Igazi vegyesvágott volt a Fezen második napja, már ami a rockzenei felhozatalt jelenti. Nagy legendák, hazai hősök, minden volt, mi szem-szájnak ingere, igaz a járványhelyzet most sem hagyta nyugodni a szervezőket.

Egy kényelmesebb utazási opciót találva pont időben, a Death Angel kezdésére estem be. Mark Oseguedáék nem kegyelmeztek, a tervezett egy óra helyett végül másfél órán keresztül veretve a thrasht szolgálták ki a jónép igényeit és... Igen, megint kitett magáért az összegyűlt tömeg, látható volt, hogy nem csak a nézőtéren, hanem a színpadon is igen jó volt a hangulat. Habár az "elmúltkétésfélév" kicsit talán többször került be az átvezető szövegekbe mint kellett volna, de tényleg kitettek magukért, látszik rajtuk, hogy hiányzott már nekik is a színpadi móka. A dallista igazi nyári best of volt a legjobbakkal felvértezve, ez pedig igazán felpumpálta a hangulatot mindenkinél, aki csak kicsit is odafigyelt rájuk. Nem mellesleg Damien Sisson Drakula pólója is jópofa gesztus volt a magyar közönség felé (gondolom nem véletlen vette fel ezt a felsőt). Aki nem volt ott, annak jelenteném: Will Carroll nem hogy felépült a kórság legyőzése után, hanem olyan erővel és lendülettel verte a cájgnak, hogy öröm volt nézni. Meg úgy általában a Death Angelt is jó nézni, mint mindig. Ráadásul nem mintha kérdés lenne, mert tudjuk, hogy baromi jó arcok is, a fellépés után egy órával már a merch sátorban dedikáltak, fotózkodtak a közönséggel. Azért, no! Itt látszik meg, hogy tényleg a rajongókért vannak és szeretik a fanjaikat.

Kronológiai ugrándozást félretéve! Gondoltam, a thrashből sosem elég, átváltok Remorse-ra, de aztán valami miatt csúszás volt, visszapártoltam a "rokkos" nagyszínpad elé. Sajnos minden napra jut legalább egy csere, jelen esetben a Subscribe helyett az Alvin és a Mókusok ugrott be. Nos, már nagyon régen hallgattam őket, akkor sem voltam a legnagyobb fan, de úgy voltam, hogy üsse kavics, most megrázzuk kicsit a phecsánkat! Jó, nem egy Subi, az én ízlésemnek ritkán üt be a punk (de amikor igen, akkor nagyon!), most ez volt, ezt kellett szeretni. Nem is lett volna baj a dologgal, de a hangosítás valahogy nagyon nem állt össze. KoaX kolléga mondta is nekem Messengeren, hogy a punknak nem kell jól szólnia, de szerintem meg igen. 2022-t írunk, vagy mi a szösz. A normális hangzás hiánya nálam hazavágta a dolgot, le is ült a fejemben a cucc, így távolról szemlélve követtem az eseményeket. A színpad előtt persze igazi fesztiválhangulat volt, a dalokkal sem volt baj, hiszen egy örökzöldekre épülő listával nehéz hibázni, de most ez valahogy nem jött át.

Ráadásul az időtábla is úgy jött ki, hogy a Mercful Fate kezdéséig (egy órát kellett elütni!) egyedül a klubban volt zene, ahol a The Grenma húzta a talpalávalót. A trió robbanásig húzta a hangulat potit, hegyekben álltak az emberek a nézőtéren. Nem sokat láttam belőlük, legyen az olyan húsz perc, de nekem nagyon beadta a dolog, ha már a thrash után thrash nem jött be, a punk után punk igen. A változatosság gyönyörködtet! Sokat nem nézelődtem, irány Surány, meg a Fehérvár Nagyszínpad, mert jött a Mercyful Fate! Ó, te jó ég...!

A jelenleg fiatal rockgeneráció jó eséllyel egyáltalán nem láthatta a legendás dán csapatot, mondjuk látszott is a közönségen, hogy inkább az idősebb generációt vonzotta be a(z egy pár turnét leszámítva) huszonéve inaktív rockzenei alapcsapat. De aztán mi volt itt! Nem titok, én is először láttam a csapatot élőben. Ez van. Viszont - ahogy írtam is előbb - te jó ég! A színpadképet márványlépcsők uralták, volt pentagram és käcskä is, meg a tetején egy kis szoba, ahová King Diamond el-eltűnhetett, amikor nem volt dolga. Hősünk először sátáni papnak öltözve, hatalmas kosszarvakkal ékített fejfedővel jelent meg, a többiek "utcaiban", ez így oké is. A felállás igazából a lehető leghitelesebb volt, talán Joey Vera ütött ki a sorból, mint se nem egykori Mercyful Fate, se nem King Diamond tag, de hát ő meg egy zseni, szóval jó bolt volt a leszerződése, ha már Timi Hansen nem élte meg ezt az időszakot.

Azt tudni lehetett előre, hogy a bemutatkozó kislemez és az első két album dalai fogják elvinni a műsort, pluszban pedig bedobják a nemrégiben kiadott, még mindig formálás alatt álló, a valamikor megjelenő nagylemezre szánt The Jackal Of Salzburgot. Hiba? Egy darab sem! A teljes műsor zseniális volt, még az az egy gitárnémulás sem vett vissza a lendületből, ez az élő zene varázsához amúgy is hozzátartozik. Amúgy meg látszott, hogy jól érzik magukat az öregek, ami jó jel, hiszen a közönség is igen jó hangulatban nyomatta végig a már lassan negyven éves tételekre. Szerintem mindenki megkapta amiért jött, szem, fül, meg úgy semmi nem maradt szárazon, ha kicsit érzékenyebb lennék, talán még a szemeket is mondanám. De hát minden vége szakad egyszer, elszaladt ez a szűk másfél óra. Szerény véleményem szerint vitán felül tanári volt, ami itt történt. Aki ott volt, az úgyis érezte, aki nem, az meg hát... Magára vessen! Nem tudom, mennyi esély lesz megint elkapni őket hazai földön, de ha mégis eljönnének, mondjuk a friss lemezt megpromotálandó, akkor jó eséllyel ott leszek valahol a közönség soraiban.

Innen viszont, mivel igen magasra került a léc, már minden csak levezetés lehetett, de a Lazarvs azért rendesen kitett magáért, azoknak akiknek még bírta a teste, sorra szakadtak a beton riffek. Bár - lehet puhánynak nevezni - ennyi tömény gitártéma után inkább átpártoltam kicsit a klub szabadtéri színpadára, ahol a Discover Band szállította a hetvenes éves legszebbjeit, mégpedig milyen frankó és igényes formában! Idővel aztán persze el kellett indulni, mert a mozdonyon nincsen bástya, a vonat meg nem vár (bocsánat). Egy biztos: az irodai ülőmunka megérződött a derekamon két tömény délutánnyi állás után... Lehet, inkább beszúrok egy pihenőnapot?

Fotók: Fezen. Mercyful Fate fotók: Réti Zsolt/RockStation
További MF képek ITT.