RockStation

AVANTASIA – Ghostlights (Nuclear Blast, 2016)

Metal opera már sokadik alkalommal

2016. január 14. - Árposz

avantasia_ghostlights.jpg

Van egy olyan érzésem, hogy idén sem fogunk unatkozni, hisz rendesen el leszünk látva „kivesézni való”, reményeink szerint jobbnál jobb lemezekkel. Alig léptük át az újév küszöbét és máris itt az első ínyenc falat. Németország egyik legnépszerűbb metál zenekara, az Edguy frontembereként ismertté vált Tobias Sammet, 1999-ben alapított, eklektikus operába áthidaló szimfonikus metál projektje az ezredforduló kapujában alapított Avantasia, a nyáron tett ígérethez híven új – sorban a hetedik – nagylemezzel, a 2013-ban kiadott The Mystery Of Time folytatásával örvendezteti meg a becses nagyérdeműt.

Tobias úr az új remekművet a márciusban startoló monstre turnéjával igyekszik berobbantani a köztudatba, de nem ám akárhogy. Az „egyre csak hosszabb és hosszabb” turné állomásain vendégénekesként fellép többek közt Michael Kiske, Eric Martin, Jorn Lande, Ronnie Atkins és Amanda Somerville is. A turné híre már jó ideje eljutott hozzánk, az viszont csak a közelmúltban derült ki, hogy kis hazánk sem marad ki a szórásból. Tobi ennek tényét így adta hírül magyar közönségének:

„Roppant büszke vagyok arra, amit éppen alkotunk, és ha ez nem lenne elegendő, lázasan várom azt is, hogy ismét útra keljünk…Nagy örömmel jelentem be első zárt csarnokos magyarországi fellépésünket. Három órát játszunk majd, és amolyan zenei utazás lesz ez az Avantasia történetében, a Ghostlightstól egészen a Metal Opera-korszakig.”

Számos sikeres zenekar ismert és elismert zenésze próbálkozik különféle projektekben kinyilatkoztatni zenei individuumát. Az Avantasia egy olyan projekt, ahol ezt a ténylegesen sikerül megvalósítani, sőt uram bocsá' ki merem jelenteni, hogy még a fő zenekarnál is ütőképesebben. Így különösebben nem lepett meg, hogy ismét egy igazi remekmű született. Ha lehet ezt még fokozni, komplexebb, hangulatában is igencsak váltakozó, összességében elsőre kissé nehezebben emészthető, a címéhez méltóan komorabb – néhol valóban kísérteties – hangvételű, mint a legutóbbi nagylemez. Engem személy szerint – sokadik lejátszás után – a The Mystery Of Time lemeznél is jobban megfogott.

avantasia_wallpaper_by_luquicas.jpg

A Ghostlights minden túlzás nélkül kihagyhatatlan és sokszínű zenei élményt nyújt. Hallgatásról-hallgatásra újabb és újabb árnyalatai mutatkoznak meg a lemez szépségeinek és változatosságából adódóan egy percre sem hagyja lankadni a figyelmet. Mint minden komoly falat esetében, ezúttal is időt kell hagyni, hogy a kedves hallgató megeméssze a hallottakat és rákapjon az ízére.

Biztos vagyok benne, hogy lesz, aki hibákat keres és talán talál is az anyagban, sőt meglehet volt már ennél erősebb lemeze is az Avantasianak, de engedtessék meg a luxus, hogy egyszerűen csak örüljek ennek a lemeznek és elmerüljek a tartalmában.

Ennyire az elején bátor dolog ilyesmit kijelenteni, de esélyes, hogy ezúttal az év egyik legjobb lemezét volt szerencsém véleményezni. (4.5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr498270694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum