Eljött ennek a cikknek is az ideje. Megemlékezünk szépen, csendben a Soroksári út 58. alatt található budapesti Közvágóhídról, ami annyi zenésznek adott otthont az évek során. Sajnos a létesítményt július végével minden zenésznek el kell hagynia és a hírek szerint szeptemberben már dózerolják is a helyet, hogy egy hotel épüljön a helyén.

A kiegyezést követően, 1867-68-ban született az elhatározás, hogy megszüntetve  Pesten a magánvágóhidakat, helyettük – a város felügyelete alatt álló – közvágóhidat létesítsenek. A  középület terveit Julius Hennicke porosz királyi mérnök készítette. . Maga az építkezés 1870 tavaszán kezdődött meg, megelőzően nagy feltöltési munkákat kellett végezni a Duna közeli építkezéshez, közben pedig megteremtették a vasúti összeköttetést is (így az állatállomány nem lábon, hanem levágva lett Bécsbe szállítható). A Közvágóhidat végül 1872. július 27-én adták át ünnepélyes keretek között a város tisztségviselői. A főkapu két oldalát Reinhold Begas berlini szobrász által készített két értékes kőszobor díszítette, egy bivalyt és egy bikát ábrázoló alakkal (amiket később fémből öntöttek ki). A Közvágóhíd teljes területét lekövezték és útját kettős fasorral ültették be. Épületei közül a legjellegzetesebb a gépház feletti víztorony, előhomlokzatán Pest város címerével. A számtalan üzemépület mellett legfontosabb szerepet hatalmas hűtőháza töltötte be. 

A nagy storykat, élményeket azonban mi magunk írtuk, akik oda jártunk zenélni, bulizni, ténferegni, enni, kocsmázni, szórakozni. Aki zenélt valaha Pesten annak majdnem biztos van valami jó vagy rossz emléke eme létesítményről. Meséljenek egy kicsit most inkább maguk a zenészek.

Juhász Marci – Nomad: A Vágóhídon született a NOmaD ,sőt majdnem gyerekem is született onnan egy pár:)! Viccet félretéve a vágóhíd nagyon sok embernek a kikapcsolódást a hobbit jelentette. Sajnálom hogy minden jónak vége egyszer:(

Hájer Gergő – Omega Ddiatribe: Bár mi nem a Vágóhídon próbálunk, de mindenképp elmondhatom, hogy részesei voltunk a vágóhídi zenei életnek, hiszen számos koncertet adtunk a területen és megszámlálhatatlan koncerten, partyn vettünk részt mint néző. Megkérdőjelezhetetlen, hogy egy kommunát kovácsolt össze a terület és rengeteg kiváló zenekarnak adott otthont, ahol remek dalok születtek meg

Erdős Júlia – Mindenki nagyija: Életemben először egy TURBO lemezbemutató koncerten jártam ott. Imádtam azt a lepukkant hangulatát, a fű mindenen átható illatát ami megállíthatatlanul beleette magát a ruhámba......! Nem tudom merre veszik az útjukat azok az arcok akik ott élték a hétvégéjüket! Kár érte! Nem érdemelte ezt a halált!

Rácz Gyuszi – Rockstation/Rög: 2011 december 9. Stoner Rock Blog 3. szülinapi zsúrja. Google térképen lecsekkolva a hely, de amikor beérek egy gyártelep fogad, megtalálom az R33-at, ott meg egy olyan belső tér, ahol szmokingos fogadást lehetne tartani. Ehelyett smokingos buli volt, és a helynek minden hálánk kijárt, miután a koncertünk végén ott álltunk úgy, hogy a házigazdink lelépett. Backstageben alvás, reggel Monopoly József Attila 2x1 méteres képe alatt kínzó másnapossággal keresztezve. RIP R33

Lukács Ricsi – ex-Stiff Bastard: A Vágóhíd annak idején formálta a baráti körömet, élet és gondolkodásmódomat, zenei anti-karrieremet és a személyi higiéniámat. Nagy részüket jó irányba. Ott próbáltunk, ott koncerteztünk, ott vettünk fel lemezeket, ott forgattunk videoklipeket, ott fotózkodtunk, ott ittunk túl sokat, ott vitatkoztunk zenéről, filmekről, könyvekről és ott kezdtem el érdeklődni a fotózás iránt. Az egyik legjobb emlékem az utolsó; néhány héttel azelőtt, hogy leléptem otthonról, bő húsz év rajongás után átjammeltem egy estét életem legmeghatározóbb zenekara, az egykori The Bedlam oszlopos tagjaival. Amúgy meg a legklasszabb egyértelműen a közösségi szellem volt, amire az egész épült. Az inspirálta a Middle Finger Club születését, a Redneck Zömbiez feltámadását, és bizonyára egy rakás ezeknél színvonalasabb és jelentősebb dolgot is. Az hiányzik nekem legjobban innen a távolból, és most már nektek, otthonról is. Kár, az egyik legkülönlegesebb dolog volt az országban.

Lakatos „Chino” Attila – Mindenholottlévő: Hozzám igen közel állt a hely, több okból is. Az R33-at is minden lepukkantsága ellenére bírtam, voltak ott is emlékezetes hepajok; pl. punkbulikon - mikor PiCsa meg ilyen zenekarok játszottak - akkor agyig megtelt a hely, de feledhetetlen marad az ottani Peter Pan Speedrock és Planet Of Zeus koncert is. Ám a Showbarlang lett igazán a szívem csücske. Utóbbi helyre volt ún. örökös tagságom is (miután a velem készült interjúban reklámoztam), ám ez a tulajdonosváltással megszűnt. Életem első zenekaros interjúját is a Vágóhídon hoztam össze. Sok személyes ismerősömnek ott volt próbahelye. Borzasztó és egyszersmind kiábrándító belegondolni, hogy megint elvesznek tőlünk egy helyet és csak a nagy űr fog tátongani a megszűnésével.

Ördög Gábor – Igor: Egy jó sztorira emlékszem, amikor a showbarlangból cuccoltunk át a buli után a próbaterembe, ami kb. 200 m távolságban volt. Molnár Pepe kijelentette, hogy ő nem hajlandó segíteni pakolni, indoklásként csak ennyit mondott: "Részeg vagyok haver, gyenge vagyok haver..."

Zahorán Csabi – Billog/Bekes Project: 2012-ben kerültem a Vágóhídra, amikor beszálltam az Insane-be és egyből nagyon megszerettem az egész hely miliőjét, arról nem is beszélve, hogy számomra tök optimális volt a koncertek utáni hazajutás is a 923-as éjszakai busszal, haha. Később az újra aktivizálódott Billoggal is itt, egy újonnan kialakított teremben eresztettünk gyökeret és sűrű vendég voltam a Showbarlangban is fellépőként és vendégként egyaránt. Rengeteg cimbora, barát zenekar próbál itt a telepen, így tényleg szinte második otthonomként tekintettem mindig is a Vágóhídra. El se tudom mondani, hogy mennyire elkeserítő, hogy ennek az egésznek most vége…

Salgó „Slagi” Norbert – Vendetta INC: A Vágóhíd majdhogynem a zenészek városaként működött (ejj, de szar érzés erről múlt időben beszélni). Amolyan második otthonként tekintettünk rá, meg szerintem a legtöbb zenekaros fotó is tuti itt készült, haha. Próbára menet mindig összetalálkoztál egy kollégával, meg a GOA partiból hazabotorkáló R33-as arcokkal. Aztán ott a Showbarlang is, amely szerintem egy időben a város legjobb rock klubja volt, szerettem ott koncertezni, meg bulizni is. Volt itt a telepen minden: kifőzde, krimó, bulihelyek, rengeteg zenekar illetve próbaterem. Sok haverbandát itt ismertünk meg, gondolom, ezzel nem csak mi vagyunk így. Hát…mit is mondjak?!!!?! A bikák szelleme legyen velünk!

Érsek Gábor – Insane: Nagyon sajnálom, hogy bezárják a Vágóhidat. Rengeteg próbahelyünk volt eddig az Insane pályafutása során, de talán itt éreztük a legjobban magunkat mindig is. Mások nem biztos, hogy így voltak velünk, mert mindig is problémás zenekar voltunk. Nem merek nagy sztorikba belemenni, de sokszor nagyon romos állapotban érkeztünk meg  1-1 koncert után és ilyenkor mindig csináltunk valami rosszaságot. Voltak kötelező legális vagy illegális próbaterem bulik, grillezések, szilveszteri mulatságok a termünkben. Ezeket sosem felejtjük el. Rengeteget aludtunk is a teremben, volt, hogy gyakorlatilag ott éltünk. Sok jó emlék fűz minket az R33-hoz, sosem felejtem el, hogy barátilag forgathattunk egy klipet (These Are The Ones) náluk, majd ugyanígy a Showbarlangban (The Last Party) is. Egy ideje már nincs állandó termünk a telepen, mert elsők közt bontották le a miénket, de így is maradt még bőven kötődés. Az Amper teremben próbáltunk a termünk lebontása után és itt is tároltuk a cuccainkat, Bécónak is hatalmas köszi a segítségért! A Süss Fel Nap, Kultiplex és társai bezárása után ismét szegényebb lesz a budapesti underground egy hellyel... Köszi mindent Vágóhíd!

Blanár Levente – Let The Cigar Die/ Barbears: A vágóhíd nekem olyan volt mindig is, mint egy kis metál zenei erődítmény. Pár éve, mikor először játszottunk ott az R33ban még számomra az egyik legkirályabb hely volt, a kedvenceim közé soroltam. Nem volt jó helyen, nem jártak sokan, de a hangulata megvett. Voltam ott párszor próbálni és emiatt jó emlékek fűződnek a helyhez. Sajnálom a sorsát mert a Showbarlang fejlődése szerintem közel példátlan manapság és nagy jövővel bírhatott volna a hely. Apropó... ott vettem meg az egyik kedvenc gitáromat is, amit azóta is bánok, hogy eladtam.

Szabó Laci – Trillion/ Grand Mexican Warlock : 2009 nyarán, Undos belépésével költöztünk az R33-ba a GMW-vel. A hely egyből beszippantott, soha korábban nem tapasztaltam hasonló szellemiséggel működő alkotó közösséget. Nem pusztán próbahely volt, hanem a második otthonunk, ahol mindig volt történés, gyakran előfordult, hogy napokig nem mentünk haza. Számtalan olyan koncertet láttam, amikre sehol máshol nem volt lehetőség, de rendszeresen alakultak ki spontán jammelések a kis klubszobában, akár vadidegen emberekkel is, mindig lehetett egy jót beszélgetni mindenféle fura szerzettel, nagyon jó barátságok köttettek akkoriban, a zenekarnak pedig évekig jelentett hátteret, motivációt és hovatartozást.Nem mellékes, hogy a stúdiót is rengeteget használtuk, itt megtehettem azt, amit máshol nem, vagyis megkaptam a stúdió kulcsot és onnantól azt csinálhattam, amit akartam, az órát pedig soha nem kellett nézni. Ha valahol elakadtam, mindig jött valaki segíteni. Aztán idővel a hely vesztett a varázsából, mert elkezdte kinőni magát, megjelentek, később pedig elszaporodtak olyan arcok is, akikkel nem feltétlenül akartunk közösséget vállalni,  innentől kezdve már csak próbálni jártunk oda, aztán pár évvel ezelőtt átköltöztünk egy másik épületbe, de már onnan is eljöttünk másfél éve. Az R33-ban eltöltött első 3-4 évre nagyon jó visszagondolni, és kicsit fáj is a szívem miatta, a jelenlegi Vágóhíddal kapcsolatban azonban érzéketlen vagyok, megértem, hogy sok zenekarnak kényelmetlen lesz, ha megszűnik, de aki zenélni akar, úgyis megtalálja a módját.

Győrffy András – Godgiven: "A Vágóhíd egyértelműen a fővárosi zenészvilág központja. Ugyan soha nem próbáltam helyben, de rengetegszer jártam erre és léptem fel az itteni klubokban, és minden alkalommal megragadott a hely, a közösség szelleme, ami a város egy kisebb zenei kerületévé tette ezt a komplexumot. Itt tényleg mindig történt valami pozitív, inspiratív, amiről aztán évekig tudtunk sztorizni! Pl. a legutóbbi, Chino-s klipünk ötlete is ezen a helyen pattant ki a fejünkből... Kár érte, nagy űrt hagy maga után!

Horváth „ Sexy” Gábor – Hot Beaver: Nagyjából 10 éve vagyok a vágóhídon. Mivel maga a világ, mint olyan nem érdekel, a legtöbb jó élményem ide köthető. Minidig ünnep volt beülni a buszba és elmenni játszani, majd éjjel jól eső fáradtsággal visszaérkezni. Imádtam kimenni, molyolni a cucccaimmal, még a feleségem is szerette. A régi Showbarlangot is szerettem, ott volt az első Hot Beaver koncert. Hiányozni fog.

Szakács József – Influens: Nekem a vágóhíddal kapcsolatban az jut eszembe, amikor az Ektomorfbòl kikerültem, Pestre költöztem szerencsét pròbálni. Zenekart kerestem magamnak. Találtam is egyet.Haverok voltunk oda jártunk próbálni,igaz nem sokáig.A zenekar nem lett vilàghìrű banda sőt pest hìrű sem de mi jòl éreztük magunkat.A gitáros Szabò Tomi most az Actionben tépi a húrokat.(én meg Angliában targoncavizsgázom. Sokat hallottam a vágóhídról, mint zenészek gócpontja, nekem többnyire más felé volt dolgom. De egyszer mikor arra jártam egy másik formációval próbálni gitárral a kezemben mentem fel a lépcsőn megbotlottam és igazi amatőr módon pofára estem és égtem mint a rongy. Azzal próbáltam terelni hogy a gitárt nézegettem nem törött e el.

Veress Marci – Armageddon: A vágóhíd adott otthont a Budapesti zenekarok 80 százalékának. A tény, hogy megszűnik elkeserítő. Tudom, hogy mennyire nehéz olyan helyet találni, ami nincs túl messze mindentől, biztonságos és hangszigetelt. Profi zenészeknek fontos, hogy a saját cuccokon tudjanak játszani, a saját beállításaikkal. Mosolyogva gondolok vissza évekkel ezelőtt, amikor szorgalmasan jártam minden héten dobórákra, majd később próbálni először a Lovreck zenekarral, aztán a Slipchaossal. Szerettem a koncerteket a Showbarlangban és az R33-ban. Nagyon jó kezdeményezés volt a Dob Utca fesztivál is, ami már 2x is megrendezésre került szintén a vágóhídon. Szívből kívánom, hogy mindenki találjon magának új helyet!

Horváth „Pityesz” István – Ex-Neck Sprain: „ Járom az utam, a macskaköves úton, Sok régi barát……..” ezt, a klasszikust is énekelhetném akár, amikor az utolsó sétámat teszem meg képzeletben a vágóhídon, felidézve rengeteg helyszínt és emléket. A macskaköves út mindkét irányból a bejárat felé vezet, csak amíg a közvágóhídtól jössz, csak bandukolsz magányosan, ingerszegényen, cigizgetve. De, a boráros tér irányából be is ugorhattál egy házi babgulyásra vagy hamburgerre, kávéra, sörre Katáékhoz a kis büfébe. A bejárattól pár lépés befelé és szinte minden négyzetméteren jön egy emlék…Rögtön jobbra a Bodega lakókocsija, fantasztikus hamburger és quasedilla költeményekkel. még Édesanyámat is kirángattam otthonról, hogy megkóstoltassak vele egy burit. És szinte látom, ahogy csak mutogatok Neki minden irányba.„ jobbra ott hátul, fent voltak a 20 éves FreshFabrik koncertsorozat próbái, szokás szerint atomhangosan, szinte zengett az egész Vágóhíd. Ugyanazon az emeleten az utóbbi évek, legördögibb zenekarának az Apey and the Pea-nek a próbaterme, ahol a közös Gumizsiráf illetve Pantera estek próbái zajlottak együtt négyesben. Ha valahol, akkor ott megnyílt egyszer-kétszer a pokol…. szerintem tuti!!!Mellette található Hajdú „Fergie, Frank” Ferenc kis irodája. Be sem kell mutatni Frank-et szerintem, hiszen a Vágóhídi próbaterem-komplexum  megalkotójáról beszélünk. És, onnantól újra körben rengeteg próbaterem, ahonnan mindig kihallatszott a „nem lágy” muzsikaszó. Pulius Tibi és Papp „Arany” Szabi kis próbaterme mellett elhaladva, szemben beugrik Pucu barátom képe, ahogy a Godknows kezdetleges próbáinak szüneteiben cigizgetett a bejáratnál Csoki Robival. Abban az épületben csak a Sexyék ( Hot Beaver) termében jártam, amikor Nagy Dénes (Deák Bill Blues Band) gitárossal kiegészülve készültünk a Lemmy emlékestre. Tovább haladva jobbra a víztorony aljában pedig Sárady Laci kis otthona, próbaterme, ahová csak becsücsülni egy laza sörrel, cigivel, mindig „lélekturbozó” volt. és innen csak egy lépés a Showbarlang.  Itt rengeteg koncert, reggelig aljasodások, elmesélhetetlen történetek ezrei voltak és azon szerencsések közé tartozom, akit nem sikerült elájulva összekötözni, összeragasztani, összefesteni csonton. Itt ismertem meg Wenczel Petit, Falk Bazsit és Tomit ( Zach Efron él még?), Nettit és itt találkozott spontán hétköznaponként rengeteg zenekar, akik a próbanapjukon akarva akaratlanul is összefutottak. Fantasztikus találkozásoknak és pillanatoknak lehettem részese ott. Elhagyva a Showbarlangot a kijárat felé az utat 2 soron is pincetermek sokasága, minden stílusban. francesco-ék punk durvulatától kezdve, Bendéék pusztító Grind, gore, hc, mocskán át, a „High Quality” Sexepil zenekarral, akiknek a termében forgattunk lent 2 napig a „Higher and Higher” FershFabrik klipet. A Porta felé – balra Mártonffy Ákos és a ChaosAmp biztosította a nyugalmat a gitárosoknak, hiszen a szervíze mindig segített minden zenésznek, akinek elszakadt, beszakadt, elfüstölt, leégett, kipukkant, kontaktos lett, leesett, feldobták, eldobták, eltört, betört, letört…bármilye is. A portától Jobbra viszont ismét személyes élmények, hiszen a Mandibular zenekarral közel 2 évig nyüstöltük az emeleten a próbákat, együtt Vendettáékkal. Hátulról kerülve egyszer a Showbarlang felé, még támadnak emlékek. Kovács Tomi barátommal próbáltunk sokat, kisegítve a Powertrip zenekart. A hátsó soron még a kiskocsma mentett meg sokakat mondjuk egy vasárnapi fejfájós kóborlás végett. Onnan jobbra fordulva már az R33 kultikus épületével szemezek, ahol szintén sikerült több koncerten játszani illetve részt venni.  Ez a kis Sightseeing kevés ahhoz, hogy éreztetni próbáljam azt az összetartást és összefogást, amelyet ott tapasztalhattunk. Ez a közösség megtartotta, ápolta, inspirálta önmagát és másokat is. Sajnos a 25 éve zajló zenei pályafutásom alatt nem ez az egyetlen helyszín, amelynek halála, csak mocskos anyagi érdekeket képvisel, magasról leszarva az emocionális, a közösségi és a kulturális erejét egy ekkora területnek, amely idevonzott rengeteg zenészt és zenekart. Ahogy hallottam rendezvényközpont épül a Vágóhíddal szemben, így kell egy geci nagy szálloda oda, hogy megtudjanak szállni az üzletemberek és a külföldi vendégek. Én abban bízom, hogy minden egyes böfögés, hörgés, sikoltás, éneklés, dobütés, duplázás, cintányérzaj, riffelés, gerjedés és a többi szállja majd meg a területet és vissza visszakísértenek majd ezek az emlékek, hogy soha ne felejtse el senki, hogy mit is rombolnak, romboltak le ezzel a kizárólag CSAK pénzügyi érdekkel. Nyugodj békében Vágóhíd és köszönöm, hogy a részese lehettem ennek a csodának. A többi meg amúgy: Fuck You All!

Hámori Dávid – Fish!/Sunset: A vágóhíd számomra az elmúlt 5 évem fő kreatív központja. Itt írtuk a lemezeinket, itt tanítottam és gyakorlatilag itt is éltem, hiszen hetente kb 40 órát töltöttem a próbaterem falai közt. Hiányozni fog ez a hely, minden nyűgjével együtt.

Devecz Ádám – Sunset: Tökéletes hely volt a kreatív folyamatok beindítására, így nagyban ez is hozzájárult ahhoz, hogy dalaink nagy része megszülethessen az elmúlt időszakban! Nem csak egy "kényelmes" területet veszítünk el, hanem egy olyan központot ahol mási bandákkal találkozhattunk nap mint nap és mulathattuk el az időt! Számomra meghatározó központi helyszíne volt a magyar undergound és mainstream közösségnek egyaránt amellett, hogy sok vállalkozás épült be a telepre ami a zenészek / zenekarok igényeit egyaránt kiszolgálva élte minden napját! Guitar.clinic, akik fenomenálisan értenek a hangszerek beállításához, restaurálásához, Kaos Amp aki az erősítők királya és természetesen a Bodega "hamburgerező" ami már új helyen található de régebben a telep szerves egységeként üzemelt! Természetesen ez a közösség nem fog megszűnni de sok kellemetlenség mellet új helyet kell keresni ahhoz, hogy folytathassa azt a tevékenységet amit már megkezdet!

Apró Antal – Slowmesh: Én a Kulti/Süsi érában szerettem bele az underground színtérbe és az ehhez kapcsolódó hozzáállásba, zenékbe. Nagyon fájt, amikor ezek (és még jó pár akkoriban a hozzánk hasonló zenekaroknak lehetőséget nyújtó hely) sorra bezártak. Később a Vágóhíd nemcsak átvette ezt a szerepet a klubjaival, hanem egy szintet emelt is rajta, igazi közösségformáló lett az underground színtéren. Na ez egy olyan dolog, ami nagyon nehezen lesz pótolható!

Rózsa Tomi – Rockstation/ANTAL: Megannyi vicces élményem van, ami itt történt. Iszonyat nagyokat buliztunk másnap hajnalig a teremben. Öten melegedtünk egy kis radiátornál télen, de akkor is toltuk, mert zenélni akartunk. Most meg megyünk a következő helyre, ki tudja meddig….