Vannak olyan műfajok, amik időről-időre bekúsznak a köztudatba. Valahogy ebben az évben felülreprezentált volt számomra a retro rock/stoner/psy rock ötvözet. És töredelmesen bevallom, ez az a műfaj, ami nekem nem igazán tud már újat nyújtani jó tíz éve. Mert egyfelől egy olyan műfajról beszélünk, aminek a gyökerei a 70-es években gyökereznek, másfelől meg a legritkább esetben éreztem az ebben a stílusban alkotóktól, hogy kibújnának a trapézgatyáikból, ledobnák az ujjatlan, felvarrós farmer felsőt, és leszednék a próbaterem falán lógó batikolt zászlót.

Az Uncle Acid & The Deadbeats pedig végképp nem sorolható azon zenekarok közé, akik kicsit is változtatni akarnának ezen a múltba révedő félig hippi félig rokenroller mentalitáson. A Wasteland alapján semmiképp. Persze nem tisztségem pálcát törni afelett, hogy ez a retro műfaj nagy népszerűséget szerzett magának, viszont nem tudom azt mondani, hogy a lemezhallgatás közben nagy revelációkat fedeztem volna fel.

Nem utolsó sorban jól hozza Sav Bácsi azt a hangulatot, amit már megénekelt az MC5, a Stogges, vagy épp a Black Sabbath. A hangzás pedig tényleg úgy szólal meg, hogy közben szinte érzi az ember az indiai füstölők, és az analóg felvevő technikák esszenciáját. A maga módján pedig sikerült változatossá tenni a Wasteland-et, de végig megmarad ebben a „hőskori” hangulatban.

Elkellett telni napoknak, hogy végig egyem magam ezen a lemezen. Valahogy 3-4 szám volt a tűrés küszöböm. Alapból azt hittem, hogy majd az olyan nagyobb lélegzetvételű dolgokban találok majd kapaszkodót, mint a No Return, a Wasteland vagy az Exodus. De hiába az ezeknél a számoknál fellelhető ős doomos íz, valahogy nálam nem ül a fülembe. A Shockwave City, Blood Runner, Bedouin szerű dalokat inkább érzem elkapottnak, az autentikusabb old school heavy metal, hard rock, és r n’r dolgaikkal jobban ki tudtam békülni, pedig nem ez lenne az amire felkapom a fejem.

A Wasteland meglehetősen borús előjelei, amit az első pár hallgatás után éreztem, kicsit alább hagytak, és átcsapott az egész egy „na.. hát ez ilyen” érzéssé. Ami mondjuk furcsa abból a szempontból, hogy jó tíz-tizenöt éve biztos, hogy ez a lemez, és az Uncle Acid iszonyat kedvenc lett volna. Viszont, hogy őszinte legyek, becsömörlöttem ettől a retro, stoner, hard rock vonaltól. Irtózatosan nagyot nem lehet vele hibázni, minden hang le lett már benne játszva, ami érdemes arra, és a Wasteland sem győzött meg arról, hogy bármit lehetne még ehhez a műfajhoz hozzáadni. Mondom ezt úgy, hogy az Uncle Acid & The Deadbeats érezhetően a krémje a 70-es évek revizitálásának, de… hagyjuk meg ezt inkább a még életben maradt őskövületeknek.