A chicagói születésű rockénekes, Karl Agell ezer közül is felismerhető, egyedi hangfekvésű orgánuma első ízben egy hardcore punk banda, a Seizure All Hail The Fucking System című albumán volt hallható, majd a Corrosion Of Conformity hardcore-ból metalba átívelő korongjának, az erőteljes Sabbath/Trouble-hatásokkal díszített Blindnak köszönhetően vált szélesebb körben ismertté és nyerte el százezrek (vagy talán milliók?) tetszését. A C.O.C.-ből való 1993-as távozása után megalakította Leadfoot nevű bandáját és ezzel egyidőben nyelte őt el az underground hűséges, ám jóval kisebb számú rajongótáborának gyűrűje.
Megmondom őszintén, a Leadfoot sosem került úgy istenigazából a homlokterembe, ezért, mondhatni, lecsatlakoztam a frontember pályafutásának követéséről. Karl egészem mostanáig rejtve maradt a szemeim előtt, azonban a Lie Heavy és a The Skull zenekarokban való részvétele okán újfent bekapcsolódtam a történetbe.
A hetvenes évek hard rockjának mai ízekkel tarkított verzióját testesíti meg Agell új bandája, a Lie Heavy. A heavy rockban utazó csapat debütalbumát (Burn To The Moon) a Heavy Psych Sound dobta piacra még áprilisban. Karl Graham Fry gitárossal, Jeff JD Dennis dobossal és Cary Rowells basszusgitárossal rögzítette a tizenkétszámos és ötvenegyperces anyagot.
Evidens, hogy az a fajta reflektorfény, amely egykoron beborította őt, már a múlté, a hangszíne és a teljesítménye azonban cseppet sem kopott, ezúttal is azt a nívót hozza, amit a Blindon 1991-ben. Érdekes, hogy a Corrosion Of Conformity is és Karl is a hetvenes évek hard/heavy bandáinak csúcsteljesítményei nyomvonalán folytatta tovább, ellenben külön utakon.
Amíg Agell szép lassan eltűnt a süllyesztőben, egykori zenésztársai karrierje meg sem állt a világhírig. Viszont idővel Pepper Keenanék fémzenéje is megfakult, jelenleg éppen Karl bandája van versenyelőnyben (ezt most leginkább a dalírói véna tekintetében gondolom). Most komolyan, létezik olyan Agell-rajongó, akin nem üt ki a libabőr mondjuk a címadó Burn To The Moon refrénjének sorai hallatán? Ugye, ugye.
Volt olyan, akinél nem került elő a léggitár a lemezt nyitó, Thin Lizzy-ízű Nothing To Steal alatt? Ellen tudott állni valaki az In The Shadow hullámzó ritmikájának? Tegye fel a kezét az, akiben nem indította be a partizás rakétáit a Drag The World! Akit, nem olvaszt be azonnal a The Long March érzelmi hullámhossza. Sorolhatnám napestig.
Ismét jó terepen mozog az aranytorkú frontember, remélem, a Lie Heavynek lesz folytatása és nem áll a földbe egyetlen lemez után. Kár lenne érte.
