Egy minisorozatot kezdünk ezen a héten a TOP10-es sorozatunkon belül. Megpróbáljuk hét-hétre összeszedni, hogy melyek azok az albumok, melyek idén, 2014-ben ünnepelnek valamilyen kerek évfordulót. jellemzően tíz évnél régebbi lemezekben gondolkodunk, ezekről dönthető - talán - már el jól, hogy kiállták-e az idő próbáját. Kezdjük is el az elején, repüljünk vissza 40 évet és nézzük meg, hogy milyen volt a világ rockerebb része 1974-ben. Szívesen várjuk az autentikusabb hozzászólásokat is, hiszen ekkor még legtöbbünk meg sem született (ahogy én sem), hogy látják ők azokat az időket. A hajtás után nézzük, mi történt abban az évben, amikor az NSZK nyerte meg második vb címét labdarúgásban.
Aerosmith - Get Your Wings
Valamikor az Aerosmith is nyomatott füstös, blues-zal vastagon átitatott rockot. Igaz nem ma volt ez és lehet azon vitatkozni melyek voltak a zenekar legszebb évei. Az 1974-es kétségtelenül közéjük tartozott.
Bad Company - Bad Company
.jpg)
A Free maradékából alakult Bad Company leleke kétségtelenúl a zseniális hangú Paul Rodgers volt. A zenekar két éra után 2002-ben tette le végleg a lantot. az együttes nevét viselő első albumra olyan dalok kerültek, mint a Can't Get Enough és a Movin' On vagy akár maga a címadó.
Deep Purple - Burn
A lemez zenetörténeti jelentősége nem kisebb, minthogy ekkor mutatkozott be a Deep Purple rajongói (és a nagyvilág) számára Dave Coverdale (énekes, ma: Whitesnake), és Glenn Hughes (ma: Black Country Communion) basszusgitáros. A megmaradt Blackmore-Lord-Paice tengellyel kiegészülve egy korrekt blues-rock album lett a végeredmény. A címadó Burn a legnagyobb DP-dalok egyikévé avanzsált, de a Mistreated se kutya, nem is szólva a lemezt záró instrumentális "A 200"-ról, mely messze túlmutat korán.
Lynyrd Skynyrd - Second Helping
A Lynyrd Skynyrd nélkül ma nagy valószínűséggel nem volna southern rock. 1973-ban adták ki első, nagy sikerű albumukat. 1977-ben a zenekar feloszlott, mivel három tagja is meghalt egy repülőgép szerencsétlenségben. 1987-től az együttes újjáalakult és napjainkig is működik. 1974-es Second Helping című nagylemezük ma is etelon, igaz amire olyan dalokat, mint az örökbecsű Sweet Home Alabama, vagy a Freebird az nem is lehet más.
Judas Priest - Rocka Rolla
A legendás Judas Priest is ebben az évben indult világhódító útjára, ám az ő berobbanásuk nem volt annyira hangos és sikeres, mint várnánk. A Rocka Rolla-t vázlatosnak és kidolgozatlannak titiuláltak (2.5/5-ös értékelés), sőt első nemzetközi turnéjuk norvég állomásán csúnyát leírták a bandát. Az album producere Rodger Bain volt, aki az első három Black Sabbath albumot is menedzselte, ennek megfelelően nagyon sabbath-os szabta a hangzást - ezért is tűnik BS klónnak itt-ott a lemez.
KISS - KISS/Hotter Than Hell
Bizony, idén már negyven éve annak, hogy négy maszkos muzsikus nekiállt a rockzene és úgy általában a szórakoztatóipar forradalmának kirobbantásán munkálkodni a tengerentúlon. Érdekes, hogy a KISS debütáló albumát nemigen szokás a valaha volt legjobb bemutatkozó anyagok között számon tartani – ha szigorúan szakmai oldalról szemléljük a dolgokat, akkor érdemes megfigyelni mondjuk azt, mennyivel feszesebb máris a banda összjátéka az egy esztendővel később kiadott első koncertalbumán, az Alive!-on... –, de azért csak kikerültek róla olyan örök klasszikusok, mint a Strutter, a Firehouse, a Cold Gin (Ace Frehley gitáros egyetlen önálló szerzeménye a korongon, de Gene Simmons énekével), a Deuce vagy a Black Diamond (amelyben a dobos Peter Criss énekesként is jelentős szerephez jut).
A tíz hónappal később – mondhatni, rákapcsoltak a fiúk... – érkező folytatás, a Hotter Than Hell kevesebb időtálló nótát tartalmazott, de mit tesz Isten, még az olyan, ma alig emlegetett daloknak is megvan a maguk utóélete, mint a Strange Ways: ezt történetesen feldolgozta a Vicious Rumors, a Megadeth, a Hyporcisy, sőt az Ulver is. Ahogy a Parasite (Ace újabb felvillanása) is sokak számára lehet ismerős az Anthrax-féle verzióban. A Simmons által jegyzett és énekelt Watchin' You mellett ez a kettes KISS csúcspontja. A Mainline és a Comin' Home viszont nem véletlenül merült feledésbe mára, mindkettő nyugodtan nevezhető futószalagmunkának vagy akár tölteléknek. Talán nem véletlen, hogy a Hotter Than Hell még elődje eredményeit sem közelítette meg (bár az Államokban azóta ez is aranylemezzé érett), a páratlanul látványos élő show-i miatt azonban már ekkor is komoly figyelem irányult a csapatra, amelynek aztán a fent említett Alive! lett az első igazán nagy dobása.
Rush - Rush
A három kanadai fiatalember által '68-ban alapított Rush negyven éve, 1974-ben jutott el első nagylemezéhez, ami a zenekar nevét kapta címként. A progresszív rock alapetésként jellemzett zenekar itt még erősen blues-os beütésű hard rockot játszik. Ezen album óta a Geddy Lee - Alex Lifeson - Neil Peart (a világ egyik legjobb rockdobosa) szinte változatlan formában létező zenekar első lemeze utólag, a következő albumok (Hemispheres, Moving Pictures) tekintetében talán gyengének tűnik, ám a megjelenéskor igen csak pozitív kritikákat kapott. A remek hangulatú lemez két húzódala az A és a B oldall végén található Here Again és a Working Man. Pink floydos gitárszólókkal, csúcs. A lemez utólagos megítélését nagyban befolyásolja, hogy azóta Neil Peart dobol és írja a szövegeket, a legtöbb kritikus innen számítja a Rush pályájának felfelé ívelését.
Scorpions - Fly To The Rainbow
Talán le se kéne írni, annyira banális: Németország valaha volt legkelendőbb rockzenei exportcikkéről a legtöbbeknek jó ideje elsősorban a dögös tempójú, refrénközpontú slágernóták és a szívfacsaró balladák jutnak eszébe, holott a zenekar egészen korai időszakában a fő csapásirány még merőben más volt. A második Scorpions stúdióalbum, a Fly To The Rainbow egyfajta átmenet a Lonesome Crow borult, tripes, a jazzt, a bluest, a pszichedelikus témákat stb. összemosó világa és a szintén elszállós, de pozitívabb kicsengésű és letisztultabb blues alapú rock n'roll között. (Nyilván a borító is ezt hivatott alátámasztani, csak finoman fogalmazva félresikerült...) Az elmozdulás annak tudható be, hogy a riffmester Rudolf Schenker és az énekes Klaus Meine körül nem csupán a teljes ritmusszekció cserélődött le, de az akkor még tizenéves Michael Schenker gitáros is váltott (elcsaklizta a brit UFO, de az itt hallható szerzemények közül háromban még benne volt a keze) és Uli Roth érkezett a helyére, akinek Hendrix mániája döntően meghatározta a banda hangzását a 70-es évek túlnyomó részében. Nem is csoda, hogy a mai pszichedelikus / sludge / stoner vonal színe-java tekinti jelentős hatásának a korai Scorpions anyagokat és Roth játékát. Ő egyébként a napokban is folyamatosan ünnepli a csapathoz való csatlakozásának negyvenedik évfordulóját egy turné keretében, amelyen a szett java részét a Fly..., illetve az 1977-es Taken By Force lemezek által határolt időszak nótái teszik ki...
Sweet - Desolation Boulevard
A glam rock angol pionírjainak nevéhez sok sláger fűződik, 1974-es lemezükön is van jópár ilyen. A zenekar valamennyi tagja énekelt, ezzel meg is határozták a zenekar hangzásvilágát. Brian Connolly énekes és Mick Tucker dobos halála után még Andy Scott gitáros folytatja aktívan a zenélést, igaz ő már csak a régi slágerekkel haknizik.
Thin Lizzy - Nigthlife
Egy méltatlanul elfeledett Thin Lizzy album, mely negyedik volt a sorban. Még a 2012-ig ezen együttesnéven
turnézó csapat (ma: Black Star Riders) is, mely néhányak szerint Phil Lynott
basszusgitáros-énekes-dalszerző hiánya miatt csak emlékzenekarnak nevezhette
volna magát, csupán a Still in Love with You bluesballadát húzta elő néhanap ebből a "kalapból".
Pedig itt van még többek közt a pörgős nyitódal, a She Knows, a "queenesen" monumentális
Frankie Caroll, vagy éppen a szintén balladisztikus zárószámot, a Dear Heartot is említhetnénk.
