt sem fapados. A Don't Care menetelős nyitó dobja után itt is van gitár gazdagon, eleresztett szóló kezdemény és kellően flegma, de érzékeny ének. Majd egy nagyon hasonló dallamvezetésű dal után, itt is egy feszesebb nótával zárja a francia brigád a saját ötösét a lemezen Ride Into The Blue címmel és némi Rancid ízzel.

De persze mondhatnék jó néhány más bandát is, akik hathattak mindkét csapatra, ez a műfaj nem olyan cizellált, hogy mérföldnyi különbségek legyen. Mint ahogy a The Joystix és a High School Motherfuckers számai is jól illeszkednek egymáshoz. Nincs élvezhetetlen kontraszt az által, hogy a lemez elején beköltözöl egy hangulatba, aztán a felénél nyakon önt valami egészen más. Ez az egész egy nagy házibuli, csak itt Sophie Marceau őzike testén kicsit kevesebb a ruha, és a szájában tölcsér van, amin pár mókás csóka sört önt le, de azt végtelenül finom kezekkel, bár csuklóból lazán, de romantikus felhanggal.