A The Dillinger Escape Plan bármennyire is fiatal bandának tűnik, már tizenhárom éve gyűrik az ipart. Tipikusan az a fajta zenekar, akit vagy utálsz vagy imádod, de középút nem nagyon lehetséges. Igazából nem is tudom van-e olyan rockzenei stílus, amelybe beletuszkolhatók, de gyakran a mathcore vagy az avantgarde-metál kifejezéseket emlegetik velük kapcsolatban. Mindenkinek lelke rajta.
2007-ben jelentkeztek utoljára albummal, de az Ire Works egy picit megosztotta a rajongókat is és a csapat is kisebb változásokon esett át: Bill Rymer került a dobos posztjára és Jeff Tuttle gitáros beszállásával, hivatalosan is öten lettek.
Nos ez a negyedik lemez is sokáig beszédtéma lesz, lévén ez sem egy könnyű emészteni való. Mint az elején mondtam vagy imádod vagy utálod. Mivel igazából eddig csak eléggé felületesen ismertem a csapatot én még nem döntöttem, de az elsőre lejön, hogy nagyon eredeti amit csinálnak. Viszont ehhez a zenéhez iszonyat türelem kell, mert ez első, de még második blikkre sem igazán működik. Mivel azonban a zenében kevés az igazi kapaszkodó a frissen jötteknek lehet, hogy egy-két hallgatás után nem lesz következő, pedig megéri a fáradtságot.
A sok kapkodó és káoszba hajló rész közepette egészen finom melodikus megoldások sora bontakozik ki és Greg Puciato énekes is sokat fejlődött az évek során. Hol suttog, hol üvölt, hol tisztán, szépen énekel. Máshol is olvastam már, de tényleg igaz: nagyon sok megoldásbeli hasonlóságot mutat a Dillinger a King For A Day féle Faith No More-ral, annyi lényeges különbséggel, hogy míg az FNM sokkal dalközpontúbb volt addig a TDEP kaotikusabb, nehezebben összerakható a kép, ha egyáltalán sikerül összerakni. Amit például az Endless Endings-ben vagy a Room Full Of Eyes-ban jazzbe hajlóan összekapkodnak azt tényleg elég nehéz füllel követni. A legmegdöbbentőbb viszont az, hogy bármerre is kacsintanak ki, minden területen igencsak otthonosan mozognak.
Persze nem végig ez a kakofónia jellemzi az albumot, hiszen az olyan dalok, mint a Gold Neighbor vagy a zongorás Widower nagyon dallamos részeket is hoznak Puciato igen kellemes harmóniáival. Ezek mellet nekem nagyon bejön a Voivod hideg gitárhangzását idéző Chinese Whispers, a hangulatos zongorás betéttel operáló I Wouldn't If You Didn't vagy a melankolikus záró Parasitic Twins.
Nehéz album az Option Paralysis, nehezen is szerethető. Aki eddig imádta a csapatot annak ez az új album is igencsak bejövős lehet, de messziről jöttek óvatosan közelítsenek. Nálam most egy igen erős négyest ér az Option, de lehet, hogy egy hét múlva ennél már erősebb pontszámot is adnék rá.
