Az idén tavasszal, amikor is a Today Is The Day a Soilent Green elő zenekaraként tiszteletét tette nálunk, rá kellett jönnöm, hogy ők is hasonló –persze kisebb mértékben- urbánus legendával büszkélkedhetnek, mint a Mastodon. Aki ott volt, mindenki egy majd tíz évvel ezelőtti Neurosis bulit emlegetett, ahol is a TITD volt a warm up. Persze az mindenki szerint jobb volt, és sokkal kultabb tartalommal bírt. Esetleg az idő adott kellemes utóízt az emlékeknek…
Na de 2011-et írunk, és a nashville-i trió már a kilencedik lemezét adta ki fennállásuk egy híján huszadik évében. Az első ismeretségem a zenekarral a fent említett koncerten ment végbe. A stílust, amit képviselnek, az egyszerűség kedvéért nevezzük noise rocknak. Persze azért nem ennyire egyszerű a képlet, mert itt-ott átcsúszkálnak a pszichedelikusság mezsgyéjére, és nem átallnak adott esetben „sludgeul” szólni sem .
Ami a Pain Is A Warningot illeti, ez a bizonyos stíluscsúszkálás könnyen szétválasztható. Ugyanis! A lemezen kétféle nótacsokor lelhető fel. Egyfelől itt vannak azok a zajos, gyors, és akut lefolyású nojz masszák, amik vehemensen pofánkba lettek tolva. Másfelől meg azok az elszállásra inkább hajlamos dalok, amik többnyire túllépik a hat perces számhosszokat, és egy-egy számnál olyan velejéig pesszimista, kilátástalan hangulatot csípnek el, amik az előbbi kategóriában nem túl masszívan jelentkeznek.
Az album egysége mondhatni borul is emiatt a kettősség miatt, de mégis inkább érződik egzotikusnak, mintsem csapodárnak a punkos vehemencia, és az elmeroggyant misztikus zaj massza közti váltogatás. Néhol még a Faith No More munkássága is beugrik a Pain Is A Warming hallgatása közben, köszönhetően annak, hogy előszeretettel nyúltak TITDék a nem éppen leegyszerűsített dallamokhoz, és az énekes-gitáros Steve Austin szanaszét effektelt hisztérikus kitöréseinek. Nevezhetjük éneknek is itt-ott, de inkább a sikoltozás, hörgés közti síkon mozog ez a megnyilvánulás, sludgeosítva ezzel az összképet.
A Pain Is A Warningon nekem inkább azok a hosszabb hangvételű, és pszichedelikusabb, vagy épp doomosabb megközelítésű tételek nyerték el a tetszésemet, mint pl. a Remember To Forget –kegyetlenül jól sikerült darab-, a címadó Pain Is a Warning, vagy a Slave To Serenity. Az ilyen jellegű számok adták az itteni koncertjük sava-borsát is, és lemezen is ezeket érzem a legelkapottabbnak. Az olyan gyorsabb dalok, mint a Wheelin’, a Death Curse, vagy az éppenséggel középtempós - de hangulatilag mindenképp idetartozó-The Devil’s Blood nekem kicsit sok, de mindenképp el tudom képzelni, hogy vannak helyzetek, amikor jól sülnek el. De semmiképpen sem olyan dalok ezek, amiket elalvás előtt tesz be az ember a lejátszóba.
Összességében azt lehet elmondani a Pain Is A Warningról, hogy nem egy olyan lemez, amivel egy széleskörű ismertséget céloz meg a Today Is The Day, ha úgy tetszik eléggé öncélú. Ez az öncélúság adja egyébként az igazi báját ennek a lemeznek, annak ellenére, hogy nem egy bivaly erős anyag. De a maga kicsit egyszerű,bonyolult váltós noise, sludge, és elszállásra hajlamosságával mégis okoz nagyon kellemes perceket.
A címadó dal:
