RockStation

Iron Maiden – Live After Death (2 DVD)

2008. március 16. - sunthatneversets
Ha nekem azt mondják Iron Maiden, feltörnek bennem a gyerekkori nyári nyaralások emlékei, mint Balfon a büdös víz, ahogy a népi ige mondja. A nagyi Kanadából importált egykazettás Panasonic rádiósmagnója nekünk, mármint nekem meg az öcsémnek a nyaralás alatt maga volt a zene. 

1988 nyara: már idézőjeles rockfanatikusként vártuk a Bartók Rádión „A Heavy Metal kedvelőinek” című műsort. Szerintem péntekenként délután egykor volt. Az öcsém szerint nem, de lehet, hogy neki van igaza, mert egy-két torkon megakadt volna az ebéd a rádió hallgatása közben. Egy pénteken a morcona férfihang bemondja: „Kedves hallgatóink mai műsorunkban az angol Iron Maiden együttes Seventh Son Of A Seventh Son című lemezét játsszuk le. Az angol együttes …..” és itt elmondta az együttes rövid történetét, majd kellemes zene hallgatást kívánt. Panasonic egykazettáson record gomb lenyom, előre bekészített TDK normal position elindul. Egy óra múlva már üvölthettük is, hogy Can I Play With Madness.

Na ez épp nincs ezen a dvd-n, de van minden más 1984-ig. A korábban The Early Days címen kiadott dvd folytatásának is tekinthetjük ezt a cuccot. Az első disc lényegében a korábban bakeliten kiadott Poweslave turné 1985-ös Long Beach Arenabeli 90 perces koncertfelvételének feljavított változata, amelyhez nyílván feljavított hang is jár. Ahhoz képest, hogy mikor volt egészen normális, mit normális, gigantikus színpadi showt láthatunk. Bruce kevésszer beszél a számok között, mondjuk akkor sokat, inkább játszanának. Na de ez klasszikus koncertfelvétel, többet nem is érdemes róla mondani.


  
Számomra a második disc többet ér. Bár az együttes történetét feldolgozó 60 perces The History Of Iron Maiden Part 2-t nagy nehezen végignéztem, de ez koránt sem olyan érdekes, mint a szocialista blokk országaiban (Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia) 84 augusztusában lebonyolított turné felvétele. Mondjuk az anyag nagyrészben a lengyelországi állomásokra fókuszál, azért a 2 Minutes To Midnight és a Run To The Hills a pesti koncertről forog. Elképesztő mai szemmel, hogy az akkori fiatal rockerek, milyen eufóriával fogadták a zenekart. Néha olyan érzése van az embernek, mintha valami bálványimádatnak lenne szemtanúja. A dalok között vannak interjúrészletek, lengyel rockújságírók – zenekar focimeccs, de a legjobb mikor az együttes betéved egy lakodalomra, ahol elnyomják a Deep Purple Smoke On The Waterjét.

A Rock In Rio '85 ötven percét a legendás fesztiválon rögzítették, ahol 350.000 ember előtt játszottak. Én még ennyi embert életemben nem láttam koncerten, az első számok alatt az üvöltéstől alig hallani a zenekart.  

A 'ello Texas című negyedórás anyag talán a legjobb képminőségű, amely San Antonioban került rögzítésre. Három nóta plusz interjú részletek, nagyjából ennyi.

Aztán a discen megtalálható még az Aces High és a 2 Minutes To The Midnight klipje, egy fotógaléria, meg egy Eddie-s grafikákkal megpakolt másik.



Ha valaki netán ezen írás hatására szerezné be a cuccot - amit azért kétlek - annak részletesen itt a tartalom.
 
DISC 1
1. Churchill's Speech/Aces High
2. 2 Minutes to Midnight
3. The Trooper
4. Revelations
5. Flight of Icarus
6. Rime of the Ancient Mariner
7. Powerslave
8. The Number of the Beast
9. Hallowed Be Thy Name
10. Iron Maiden
11. Run to the Hills
12. Running Free
13. Sanctuary

DISC 2

History of Iron Maiden (Part 2 – Live After Death)

Behind the Iron Curtain
1. Aces High
2. The Trooper
3. 22 Acacia Avenue
4. The Number of the Beast
5. Hallowed be thy Name
6. 2 Minutes to Midnight
7. Run to the Hills

Rock In Rio ’85
1. Aces High
2. 2 Minutes to Midnight
3. The Trooper
4. Revelations
5. Powerslave
6. Iron Maiden
7. Run to the Hills
8. Running Free

’Ello Texas

Galleries

Promotional Clips (Aces High; 2 Minutes to Midnight)

Azt mondom, ha már zenekari életművet bemutató dvd-t ad ki valaki, az minimum legyen ilyen. 240 perc rocktörténelem, ez nem is kérdéses. Rajongóknak kötelező, a Sziget nulladik napjáig pedig kiváló étvágycsináló.
Köszönet Tihanyi „IT” Petinek a dvd-ért.


A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr22382824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum