Robert Majd leginkább a Metalite basszusgitárosaként ismert, de van két hobbizenekara is, a Nighthawk és a Captain Black Beard. Idén az utóbbival adott ki nagylemezt, ami igencsak jól sikerült.
Feketeszakáll egy hírhedt angol kalózkapitány volt, akinek munkássága a 18. század elejére esett. Bármennyire jól hangzik, a Captain Black Beard zenekarnév kétszeresen is megtévesztő: egyfelől nem kalózmetált játszanak (hála a teremtőnek), másfelől szó sincs itt irgalmat nem ismerő kegyetlenségről. A CBB zenéje svéd ízekkel elővezetett hard rock/AOR, sok billentyűvel.
A Chasing Danger elkészítése előtt a zenekar tetszhalott állapotban volt, a különféle személyi változások miatt. Végül a sors az útjukba sodorta Fredrik Vahlgren énekest, aki a dalszerzésből is kivette a részét. A hangjában ott a fiatal Sebastian Bach és Tony Kakko (Sonata Arctica) is, a dallamai könnyen csúsznak. A kreatív irányítás Robert kezében volt, de a többiek is besegítettek, valamint baráti alapon John Lönnmyr, a The Night Flight Orchestra billentyűse is. Említsük meg, hogy a felvételek rendes stúdióban zajlottak.
Az alig 40 percben elővezetett 10 dal változatos, a közös nevezőt Fredrik hangja biztosítja. Mindjárt két sodró AOR bombával indítják a lemezt, a Dreams-ben szinti, a When It’s Over-ben pedig szaxofon színesíti a hangképet. A Shine-hoz kölcsönkapták a diszkógömböt a The Night Flight Orchestrától, a hangszeres középrésze pedig a 70-es évek ősrockját idézi. Engem leginkább az A.I. Lover kapott el, mert különösen vonzódom a slágeres refrénekhez – ez valami születési hiba lehet. Ezt követően is tovább sorjáznak a jobbnál-jobb pillanatok; zongorás ballada a Piece of Paradise képében, egy kis metálos riffelés az In Your Arms-ban, és már el is szaladt a játékidő.

Itt van hát egy dallamos hard rock album, amin nincsenek fillerek és maximálisan szórakoztató. A hatásaikat le sem tagadhatnák, azt sem mondanám, hogy ezer közül is felismerném őket, de engem sikerült meglepniük. Szerencsések a svéd srácok, hogy puszta zeneszeretetből működtethetnek egy ilyen klassz bandát, szó sincs megélhetési rockerkedésről. Ha rálelkesedtél, a Chasing Dangert akár áttetsző kék vinylen is beszerezheted, de siess, mert 300 darabban korlátozták a példányszámot.