Na ez nekem majdnem hazai pálya! Nem a Dalriada folk-metál stílusát értve ez alatt, hanem, hogy soproniak és az tőlem csak egy köpésre van. A hazai fémes mezőnyben szép sikereket elérő fiatalok Szelek című negyedik albuma stílusosan a Mahasz lista negyedik helyén nyitott, ami a stílust tekintve nagyon meglepő, viszont nagyon is dicséretes.

A Dalriada a Binder Laura: ének, hegedű; FiczekAndrás: ének, gitár; Németh Szabó Mátyás: gitár; Kurz András: billentyűk; Varga György: basszus gitár; Rieckmann Tadeusz: dob felállásban, mint fentebb említettem folk-metalt játszik. Nos ez a stílus engem idáig csak részben ért utol, de nyilván az Ensiferum, a Korpiklani, a Finntroll, netán a korai Amorphis nekem is ismerős. Ez itt azonban nem északi zene, hanem a magyar hagyományokra épülő, bár ugye a finnekkel rokonok vagyunk. A szövegek régies magyar nyelven íródtak, és mondákról, regékről, balladákról szólnak.  

A tizenegy nótát tartalmazó CD ezúttal teljesen a szolnoki Denevérben készült két hónapnyi munka árán és a borítót most is Binder Júlia festette. A hangzás ez előbbiekből következően kellően vastag és igen kiegyensúlyozott. Amit pedig a zenekar ezúttal letett, az asztalra az a maga stílusában világszínvonalú. És itt ezt kéretik most teljesen komolyan venni. Ha ez angol nyelven szólna, megfelelő promócióval ellátva, simán befutók lennének. 


Az album az azonos című Intro-val kezdődik, amolyan felvezetésképpen. Doromb és akusztikus gitár kettősére érkezik a szólógitár. Az ezután berobbanó Mégegyszer, maga a folkmetal sláger. Táncolható, dallamos riffek, ritmusok Ficzek András és Binder Laura duó-szerű váltott énekével. A hölgyet más műfajban el sem igen tudnám képzelni. (Kíváncsi lennék korábban hány népdal-versenyt nyert.) Eszement jó nóta. A Nap És Szél Háza (A Fiastyúk Keletkezéséről), amolyan epikus himnusz. Ebben egy csöpp korai Amorphis-t azért fel tudok fedezni a zenei témák terén. Itt is van népi hangszer a gitárok mellett, mint szinte mindegyikben. A Hajnalpír komor, szinte darkos, doomos riffel nyit és a fekete epikus hangulat később is megmarad, a refrén azonban kicsit oldja a feszültséget. Az ötös Égi Madár akusztikus szárnyalása után egy nem kevésbé emelkedett dögös riffelős nótában folytatja. A háttérben jó kis hörgős ének megy, ami szintén korai Amorphis-ra emlékeztet, de ott ugye sehol a női ének. A dal közepén a hangszeres csapat valami eszméletlen technikai tudásról tesz tanúbizonyságot, viszont a dal elhalkuló befejezése egy kicsit furcsa. A Hazatérés (Rege az Aranyos Szegletről) talán a legkevésbé karcos darab a lemezen, ennek megfelelően az egyből fülben ragadó gitár- és ének dallamok viszik a prímet, de csak kezdetben, mert aztán a dal a végére rendesen bedurvul. Ki kell emelni a billentyűs Kurz András nagyszerű játékát, nem csak ebben a dalban, hanem az egész lemezen. A hetes Égnek Ostora (Rege Attiláról), olyan hangulatot áraszt, hogy már majdnem megjelennek a hun seregek. Kiváló harci himnusz. A Hej, virágom... (Rege a harcosról és a kedveséről), az előbbi stílusban fogant. Annyira koncertre való nóta, hogy azt elmondani nem lehet. A kilences A Szikla Legendája bánatos énekhangjaival, döngölő gitártémáival okoz kellemes perceket, míg a következő  Világfutó Szél epikus repülése miatt marad emlékezetes. A közel ötven perces lemezt a polkásan tekerő Tavaszköszöntő zárja tökéletesen.




Nemigen lehet mást mondani, mint, hogy az első hangtól az utolsóig hibátlan produkció ez, nagyszerű énekes és hangszeres teljesítménnyel karöltve. Vérprofi zenészek, kiváló dalszerzői képességek, tökéletes megszólalás. Az év egyik legjobb hazai teljesítménye ez, vitán felül. A pontszám talán hűen ki sem fejezi értékeit. 

10/10