Olvasóink közül bizonyára alig akad olyan, aki valós időben megélte a hazai rockzene születésének időszakát, a műfaj első évtizedét. A ’60-as évek itthoni kultúrpolitikai légköre nem kedvezett a rockzene térhódításának, azonban a megfelelő székekben ülő személyek hiába próbáltak gátat szabni a folyamatnak vagy esetenként csak mederbe terelni azt, a brit invázió képviselői átszakították a vasfüggönyt.
A mai zenehallgatók dolga nem egyszerű, ha utólag fel akarják göngyölíteni a szálakat. A magyar rockzene támogatott, tűrt és tiltott kategóriákba sorolt hőskorából, az utóbbi halmazba gyömöszölt előadók kezdeti életszakaszából alig maradt fenn stúdiófelvétel, ahogy abban az időszakban írott szaksajtó sem dokumentálta az eseményeket. Források gyanánt maradnak tehát az egykori szereplők visszaemlékezései, illetve a témában járatos kutatók által jegyzett szakirodalom.
A Magyar Rocktörténet pedig egy tökéletesen megválasztott első lépés lehet ehhez a korszakhoz. A kiadvány műfaja rendhagyó, ugyanis nem egy lexikonnal, hanem egy képregénnyel állunk szemben. A könyv kézbevétele előtt számomra így az első kérdés az volt – és minden bizonnyal a többség számára is ugyanaz lesz –, hogy ebben a formában hogyan lehet elmesélni a borítón megjelölt két évtized, vagyis a ’60-as és a ’70-es évek magyar könnyűzenéjének sztoriját.
A könnyűzene szót nem véletlenül használom, mivel a könyv nem csak a rockzenére szorítkozik. A megoldás Kántor Mihálytól egy olyan forgatókönyv formájában érkezett, mely egy fiktív szereplőhöz köthető személyes szálon keresztül veszi végig a történteket. A száz oldalt épp meghaladó terjedelem természetesen csak azt teszi lehetővé, hogy az olvasmányos jelleget megtartva minden lényeges szereplő és esemény sorra kerüljön. Az érintettek megkaphassák az őket megillető képkockákat, a mai olvasók pedig egy-egy emblematikus dalszöveg részletét olvasva rádöbbenjenek, hogy az a bizonyos, mindenki által ismert dal, amit a felmenők lemezgyűjteményéből vagy ilyen-olyan rendezvényekről, családi eseményekről ismerünk, mégis kihez-kikhez köthető.
Életkoromból is adódóan a kötet második felének történései, tehát a ’70-es évek eseményei közelebb állnak hozzám, így az azokat feldolgozó oldalaknál már kifejezetten otthon éreztem magam. Ez persze nem véletlen, hiszen a hazai rockzene deklarált aranykoráról beszélünk. A számtalan szereplő, helyszín és esemény ellenére a könyv a vége felé sem válik zavarossá, ez pedig az előbb emlegetett jól eltalált koncepció javára írandó. A rajzok karakteresek; ha akár csak felületesen is képben vagy az időszak karizmatikus szereplőit illetően, beleolvasás nélkül, már az első fellapozás alkalmával is több tucatnyi ismerős arcra fogsz akadni. Futaki Attila grafikus irányítása alatt a rajzolók, Szabó Csaba és Fritz Zoltán megosztva jegyzik a '60-as és a '70-es évek képanyagait.
A hitelesség mellett a szakmaiságot az előszót jegyző Jávorszky Béla Szilárd neve garantálja, aki több kötetes lexikon formájában már maga is megírta a magyar rockzene életútját. A Magyar Rocktörténetet életkortól függetlenül minden érintettnek és érdekeltnek bátran ajánlom, ha pedig egy fiatalabb családtagot tervezel bevezetni a rockzene világába, a karácsonyfa alatt kifejezetten jól fog mutatni! A keményfedeles kötet tervezett második része, mely a következő két évtizedet hivatott feldolgozni, jelenleg kiadás előtt áll.
