Kis hazánkban rengeteg zenekar van, pedig iszonyat nehéz egy jó dobost vagy basszusgitárost találni, énekesről meg már ne is beszéljünk. Ehhez képest mégis gombamód szaporodnak az újabb és újabb formációk, akik kisebb-nagyobb sikerrel bombáznak minket az új anyagokkal. Így jutott el hozzánk a Nobel Victory bemutatkozó anyaga is, a Minotaur.

Ha jobban megnézzük a zenekart, akkor a tagok ismerősek lesznek, jóformán egy "új" arc sincs a zenekarban, akit ne ismernénk innen vagy onnan. Az extrem death/black metalt játszó zenekar bemutatkozó anyag kilenc dalt tartalmaz, amiből nyolc Minotaurusz legendáját dolgozza fel (a Before The Birth Of Lightra érdemes rámenni) illetve az utolsó nóta a tavaly elhunyt Lénárd Lászlónak állít emléket. Az érdeklődésemet első körben a borító keltette fel, nagyon csípem az ilyen és ehhez hasonló megoldásokat, mikor tényleg elkészítenek egy festményt és az kerül a hanghordozók borítójára. 

Az album többszöri végighallgatása után azt kell mondanom, hogy vannak rajta jó megmozdulások, de ez semmivel sem több egy, mint egy átlagos death/black lemez. Lehet nem is akar több lenni. Az album első felében még találni érdekes témákat, hiszen Fellegi Ádám itt még nem tudja levetkőzni a rá jellemző stílust, amit megszokhattunk tőle az évek alatt. Ez a HC/punk vegyület pedig a death-es vonallal keveredve nagyon érdekes elegyet tud alkotni. Ámbár ekkor meg azon vettem észre magam, hogy minden alkalommal lejjebb kell tekernem a hangerőt ugyanis az ének torzít. Nem tudom, hogy ez direkt cél volt, de egyszerűen olyan, mintha recsegne a hangszóró, mintha túl lenne vezérelve. A lemez első hat dala így elmegy mellettem, mikor is elérkezünk a már említett hetedik tételhez, ami viszont azt hozza pontosan, amit kell. Azért ebben a műfajban túl nagy megoldásokra nem kell számítani, mégis ennél a tételnél felhúztam a szemöldököm, hogy na! Csak sajnos itt meg jó formán vége van a lemeznek.