Várható volt a második nappal kapcsolatban, hogy ez lesz a fesztivál egyik legerősebb napja, és a feltételezés nem is hozta maga után a csalódás fanyar ízét a szájakban. A nap erős felhozatalával párhuzamosan pedig az is megmutatkozott, hogy igenis ez a fesztivál már korántsem az a kis fesztivál ami évekkel ezelőtt volt. Ugyanis a keddi headliner bandák szépen megduzzasztották a maratonban résztvevők számát, mondhatni kordontól - kordonig belakták a szigetet a népek.

Az estét a The Southern Oracle nyitotta meg, és a korai kezdés ellenére, ami mindig elveheti egy produkció élét - ezt azért valljuk be - keményen oda volt téve minden, és olyan állat letépő cuccot toltak az arcba, ami megérdemli a respektet. Az új vonalas hardcore színtéren egész biztosan ők az egyik legjobb banda.

A népek jórésze pedig bővelkedett a nyolcvavanas évek hátfelvarrós farmermellényeiben, amik amúgy kurva jól mutatnak egy kordronnál az első sorban szépen felsorakozva. Ott volt ez a kép a Nuclear Assault színpada előtt is, akik hozzáteszem méltatlanul korai időpontot kaptak, így fél hétkor, az elő elő bújó napsütésben nyomták a kőkemény crossover riffeket, amikben hiba ugyan nem volt, de mintha így ebben a formában, a még gyülekező arcoknak, a napfényes strand parton, nem tudták volna ők maguk sem azzal a komolysággal ezt nyomni amivel kell és lehet az ilyen intenzív zenét. Az énekes szandálban csapatta, az idén pengén összerakott látványtechnika helyett a nyárfákat lengette a hátuk mögött a szél, és habár voltak erős számok, néha mégis az az érzésem volt, ők is komolytalan, kicsit magukat szórakoztatós, jammelgetősre vették a figurát. Pedig szerintem mindig is scéna egyik legjobb bandája volt.

Hogy a Blind Myself műsorába bele lehessen nézni, ahhoz ott kellett hagyni az Assault buli végét, de nem biztos, hogy ez szerencsés döntés volt. Mondjuk, akik az elejétől nézték azt mondták, ott pörgették ki a srácok a régi számaikat, azt talán jobban élveztem volna, de ez az új populárisabb vonal nekem annyira nem adja. Ugyanis az tény, hogy árad a színpadról a profizmus, de lehet nekem pont ez a bajom. Persze lehet, hogy csak nekem. Meg az is bennem volt, hogy az Agnostic Front kezdést várva, azzal a drukkal a mellkasban, nehéz volt erre a vonalra hangolódni.

Ahogy a hátfelvarrók, és a rongyosra mosott thrash póló emlékművek is szép számban szelték az enyhén poros nyári levegőt, úgy a fejkendők, oldalláncok,térdzoknik is vastagon hozzátettek ezen az estén a fesztiválozókat mozizó vizuális élményhez. Az Agnostic Front pedig jött is az arcba ahogy kell! Vinnie Stigma szóló műsoráé volt az első néhány perc, ahogy Popeye szerű grimaszokkal és harcos kézmozdulatokkal hergelte a drága jó egybegyűlteket. Aztán belecsaptak és ahogy szokott, most is elszabadult a pokol. Ami ismét bizonyságot adott arról, hogy egy ilyen szinten lenyomott hardcore show, ezekkel az ikonokkal, és olyan erős számokkal, mint a United Blood vagy a Victim in Pain, egyszerűen nem hasonlítható más stílusban elkövetett súlyban hasonló kaliberű bandákéhoz sem. Durvulás és boldogság. A terápia eredménye pedig mosolyt formál minden arcon. A hardcore szívügy. Más nem is lehet hozzáfűzni.

Agnostic Front után egy jó Böiler belefért volna úgy after gyanánt, de azért egy Destruction az Destruction úgy nyolcvankettő óta, szóval úgy éreztem meg kell adni a tisztelet a pontos kezdéshez igazított érkezésnek, így épp csak egy póló csere és egy szörpi fért bele a Front után. Ezek a német pajtik pedig szintén úgy érkeztek a színpadra, hogy érezhető volt minden be és le fognak darálni. Ezt pedig szépen végig is vitték az egész bulin. A trióból még egy harmadik gitár sem hiányzik, a dobok a mellkasokat ütötték, és itt esett le, hogy bizony ez a nagyszínpad sem az ami tavaly volt. A nagyobb tér, a látványtechnika nekem itt jött át igazán, és a piszok igényes thrash zúzásnak nagyon jó hátteret tudott adni. Meg kell mondjam megleptek az öregek, új és régi számaikat váltogatva olyan tisztes helytállásban volt részünk, amitől mindenkinek kikészült a nyakszirtje. Mert aki legalább nem bólogatott az egészen biztos fa, vagy páfrány és nem jószagú, fémszívű érző humanoid. Arról már nem is beszélve, hogy az öreg Wattie piros pengeéles taraja először csak a közönség soraiban vágta a nehéz levegőt, de aztán egyszer csak a színpadon volt, és németek kíséretében a skót elnyomta a Fuck the Usa című örökbecsűt, hangolva a szerdai Exploited bulihoz.

A Black Dhalia Murder ezzel párhuzamosan tolta a durvát. Ami a fiatalabb generációkat láthatóan jól bemozgatta, hiszen hozzájuk közelebb is vannak, meg az a több féle elemből vegyített muzsika, amit ők játszanak, ha lehet ilyet mondani trendibb, mint egy régi sulis thrash koncert. Nekem az énekessel nem smakkolt ott valami amúgy, meg a színpadképet sem éreztem olyan intenzívnek, mint amilyen intenzív maga a zene, amit darálnak. Persze a Prosecturát azért magasan verték. Nem is értettem amúgy, hogy ők, hogy jöttek erre a színpadra ebben a sorban, de jöttek és kész. Tudom lesz akinek fájni fog amit írok, mert látom nagyon népszerűek, és nélkülük nincs és nem is lehet rock fesztivál, de ezek a lementem a tescoba című erőltetett humorral megspékelt fostalicska dalok, már nagyon el vannak fáradva. Tőlem pedig nyugodtan eltolhatnák már a talicskát a ganyéra. Ha már punk rock, akkor inkább egy Fegyelmező Részleg. Ők csak ötven méterre innen tolták a kis sátorban, de sokkal jobb választásnak bizonyultak.

Más pedig már nem maradt hátra, mint elmesélni a Front és Destruction után, a Death Angel volt a harmadik csillag a Rockmaraton keddi egén. Ebben a régi vágású thrash bandában szintén nem gyengén van kakaó. És hozzáteszem zenei tudás is. Ahogy elnéztem, el is gondolkodtam, hogy ezen az estén hány kört verhettek rá a hasonló stílusban nyomuló túllihegett márkanév bandákra, akiket valóban már csak a nevük visz el, és rég nincs már meg bennük ez az erő, ami itt megvolt. Ehhez pedig társult a látvány, a tengernyi old school thrash arc és a többi, és a többi. Ezeket a fiúkat csak, mert régóta vannak a pályán, és egy régi vonalat képviselnek egyáltalán nem szabad leírni. Kurva jó volt na. És ezzel a lendülettel mehetünk bele szépen a szerdába, ahogy kell. Meg némi hiányérzettel is persze, mert ebben a kavalkádban mindenhova nem lehet eljutni, és ma kimaradt a Cadaveres biztos tuti bulija, és a szintén lelkes Pécsi Dirty Dawn koncertje, akik ha punk, akkor hozzák amit kell.

FOTÓK: BÉLLEY CSABA. TOVÁBBI KÉPEK ITT.