Érdekes jelenség a Scar Symmetry. Egy 2004-ben alakult svéd supergroup ők, de időközben messze az anyazenekarok fölé nőtt népszerűségében. Az első album még, mondjuk így, erősen Soilwork motívumokkal teletűzdelt, együtt is turnéztak, de aztán továbbléptek, és kialakult a mai napig érvényes, jellegzetes, progresszív/(melodic)death/metalcore keveredéséből összeálló stílusa a bandának. Sőt, 2008 óta, az alapító énekestől megválva, ketten dalolnak, külön hörgés és tiszta ének felosztással. Idén tavasszal jelent meg, sorrendben az 5. nagylemezük.
Nem mondom, korrekt lett ez a lemez is, mint a többi, technikailag nagyon rendben van a zenekar, sőt, kifejezetten technikásnak mondanám a gitárt, a dobot, illetve az előforduló billentyűt egyaránt. De valahogy mégsem éreztem, érzem bennük azt az átütő erőt, amivel meggyőznének, hogy érdemesebb őket hallgatni, mint mondjuk az In Flames-t vagy a Soilwork-öt. Nehéz persze erről érdemben írni, hiszen elsősorban ízlés kérdése, vannak ismerőseim, akik kifejezetten rajonganak értük, de én így gondolom. Ez volt a véleményem, nagy átlagban eddig is, és az új lemez kapcsán sem nagyon változott. De azért mégis, néhány keresetlen gondolat az albummal kapcsolatosan.
9 track, közel háromnegyed órányi játékidővel; már ez is jelzi, hogy a komplexitás terén ezúttal sincs hiány. A szokásos metalcore recept szerint épülnek fel a számok, az ének és a hörgés váltakozik rendesen, nincs is ezzel semmi baj. Sőt, kifejezetten tetszik, hogy a két külön személyből adódó lehetőségeket ki is használják, rendkívül éles, remek váltásokat képesek így elérni. A baj inkább az, hogy viszonylag kevés dallam fogott meg az első néhány hallgatás alatt, és sajnos a tiszta énekes részek is eléggé egybefolytak.
Amit mindenképpen ki tudok emelni, nem csak az ének, hanem a számok egésze alapján vizsgálva, az a záró Alpha And Omega és a Domination Agenda. Az előbbiben vannak bőven fogós riffek is, persze az elmaradhatatlan tekerős szóló is, ami mindegyik számban legalább egyszer előfordul. Erre a számra elsőre is felfigyeltem, többször is meghallgattam egymás után. Itt vannak a legfogósabb énektémák is, és jól bemutatja azt a technikai és műfaji sokszínűséget, amire képes a zenekar. A death metalból egyik pillanatról a másikra egyszer csak egy power metal dal közepébe, amit váltunk egy átlag core-ra, majd jön egy jó kis trash szóló. Az utóbbi könnyedebb egy picit, már-már slágeres részekkel, remek szerzemény ez is.
A többi nóta olyan, amilyenek eddig is voltak a Scar Symmetry dalok. A Rise Of The Reptilian Regime az, ami még kicsit könnyedebben indul, és valamennyi újítást felfedezhetünk benne, a többi hozza a jól megszokottat.
Aki szereti a svéd úriemberek zenéjét, nem fog csalódni, pontosan ugyanarra számíthat, amit eddig is kapott a zenekartól. Aki nem ismeri, de szeretne megismerni egy (újabb) igényes skandináv dallamos death metal zenekart, az is bátran nyithat akár ezzel a lemezzel is. Viszont az is igaz, hogy ha valaki nem a műfaj régi híve, valószínűleg nem lesz alaplemez számára a Scar Symmetry új hanganyaga.
