A texasi Mammoth Grinder-rel még 2018-ban találkoztam először, korábbi lemezük, a Cosmic Crypt megjelenésekor. A hangzásviláguk egyből megfogott, képzeld csak el, hogy játszana hardcore punkot az Entombed, és igen, abszolút nyakszaggató. A banda szíve és lelke, a Power Trip dobosaként is ismert Chris Ulsh, aki egyszemélyben állja a sarat minden hangszeren. Amolyan hobbiprojektnek tekinthető az MG, a koncertes felállás többi tagja is mind prominens bandákban utazik (Exhumed, Gruesome, Iron Reagan, stb), így nem épp a gyakori lemezkiadásról híresek.

Chris elmondása szerint a bandát ő már egy ideje feloszlottnak tekintette (nem először egyébként), lévén mindannyian szétszéledtek és koncertet sem adtak már 6 éve. A visszatéréshez egy Nails turnéajánlat adta meg a kellő löketet, az Undying Spectral Resonance EP is emiatt született meg.

Kicsit visszaástam a diszkográfiában, a Rage and Ruin debüt nekem eddig totál kimaradt, és jóformán rá sem ismertem a csapatra, akkoriban még sludge-ban utaztak a srácok meghintve egy kis punkkal. Végül albumról albumra egyre jobban kúszott be a zenéjükbe a HM2 és a death metal, aminek a csúcsát most érték el az EP-n. A Cosmic Crypt-en még 50-50-nek éreztem a punk és a svéd halálfém arányát, most viszont érezhetően eltolódtak az utóbbi irányába.

Erre tökéletes példa a Decrease the Peace, ennyire súlyos és fenyegető dal még nem került ki Ulsh műhelyéből, de kifejezetten jól áll neki ez a groove-os megközelítés is. A nyitó Corpse of Divinant és a záró Obsessed with Death tipikusabb darabok, szélvész tempó, tuka-tuka dobtémák, kriptamély hörgés. A címadó szépen egyensúlyoz a hardcore-os belassulások és a darálás között félúton. Elképzelni is gyönyörű, milyen adok-kapok menne erre a kisebbik Dürer teremben! Chris le sem tagadhatná, hogy a Power Tripben is játszik, a szólók és a dobolási stílusa is egyből felismerhető.

Az album közepén van egy szintis, hangulatkeltő átvezető is, ami szintén nem idegen a Mammoth Grindertől, azonban egy ilyen rövid anyagon számomra nem tud működni, főleg, hogy a leghosszabb tételről beszélünk. Persze, nem 10 perces ambientre kell számítani, 3 és fél perc az egész, de egy 14 perces lemeznél, az jóval több a kelleténél. Az egész banda a szimplisztika jegyében fogant - jó értelemben vett - agyatlan szögelésre épül, tökéletes egy kis feszkó levezetéshez vagy gaminghez, az interlude viszont sajnos megakasztja ezt.

Nem egy túlkomplikált lemez az Undying Spectral Resonance, de egy fárasztó nap után két kanállal tudom falni a neandervölgyi death metalt. A nevük pedig ettől találóbb nem is lehetne, tényleg mamutdaráló a végeredmény!