Amellett, hogy a Roadrunner Records az utóbbi években szépen lassan multi kiadóvá nőtte ki magát rock/metál körökben – náluk van a Slipknot, a Nickelback, a Dream Theather, a Kiss, a Machine Head és még sorolhatnám – rengeteg figyelmet fordít egy-egy stílus, vagy neadjisten zenekar jó értelemben vett kópiabandáinak szerződtetésére.
Van egy remek AC/DC másolatuk az Airbourne képében, van Nickelback utánzatuk, őket Theory Of A Deadmen-nek hívják, most pedig a 80-as évek klasszikus elemekkel vastagon megkent, de a régkor hajbandáinak attitűdjeivel is rendelkező csapatot húztak elő a kalapból.
A Taking Dawn – merthogy róluk van szó – 2006-ban alakult Las Vegas-ban és egy tavaly kiadott EP után máris itt a bemutatkozó album Time To Burn címmel. Régisulis zene ez, de rendkívül friss tálalásban, melyben benne foglaltatnak az Iron Maiden-re hajazó szólók éppúgy, mint a 80-as évek Mötley Crüe-jének lázadása, de még Bon Jovi-t is megidézi néha a Chris Babbit – ének, gitár, Mikey Cross – gitár, Andrew Cushing – basszusgitár, Alan Doucette – dob felállású négyes. Teszik mindezt úgy, hogy egy téma sem direkt nyúlás és ennek következtében egy igen változatos és szórakoztató album a végtermék.
Már a nyitó Time To Burn ütősre sikerült a tekerős riffek és a kiváló énektémák remek kombinációjának köszönhetően. Sőt megfejelve mindezt egy remek régisulis gitárszóló is társul mindehhez. A folytatás is erősre sikerült, hiszen a Like A Revolution szintén remek témákkal operál, sőt a 80-as évek érzetre leginkább az ezt követő, szinte szirupos, de mégis nagyon kellemes dallamokat hozó Take Me Away-ben bukkannak fel. A So Loud igazi stadionrock pattogós kétláb-témákkal, míg a Save Me-be remek kórusok és a refrénbe modernebb megoldások kerültek. A lemez első felét a Close Your Eyes zárja, melynek verzéje a Bon Jovi Wanted: Dead Or Alive-ját idézi. A balladisztikus dal a lemez egyik legjobbja. A lemez második fele is hoz nagyon erős dolgokat, kezdve a pörgős Fight 'Em With Your Rock-kal, a megadallamos Never Enough-al, az epikusabbra vett Endlessly-vel és a lemezt záró lassabb, füstös hangulatot is hozó The Chain-nel.
Fiatal csapattól korántsem tipikus ez a zenei megközelítés, de a Taking Dawn nagyon hitelesen hozza a klasszikus heavy metált. Jól csinálják, ez elvitathatatlan és még a szélesebb ismertség sem kizárt, mert nagyon jól felépített produkcióról van szó. Aki pedig minderről meg is akar győződni, márciusban az Airbourne előtt megnézheti a las vegasi négyest.
