
Hamarosan stúdióba vonul a Death Angel

A hollandiai Helldorado Festival korántsem előzmény nélküli, és nem is az egyetlen nemzetközi rock / metal zenei esemény a Dynamo révén elhíresült Eindhoven városában. 2022-ben néhány évnyi kihagyás után újratöltötték a hatlövetűt a szervezők (hogy stílszerűek legyünk), és a tavalyi felhozatal is elég zorall volt, de ismerek olyat minden bizonnyal az idei rendezvénnyel, november 18-án fognak igazán nagyot gurítani. Ebbe az egyetlen napba, a Klokgebouw három termébe ugyanis szinte mindent bepréseltek, amit a jelenkori színtérről érdemes tudni – a jól bejáratott “piacvezető” neveken túl!
Hát, a Slovnaft olajfinomító társaság egykori szerelőcsarnokát sem fogom a szívembe zárni! Voltaképp már akkor sejthettem volna, hogy lesznek gondok, amikor semmilyen útbaigazító táblát / molinót / egyebet nem lehetett észrevenni a környéken (de legalább parkolóhelyet nem volt nehéz találni). A beléptetés még gyorsan és gördülékenyen zajlott, ám utána évtizedeket ugrottunk vissza az időben. Az egy dolog, hogy kiülős szabadtéri terasz nincs, de a két, egymással szemben elhelyezett „vályúnál” nagyjából egy reumás csiga tempójában csapolták a sört – megjegyzem, a kínálat ki is merült ebben –, a sorok pedig métereken át kígyóztak. Az egyik ráadásul a koncertteremben végződött. A légkondit meg, ha egyáltalán van, gondos kezek „télen hűt, nyáron fűt” programra állították. Már csak a dohányzási tilalmat kellett volna feloldani, és máris kész a tökéletes szocreál élmény…
Több thrash metal turné fut össze július 12-én Pozsonyban. A Bay Area nagyjai közül az idei évtől másodszorra is Dave Lombardóval felálló Testament, a tavalyi Persona Non Grata lemezzel nagyot gurító Exodus és az ott gitározó Lee Altus eredeti csapata, a Heathen a nyári európai fesztivál-fellépései között számos közös klubbulit is nyom.
Bár egy ideje köztudott az esemény, de talán még nem késő szólni róla. Több thrash metal turné fut össze július 12-én Pozsonyban. A Bay Area nagyjai közül az idei évtől másodszorra is Dave Lombardóval felálló Testament, a tavalyi Persona Non Grata lemezzel nagyot gurító Exodus és az ott gitározó Lee Altus eredeti csapata, a Heathen a nyári európai fesztivál-fellépései között számos közös klubbulit is nyom. Utóbbiakon két esetben (a másik helyszín Róma lesz) további legendás kaliforniai alakulat, a Death Angel csatlakozik. Tőlük külön utakon, de éppen a pozsonyi koncerttel bezárólag szintén az öreg kontinenst rója a Sepultura, hogy röviddel a 2020-as lezárások előtt megjelent Quadra albumát népszerűsítse.
Jövő év július 27-30-a között 25. alkalommal rendezik meg a Fezen Fesztivált. A szervezők ma kora délutántól óránként jelentettek be a rock/metal műfaj jövő évi fellépőit, akik között jópár húzónevet találunk.