Minden évben vannak olyan zenészek, akik hosszabb-rövidebb ideig nem anyaegyüttesük tagjaival készítenek lemezt, szereznek dalokat, hanem akár teljesen más zenei stílusok képviselőivel állnak össze egy lemezre. Nos idén volt már Chickenfoot Van Halen és RHCP taggal, volt Them Crooked Vultures Josh Homme-mal (QOTSA), Deave Grohl-lal (Foo Fighters) és John Paul Jones-szal (Led Zeppelin), most pedig itt a következő szupergrup, melynek tagjai az underground mélyéről ásták ki magukat egy kis örömzenélésre.
Persze a szupergrup jelző eleve hülyeség, de nagyon is divatos kifejezés mostanában. A kérdés adott: milyen zenét játszhat együtt Scott Kelly gitáros (Neurosis), Scott „Wino” Weinrich gitáros (Saint Vitus, The Obsessed), Al Cisneros basszer (Sleep, Om) és Dale Crover (Melvins) dobos? Nos a válasz igazából adott: egy nagyon mélyre hangolt, doom-mal és stonerrel vastagon átitatott, a Neurosis sűrű zenéjét is megidéző, erősen pszihedelikus lemezt.
Ha azt mondom öt dal van itt negyven percben, mindjárt le fog esni mindenkinek, hogy bár hiába vették fel három nap alatt az egész lemezt, nem egy könnyed hangulatú darab a Shrinebuilder bemutatkozó korongja. Viszont egységes zenei mondandót rejt az biztos, noha az ilyen jellegű produkcióknál benne van a pakliban, hogy a tagok zenei ízlésvilágának különbözősége okán eléggé eklektikus lesz a végeredmény. Itt annak ellenére sem az, hogy mind a négy tag énekel.
Már a nyitó Solar Benediction-nél kiderül, hogy sok újat itt már nem lehet felvonultatni, hiszen a 70-es években a Black Sabbath már szinte mindent megmutatott ebből a stílusból. Mélyre hangolt, ördögien sötét riffek, belassulások és Wino Ozzy hangjára hajazó orgánuma miatt még inkább ez a helyzet. Aztán Scott Kelly mennydörgés szerű hangja veszi át a prímet, hogy a dal közepén egy ringató, lebegős rész után visszatérjen a dal kezdő motívuma. A kettes Pyramid Of The Moon egy lassú riffre és lebegős, merengős témákra épít, aztán mintha valamiféle spacerock venné át a főszerepet Al Cisneros effektezett hangjával. A búgó basszusfutamokkal induló Blind For All To See lassan csordogál, száll tovább talán a dal vége felé fokozzák a hangulatot egy kicsit, míg a maga hat percével az album legrövidebb dala a The Architect a legdirektebb alkotás a lemezen a hagyományosabb doomos megközelítésben. A lemezt a Science Of Anger zárja a maga stoneres mivoltában. A majd 10 perces darab igazi zenei csemege, kiváló témákkal.
Shrinebuilder: Science Of Anger
Jó lemezt hozott össze ez a négy manus, még ha inkább tűnik egy önfeledt jammelésnek is a Shrinebuilder lemeze, mint önálló dalok csokrának. Mindenesetre akik szeretik a fent említett zenekarokat és zenészeket, semmiképpen nem csalódhatnak a lemezben, bár nem árt a megfelelő hangulatba kerülni előtte.
