Hosszasan el lehetne elmélkedni, akár vérre menő vitába bocsátkozni arról, hogy melyek a legfontosabb Pink Floyd lemezek. Abba pedig végképp nincs értelme belemenni, hogy a tárgyilagosságot félretéve a legjobbat igyekezzünk megtalálni. Ellenben abban különösebb fenntartások nélkül egyetérthetünk, hogy a zenekar kreatív szempontból a ’70-es években volt a csúcson
A hangos kisebbség persze mindig kánonban fogja zengeni, hogy a ’60-as évtized pszichedelikus anyagai voltak az igaziak… Ahogy a cím árulkodik róla, a kötet szerzője is osztja a többségi véleményt. A Corvina – tudtommal - most először jelentkezik rockzenei tematikájú könyvvel; örvendetes, hogy a hazai könyvkiadók nyitnak a műfaj felé, és adott esetben kapásból egy ilyen, kivitelezésében is nehezen támadható könyvvel jelentkeznek. A borító grafikája, ha jól tippelek, az 1972-es Live at Pompeii koncert stilizált képkockája, Roger Waters kontúrjával.
A külsőre regénynek tűnő kötet a címével ellentétben nem sajátítja ki a ’70-es éveket, hanem végigpásztázza a progresszív rock emblematikus formációjának teljes pályáját. A belső arányok azért indokoltan tolódnak el az említett évtized lemezei, eseményei felé. Tehát az Atom Heart Mothertől a The Wallig terjedő időszakról van szó. Az utóbbi, ahogy ebből a korszakból a The Dark Side Of The Moon és a Wish You Were Here is nemcsak a rockzene, hanem a komplett könnyűzene örök klasszikusai. De itt a személyes kedvencem, a Meddle, illetve a sokszor mellőzött Animals és Obscured By Clouds is.
Purvis bőséges forrásanyagból dolgozott. A könyv alapjául szolgáló források közül pedig a dobos, Nick Mason kötete az egyetlen, ami magyar nyelven is hozzáférhető volt, közel két évtizede. A zenekarról korábban megjelent könyvek, biográfiák tényanyaga mellett persze teret kapnak a szerző saját gondolatai is. A zenekar ’60-as évekbeli dolgait röviden skicceli fel, a címben szereplő évtized eseményeinek pedig éves bontásban egy-egy fejezetet szentel, tehát nem az a vezérelv, hogy egy lemez- egy fejezet; így fordulhatott elő, hogy még 1971-nél a Meddle mellett a rendhagyó Relics-et is kitárgyalja, addig 1974, 1976 és 1978 kapcsán nem tud konkrét lemezeket boncolgatni.
Purvis könyvének legfőbb erénye - mondom ezt a ’70-es évek Pink Floyd-jának feltétlen híveként – egyrészt az, hogy alaposan belemegy a részletekbe, de mégsem veszik el azok között, másrészt igyekszik tárgyilagos maradni, és egyes lemezeket nem emel ki a többi rovására. Mondjuk, a zenekar ezen évtizedből nehéz is lenne bármit a sárba tiporni… A dokumentarista jelleg áthatja a sorokat, de a könyv mégis képes olvasmányos maradni. Az 1980-tól 2019-ig terjedő időszak ugyan kvázi harminc oldallal „el lett intézve”, azonban akinek ezzel kapcsolatban bármilyen hiányérzete akadna, javaslom, hogy pillantson újra a könyv címére. A függelék képanyaga egyébként bőségesen tartalmaz fotókat az utóbbi négy évtizedből is.
A Pink Floydról ennyi év távlatából már nem lehet, és nem is feltétlenül kell eget rengető újdonságokat mondani. Az angolul tavaly megjelent könyv célja ebből eredően nem lehet más, mint az, hogy megszólítson egy újabb generációt, felhívja annak figyelmét egy páratlan zenekar legsikeresebb, és a később érkezettekre leginkább hatást gyakorló korszakára. Ezt a küldetést pedig fenntartások nélkül teljesíti a Pink Floyd a ’70-es években.
Ha hozzám hasonlóan a sorokat olvasva te is újra előkapod a Meddle vagy az Animals lemezeket, netán bármelyik más kordokumentumot ebből az évtizedből, akkor a kiadvány már elérte a célját, ha pedig ennek hatására kezded igazán beleásni magad a Pink Floyd munkásságába, Purvis kötete talán túl is teljesítette küldetését.
