A The Cult a rocktörténelem része, ezen vitatkozni nem igazán érdemes. Bár rövid ideig voltak ugyan az igazi rivaldafényben az 1989-ben kiadott Sonic Temple lemezük egy ideig a rocksztárok státuszába repítette őket. Aztán út a lejtőn lefelé, majd a törvényszerű végkifejlet, az oszlás, aztán az újra összeborulás melynek végterméke egy méltatlanul alulértékelt, amúgy überzseniális album a Beyond Good And Evil 2001-ben. Utána újabb sötétség, majd 2007-ben jelentkeztek ezidáig utoljára nagylemezzel Born Into This címmel, mely eléggé megosztotta a kritikusokat retro köntösbe csomagolt rockjával. Ezt követően csodák csodájára nem oszlottak semerre, sőt végig aktívan koncerteztek, most pedig öt év után újra itt egy teljes nagylemeznyi nóta Choice Of Weapon címmel.
Ténylegesen azonban nem öt év a szünet a két lemez között, hiszen 2010 őszén két rövidebb Capsule I és II címre keresztelt 2-2 számos anyaggal jelentkeztek különböző extrákkal megspékleve. A Chris Goss Masters Of Reality főnök (Kyuss, QOTSA producer) irányításával készült anyag még inkább elborult lett, mint a Born Into This volt, sőt Ian Astbury énekes és Billy Duffy gitáros a két anyagot, formáját tekintve a zeneipar jövőjének tekintette, kilátásba helyezve, hogy újabb nagylemeznyi dalt egyben nem adnak ki.
Nos hamar meggondolták magukat, mert 2011 második felében jött a hír, hogy lesz új lemez, a produceri székben újból Chris Goss-szal, akit aztán a felvételek végére a legendás Bob Rock (Metallica) váltott.
Ha valaki azt hitte, hogy a Choice Of Weapon a Capsule anyagokon hallható mederben folyik tovább az tévedett, bár azt nem lehet tudni, hogy ez az élettel teli, öblös megszólalású rocklemez, melyik producer érdeme inkább, ugyanis ez a bookletből nem derül ki.
Egy biztos azonban, hogy az albumon található pár akkora a 70-es évek hangulatával vastagon átitatott rakenroll himnusz, egy jó adag döggel, amire tényleg csak elismerően lehet csettinteni. Ian Astbury hangja ugyan már nem a régi, de ha kiereszti azt még mindig kevés jobb rocktorok van nála, arról nem is beszélve, hogy hangját ezer közül meg lehet ismerni. Ami viszont a legnagyobb változás, hogy most elsőre ütő, igazi slágergyanús dalokat írtak és Billy Duffy is régen játszott ennyire fülbe ülő gitárdallamokat, ráadásul mindezt nagyon változatosan.
A direktebb, hol gótos beütésű, hol rakenrollos, hol bluesba hajló dalok, mint a Honey From A Knife, a The Wolf, a klippes For the Animals, az Amnesia, vagy az A Pale Horse elsőre a fejben ragadnak, és a merengős tételek is jobban ülnek, mint a múltkor. Az Elemental Light akár egy U2 albumra is elmenne, a zongorás Life > Death világfájdalom, és az albumot záró This Night in the City Forever is kiválóan építkező darab.
Az album deluxe verziójára felkerült a két Capsule négy dala (Every Man And Woman Is A Star, Embers, Until The Light Takes Us, Siberia) így aki azt nem szerezte be az most két legyet üthet egy csapásra. Egy biztos a Choice Of Weapon jobb lemez, mint öt évvel kiadott elődje és ugyan nem éri el a régi nagy albumok (Love, Electric, Sonic Temple) magasságait, de legalább megpróbál felérni hozzájuk.
