Hogy mennyire nehéz úgy szavakba önteni ezt a Korn albumot, hogy ne az legyen félrevezető, arról jól árulkodik milyen címkéket igyekszenek ráragasztani: nu metal, alternative metal, dubstep, drum and bass, electro house. Ebből az első három még nagyjából meg is állná a helyét, a többi teljesen baromság. Persze a lényeg, amit mindenki tud: A Korn a sorban tizedik(!) albumán minden dalt valamilyen dubstep műfajban jeleskedő DJ segítségével alkotott meg. Nem venném a bátorságot, hogy a dubstep-et, mint műfajt jellemezzem. Ami a lényeg, elektronikus zenéről van szó, és ami szerintem még fontos, hogy ugyanazt a pulzáló muzsikát adja, amit a Korn a metalban, csak az elektronikus irányból érkezvén. Ez azért fontos, mert innen látszik, hogy nem hasraütés szerűen bökött a zenekar egy adott elektró stílusra! Ugyanis a dubstep teljesen jól passzol a Korn világához. Hívhatták volna az überkirály house DJ deadmau5-t is, de az nem illene a zenéjükhöz.
És ha már a Korn világa. Mi is a Korn világa? Immár tíz albummal a hátuk mögött se lehet pontosan megmondani. Lehet pisakardozni hogy kinek melyik a kedvenc albuma (nekem a Follow the Leader és a Take a Look in the Mirror), de abban a nagytöbbség egyetért, hogy a Korn által nyújtott minőség nem egyenletes. Albumonként is, és (albumon belül) nótánként is változik. Az biztos, hogy Bakersfield sivatagi hangulata csak úgy árad a zenekarból, bár ez főleg a kezdeti időkben volt jellemző. Nagyon egyedi és utánozhatatlan ez a hangulat, vagyis az volt régi lemezeken. Aztán persze eltávolodtak ettől a kezdeti világtól, amihez (nem értem miért, de) próbáltak visszakanyarodni az előző albumon. Nem volt rossz a Remember Who You Are, de sem a szakma, sem a rajongók nem fogadták nagy lelkesedéssel. Lényeg az ilyen ballépések mellett nem kell félteni a Korn-t ha kisérletezésről van szó. Én nagyon szimpatizálok ezzel, akár arról legyen szó, hogy hip-hop-al keverik a zenéjüket (Follow The Leader), akár túlkeménykedik a lemezt (Take a Look in the Mirror), akár ööö izé, nem tudom miért volt különleges az Untitled album, de az sem egy hagyományos Korn lemez volt, az biztos.
Eme lemezen szereplő DJ-k az oldal olvasóinak valszeg nem sokat mondanak, bár az istentelenül ronda Skrillex zenéjét vagy egy-egy remix-ét biztosan hallotta már az, aki néha akarva-akaratlanul rádió közelbe kerül. Az album első előfutára, a Get Up! című nóta is az ő keze nyomát viseli és bitang erős darab. Nekem a srác saját nótái nem igazán tetszenek, viszont amit más zenészek nótáival művel, az valami nagyon király. Mert ez a fajta húzós, lüktető alap amit ő tud adni bármilyen zenének, legyen az Korn vagy valami rádiósláger, az bizony nagyon jó! Kérdés amúgy mennyire lett Korn-os az új anyag. Korn ez még egyáltalán? Nos, egyértelműen igen. Értem ezt úgy, hogy az anyag tényleg Korn featuring dubstep előadók, nem pedig valami nagyon új. Talán tényleg az az egyik legmeglepőbb tulajdonsága az anyagnak, hogy nincs rajta semmi igazán meglepő. Aki igazán szereti a Korn-t, annak ez az album is muszáj, hogy tetszen, mivel annyira nem más, mint azt az ember elsőre gondolná. Ahogy maga Jonathan mondta, “We didn't make a dubstep album. We made a Korn album!” és (ebben) nem kamuzott.
Persze a zenei alapok nem a szokásosak. Na azért ott van a gitár, nem tűnt az el, csak kevésbé fontos. Engem egyébként leginkább az Untitled albumra emlékeztet, meg is mondom miért. A gitár és az DJ-pult kiváló összhangban szolgáltatják az alapot, de a fő lényeg itt Jonathan. Most is hatalmasak énekel! Ő is az a fajta énekes, akinel elég pár sort énekelnie egy középszerűbb dalban (pl. Infected Mushroom - Smashing the Opponent), hogy máris brutál módon feldobja azt. Nem is éltetném tovább, aki szereti a hangját, az most sem fog csalódni. A sűrű dallomos énekhez persze dallamos zene dukál, szóval senki ne számítson hatalmas döngölésékre. Vannak persze, de inkább csak muszáj jelleggel.
Nem tudom kinek mennyire szokott korán hatni a Korn zenéje, de nekem nem egy albumukba beletört a bicskám párszor mire rájöttem, hogy bizony vannak itt jó dalok. Ezúttal is így jártam. A kezdeti lelkesedést hamar leváltotta az az érzés, hogy jó oké, szól a lemez, de nem igazán tud meghatni. Ilyenkor szoktam pihentetni, várni hogy előbújjon a barlangjából, bocsánatot kérjen és megmutassa valójában mit tud. Ilyenkor már tisztábban lát az ember, nem folynak annyira össze a dalok, és el tudja dönteni, melyik az amelyiket “skip song” és melyik az amelyiket a “repeat song” gombbal jutalmaz. Nálam a (bónuszokat nem számolva) 11 dalból 4-5 maradt meg a playlist-ben, azok viszont örökre feliratkoztak rá. Ilyen a kiváló gitártémával indító, Noisia lüktető basszusaival megtűzdelt Kill Mercy Within, a slágeres Narcissistic Cannibal, a Let’s Go, természetesen a Get Up!. Ha kedvem tartja akkor a szinte már buzis Way Too Far is tetszik, és a muszáj köcsögdudás skótdudás Bleeding Out is üt.
Szóval egyetlen ponton megfogva az album negatív oldalát: nem minden nóta elég erős. Sőt, pár kimondottan gyenge. A dallamos szépségek mellé, több Get Up! szintűen gyilkos nóta kellett volna az unalmas fillerek helyett. Olyan “elmegy” kategória ez így. Akiket kérdeztem, hogy tetszik-e nekik az album, ők is csak annyit mondtak, hogy “jó”. Szóval kicsit át lettünk kúúúrva. Mivel olyanokat is mondott a zenekar ám, hogy ez “future metal”. Ez a jövő? Ez ahhoz édeskevés. Lehet, hogy a Korn-nak újdonság a metal és az elekronika keverékének, de ébresztő, zenekarok százai keverik a két stílust már évtizedek óta, ráadásul sokkal jobban. Nagyon messze van ez attól, hogy előremutatónak lehetne titulálni. Arra viszont nagyon kíváncsi vagyok, hogy merre megy innen a zenekar szekere. Megint visszakanyarodás, vagy valami újabb merész ötlet? Ez az album viszont Korn mércével, köszönhetően a magas elvárásoknak, vegyes érzelmekkel és nagy jóindulattal: 4/5
