Az AC/DC hazai táborának nincs oka panaszra, már amennyiben az olvasnivalókról van szó. Öt éven belül már a zenekarról íródott harmadik kötetet vehetjük a kezünkbe; bár ha jobban belegondolok, a három olvasmány közül csak egy volt az, ami egyenesben az AC/DC-ről szólt.

A két évvel ezelőtti, Martin Popoff által jegyzett könyv magára a zenekarra koncentrálva az egyes lemezeket vette végig. A 2018-as High Voltage (Magasfeszültség) – bár nem önéletrajzról volt szó – a gitáros Angus Young szemszögéből láttatta az eseményeket. A Helikon Kiadó által már jó előre beharangozott, és az 1979-es Monty Python darab címére reflektáló főcímet kapott Brian életei pedig egy újabb megközelítésben, az énekes önéletrajzaként visz közelebb magához a zenekarhoz is.

A fókusz azonban most végképp nem az AC/DC-n, hanem magán Brian Johnsonon van. Ha számszerűleg kell érzékeltetnem a dolgot, a könyv bő kétharmada az 1980-as Back In Black lemez előtti időszakot tárgyalja. A kötet tehát csak másodsorban AC/DC könyv, mindenek előtt Brian életrajza. Ha pedig a műfajt tekintve igazán pontos akarok lenni, valahol egy önéletrajz és egy regény között leledzik.

Az olvasmány a rövid, de hatásos felütést követően a sivár ’50-es évek reménytelenségével, azaz az angliai gyermekkor élményeinek taglalásával indít. Johnson – és a remekül sikerült magyar fordítás – érdeme, hogy a frontember a sztorizgatós stílus ellenére sem csapong az események között, viszont egy kis odafigyeléssel a sorok között több oda-visszautalást is találhatunk. Arra is fény derül, hogy emberünk útját nemcsak a Skóciából kitelepült Young család tagjai, hanem évtizedekkel korábban egy másik Young is keresztezte, egyben pedig Malcolmékhoz hasonlóan jellemformáló hatást is gyakorolt rá.

A jól ismert autómánia gyökerei szintén alaposan fel vannak térképezve. Ahogy maga Johnson is megjegyzi, a rockzene szempontjából tökéletes időzítéssel született, real time élhette meg a Beatles-mániát, fedezhette fel magának a szigetországban a ’60-as évek elején még nem ismert Bob Dylant, majd csinálhatta meg a maga zenekarát, zenekarait. Az AC/DC rajongók körében bizonyára közismert, de valójában csak a töredékük által hallott Geordie zenekarról pedig hosszasan olvashatunk. Első kézből és a legapróbb részletekbe menően kapjuk meg a Briannel négy lemezig jutott angol glam-hard rock csapat sztoriját.

A sorsfordító 1980-as év köztudottan a második esélyt jelentette Johnsonnak, hogy énekes legyen. A folytatást mindannyian ismerjük, az eladási adatoknak pedig bármikor utánajárhatunk. Megkockáztatom, hogy magyar nyelven soha korábban nem olvashattunk ilyen közvetlen forrásból az 1980-as évek AC/DC-jéről. Botrányokat persze a könyv utolsó harmadában sem érdemes keresgélni, a dobos Phil Rudd kivételével ugyanis a zenekar tagjai saját jogon nem sűrűn szerepeltek a bulvármagazinokban. A személyes síkon és zenekari tekintetben szintén sorsfordító 2015-ös év eseményei pedig lényegében keretbe foglalják Brian életét, életeit.

A belső arányokon az AC/DC hívek kedvükre vitatkozhatnak, ahogy azzal is lehet majd jönni, hogy bőven vannak olyan zenekari dolgok, amik kimaradtak a bő háromszáz oldalból. Ezekre csak annyit érdemes reagálni, ami első blikkre a borító alapján is lejön, ez Brian könyve – a zenekar neve ugyanis csak az alcímben szerepel. Ebből eredően pedig a Brian életei nemcsak az AC/DC rajongóknak szól, hanem szinte bárki bátran kézbe veheti, aki érdeklődik a rockzenei memoárok iránt.

A maga műfajában Johnson kötete egy tartalmas, jól megfogalmazott olvasmány, melynek sorain érezhető, hogy megírása a szerző részéről nem egy kötelezően kipipálandó feladat volt.