Rendhagyó módon nem hagyok magamnak időt, hogy leülepedhessen és kritikává formálódhasson az, amit jelenleg a lejátszóban pörgetek, hanem trackenként, röviden kommentálom a hallottakat. És mit is pontosan? A Black Breath Sentenced To Life cimű vadonat új nagylemezét. Azt biza.
Előző nagylemezük nálam a 2010-es év top 3-as listájában landolt és a mai napig sűrű vendége a lejátszóimnak. A Heavy Breathing című lemezt nagyon nehéz lesz megugrani. Nézzük sikerül-e.
1. Feast of the Damned - Így kell indítani egy lemezt. Intenzív, az eddigi munkásságuk egyenes folytatása. Semmi váratlan, gyors, agresszív és kíméletlen.
2. Sentenced to Life - Kétlábdob orgia, ordítás és masszív kórus. A gitárjáték hipergyors és tele van jobbnál jobb trash témákkal.
3. Forced Into Possession - Az első tétel,ami inkább a death irányába viszi a stílust minden áron meghatározni akaró egyedeket. Skandináv riffelgetés, erős ének, bitang gyors témák. Remek elegye több stílusnak. Mivel én a death metál műfajt kerülöm nagy ívben, ezért számomra ez kicsit too much, de van aki pont ezért az erős Entombed/Discharge vonalért bírja őket.
4. Home of the Grave - Nyugisan indul, középtempós dalocska, gitárszóló (jaaaj). Kifejezetten felejthető tétel. Egynek jó, de semmi extra.
5. Endless Corpse - Döngölés, súly, aztán váltás és egy hipergyors témában zúdul a düh. Egysíkú kántálós ének, világvége, antikrisztus, blablabla. Kifejezetten erős nóta és remek váltások. Eddig a legjobb a lemezen. A hangzásról, ha jól tudom ismét a Converge-ből jól ismert Kurt Ballou gondoskodott és ismét nem hibázott. Kiváló a hangzás, arányosan szól minden.
6. Mother Abyss - Ismét egy intenzíven induló tétel. Talán az eddigi legjobb szám a lemezen. Nagyon gyorsan robognak át rajta. Jamie Byrum dobos egy állat. Ezt már élőben megtapasztaltam, de tudja fokozni.
7. Of Flesh- Trashmetál!!! Folyamatosan kúszik az ember bőre alá. Remekül eltalált váltások, hol robog, hol szakít. Jó nóta. Vasárnapi ebédhez kifejezetten ajánlom!
8. Doomed - Gyors, agresszív, visszatér az érthetetlen, hadarós ének, amit én egy kicsit bánok. Rövid tétel, persze a többi sem túl epikus. Neil McAdams énekes nagyon adja, én meg elismerem erőfeszítéseit.
9. The Flame - Középtempóval indul, imádom a két gitáros Eric Wallace és Mark Palm finom egymásra épülő témáit. Remek az összhang. Ez végre nyugisabb tétel. Pont jókor. Kell egy kis súly, mert a nagy rohanásban talán picit elvész az, amiben ez a zenekar nagyon jó. Mégpedig a nótákat körülszövő és abból előnyt kovácsoló váltásokban. Az eddigi számok roppant rövidek. Nem hagyták, hogy esetleg túlművészkedjék őket? Pedig a Heavy Breathingen is van több olyan tétel, amiben lehetőségük nyílt felépíteni és tetőpontra járatni egy-egy számot.
10. Obey- Igazán sötét és vészjósló metál riffelés, középtempó. Alapvetően vonhatunk párhuzamot a rock&roll a hardcore és a death metál közti úton, de ez a nóta nem is állhatna távolabb ettől. Ez egy ízig-vérig metál tétel.
Ennyi volt. Sok zenekar esetében egy 10 számos lemez felér egy terrocselekménnyel az emberiség ellen, itt azonban nem ez a helyzet. A nóták lehettek volna itt-ott hosszabbak. Bár maga a stílus, amit képviselnek kicsit röghöz köt ugyan, de én akkor is ezen a véleményen vagyok. A Heavy Breathing sokkal nagyobbat és erősebbet ütött. Abból a lemezből áradt a rock&roll. Itt ezt nem igazán éreztem. Ismétlem, tényleg első hallásra fogalmazom ezeket a sorokat és lehet, hogy ez a vélemény tizedik hallgatásra módosul majd. Szégyenkezni minden esetre nincs oka a Black Breath-nek, mert egy roppant erős és intenzív nagylemezt tettek le az asztalra, mint ahogy Kurt Ballou is ismét kitett magért.
A Sentenced to Life-ot bátran ajánlom minden Entombed-Discharge-Doomriders fannak és azoknak, akik szerint az élet nem állt meg 86-ban. Hogy lesz e számomra akkora kedvenc, mint az ezt megelőző nagylemezük, az hamarosan kiderül, de a Black Breath remek úton halad, hogy a nagyok nyomdokaiba léphessen, hacsak nem lépett már most, ezzel a lemezzel.
Ha valaki szívesen megnézné a zenekart április 25-én Bécsben az Arénaban megteheti ezt.
