A fővárosi Trottel Records neve megkerülhetetlen a magyar undergroundban. A Rupaszov Tamás nevéhez köthető kiadó a ’90-es évek legelején indult, és a friss hanganyagok megjelentetésén túl a kezdetektől fogva küldetésének tekinti a ’80-as évekbeli hazai punk, hardcore, illetve alternatív színtér hagyatékának ápolását is.
Sok esetben persze kézzel fogható értelemben vett hagyatékról nem beszélhetünk, hiszen az utolsó éveit élő Kádár-rendszer kultúrájának illetékes ideológusai egyszerűen eltaposták ezeket az előadókat, így egyesek után tárgyiasult hagyaték – demó felvétel – sem maradhatott fel. Sok zenekar emlékét csak megfakult falfirkák és fényképfelvételek őrzik, létezésüket néhány szakadt, sárgult plakát bizonyítja.
A magam ’79-es évjáratával hallgatóként csak a ’90-es évek elején találkoztam az irányzat képviselőivel. Vigiék így nekem nem az Auróra Cirkálót, hanem az Előre kurvák, gengszterek kazettát jelentették, az AMD-t csak Sotár halála után ismertem meg, a Marina Revue-t meg csak névről ismerhettem. Ha nagy szavakat akarok használni – és jelen kiadvány ismeretében erre minden okom meg is van – a Trottel Records eddigi tevékenységére Tamás a Nem az a punk… című könyvvel teszi fel a koronát. A kör bezárult, a hagyaték 2023 végén tárgyiasult.
A bő négyszáz oldalas kötet végére értelmet nyer a hátsó borítón olvasható, elsőre megmosolyogtató gondolat arról, hogy voltaképpen ki is (a) punk. A Nem az a punk…-nak a kronológián kívül semmilyen vezérelve nincs. Nem törekszik a teljességre, ahogy objektív igazságokat sem akar megfogalmazni. Az interjúalanyok a saját igazságaikat foglalták hosszabb-rövidebb gondolatsorokba. A könyv pedig éveken keresztül íródott, pontosabban az interjúk készítői szorgosan gyűjtögették hozzá a nyersanyagot. A háttérben tényleges kutatómunka folyt, hiszen sok korabeli előadó már a ’80-as évek közepére abbahagyta a punkoskodást, és vagy az egykori vasfüggönyön túlra távozott, vagy maradt azon innen, csak elvarrta maga mögött a szálakat.
Egyidejű források ismerete nélkül tehát már a kérdések összeállítása is lehetetlen küldetés lett volna. Tamásnak és társainak (Ács-Tari Béla, Dragojlovics Péter, Rácz Mihály, Szabó Balázs, illetve Szabó Lehel) azonban a fejükben van a ’80-as évek punk mozgalmának szinte minden epizódja, érintve az alternatív és a hardcore színtereket is. Legyen szó a fővárosi bandákról, vagy épp a legenda számba menő szegedi, miskolci vagy nyíregyházi zenekarokról. A kérdések tehát nem egy kaptafára íródtak, illetve hangzottak el, hanem kifejezetten az interjúalanyoknak címezve lettek összeállítva, ezek megfogalmazása nemcsak a nyilvánvaló fanatizmusról, hanem a mögöttes tárgyi tudásról is árulkodik.
Az egyes beszélgetéseket illusztrálandó pedig iszonyatos mennyiségű, az olvasók többsége előtt bizonyára ismeretlen képanyag került elő. Fotók, szórólapok, újságcikkek, plakátok. Az interjúk sorával – többé-kevésbé – időrendben tárul az olvasó elé a ’80-as évek undergroundjának szubjektív sztorija. Az olyan, mindenki által ismert nevek, mint például az AMD, az Auróra, a CPg, az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport vagy a VHK mellett tehát szóhoz jutnak a demó kazetták készítéséig el sem jutott formációk képviselői is.
A megszólaltatott zenészek közül ráadásul többen már nincsenek közöttünk… A muzsikusok mellett pedig az egykori helyszínek, kiadók, gyűjtők is szóba kerülnek, illetve meg lettek szólítva. Messzemenő következtetésekre semmiképp se adjon alapot, de számomra a legmeglepőbb szereplők Szekeres Tamás (Senator, Omen, Omega) és Björk voltak. A könyvben amúgy a korabeli társadalmi ranglétra szinte valamennyi foka megtalálható, a szereplők személye, családi háttere pedig kb. a melósoktól a diplomata leszármazottakig terjed, érintve egykori politikusokat is. A Nem az a punk… bizonyára nem ezzel a célzattal íródott, azonban mégis a ’80-as évek magyar undergroundjának krónikája lett - de nevezhetjük az időszak szubjektív történelemkönyvének is.
A kötet mellékleteként Vízi Ákos egyfajta iránytűként „Magyar punkzenekarok Budapesten 1980-1989” címmel elkészítette az időszak családfáját is. A mai ötvenesek kedvükre nosztalgiázhatnak, és vitatkozhatnak a szereplők esetenként egymásnak ellentmondó nyilatkozatainak igazságtartalmát illetően, mindenki más pedig beleáshatja magát a késői Kádár-korszak azon zenei világának történéseibe, melynek képviselői sosem törekedtek arra, hogy bármilyen formában is dokumentálják saját tevékenységüket.
A Trottel Records négy évtized elteltével most igazságot szolgáltatott azoknak a szereplőknek is, akik a „támogatott, tűrt és tiltott” előadók között, az utóbbi halmazban is a perifériára szorultak. Rendelés: rupaszov@trottel.hu
