RockStation

148 000-en VOLToztak

Jövőre július elején rendezik a jubileumi fesztivált

2016. július 04. - rockstation

volt_16_2.jpg

Vasárnap hajnalban ért véget a 24. Telekom VOLT Fesztivál, amely rekordszámú közönséget, 148 000 látogatót vonzott Sopronba. Az “Európa legjobb közepes méretű fesztiválja” címmel kitüntetett esemény leglátogatottabb napján 35 000-en vettek részt az Iron Maiden koncertjén.

Négy nap verőfényes napsütés és az utolsó esti vihar mellett majd’ 150 000 vendéget vonzott Európa legjobb közepes méretű fesztiválja Sopronba. “A Telekom VOLT Fesztivált elsősorban a hazai vendégek látogatják, 15000 külföldi vett részt az idei eseményen. A 24. alkalommal megrendezett fesztivál története során először fordult elő, hogy a bérletek és a pénteki napijegyek elővételben elkeltek” – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT főszervezője. Az idei VOLTon 20 világsztár mellett 200-nál is több hazai produkció lépett színpadra. Nagy sikert aratott a frissen debütált folk színpad és a 35 méter magas “VOLT EYE” óriáskerék is. A hazai és külföldi fellépők kivétel nélkül ódákat zengtek a rendkívül esztétikus fesztivál láttán, amelyről ezekben a napokban több százezer fotót osztottak meg a résztvevők. Természetesen rengeteg fotó született Palvin Barbiról is, aki a közönséghez hasonlóan bulizta végig az idei VOLTot.

“Az idei, rendkívüli siker után természetesen már készülünk a folytatásra. A jubileumi, 25. Telekom VOLT Fesztivált 2017-ben július 5-8. között rendezzük meg.” – árulta el Fülöp Zoltán, a VOLT másik főszervezője.

Egymillióan követték a Petőfi Zenei Díj gálát

A Telekom VOLT Fesztivál nyitónapján első alkalommal adták át a Petőfi Zenei Díjakat. A rendkívül látványos, 2 és fél órás show-ban többek között Ákos, a Punnany Massif, a Halott Pénz, Rúzsa Magdi és a belga Lost Frequencies is színpadra lépett. A legjobb zenekar díját a Halott Pénz vihette haza, de díjat vehetett át többek között Szabó Balázs, Rúzsa Magdi és Ákos is. Bereményi Géza életműdíjat kapott. A gálát a helyszínen huszonkétezren, a Duna World, a Petőfi TV és a Petőfi Rádió közvetítésében pedig majdnem egymillióan követték figyelemmel.

A következő napokban is hullottak a díjak: Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere elismerő oklevelet adott át a Wellhello és a Halott Pénz zenekaroknak az Emlékszem, Sopronban című VOLTos himnuszért, amelyet eddig 12 millióan láttak.

Fő-Tér-Kép

Ismert kortárs művészek a VOLT ART GROUP tagjai vezetésével egy egyedülálló művészeti alkotást hoztak létre a Telekom VOLT fesztivál pénteki napján.
A Telekom a VOLT Fesztivál névadó szponzoraként is részt vállalt a Fő-Tér-Kép elkészítésében július 1-jén. A közösségi macskakő-festés alkalmával a Telekom civil stratégiai partnere, az Autistic Art Alapítvány művészeti programja keretében született alkotás is felkerült a közterületi mozaikképre.

A soproni Fő téren, többezer macskakő megfestésével létrehozott mű a közönség bevonásával készült, az alkotásban ef. Zámbó István mellett Verebélyi Diána, Magyarósi Éva, Papp Ildikó és a Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének hallgatói is részt vettek. Mellettük Bihari László, autista fiatal rajza is felkerült a soproni Fő tér macskaköveire. Az alkotás folyamatát egy time-lapse video is megörökíti: 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr688864450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Metálkóc 2016.07.04. 14:33:49

Javasolnám a szervezőknek, hogy a beléptetőrendszert ne főműsoridőben teszteljék, hogy a jegybeváltásnál ne ijedős kislányok zavarjanak boldog boldogtalant a problémás jegyek bódéjához. Majd két hónapja vettem meg a jegyeket a ticketportálon, amit annak rendje-módja szerint kinyomtattam. Megérkezvén sorban álltunk vagy fél órát, mikor is a szalagkiadó kislány közölte, hogy akkor ezekkel a jegyekkel át kellene menni a problémás jegyek bódéhoz. Kérdésemre, miszerint, mi a probléma a jegyekkel közölte, hogy majd a fiúk megmondják. (?!) Újabb fél óra várakozást követően a fiúk közölték, hogy minden rendben a jegyekkel, így nincs okunk ott állni, menjünk vissza a sorba, ami addigra már kígyózott mint anakonda a terráriumban. Ekkor kissé elpattant egy húr bennem, és kivetkezve emberi mívoltomból kikértem magamnak az eljárást. Csak nem gondolják komolyan, hogy az eddigi egy órás várakozást még megfejelném két-hárommal, a tűző napon, mivel a várakozó emberek sora addigra sokszorosára duzzadt. Az, hogy nevesítik a karszalagokat sem értem, nem beszélve arról, hogy esetleg milyen adatvédelmi szabályozásba ütközik a dolog. Továbbá, hogy az állandó pánikkeltés nem tesz jót a közhangulatnak. Esetleg, ha valaki felvilágosítana, hogy mi értelme a nevesített karszalagoknak... Tehát én tuti nem szavaznám meg idén a legjobbnak.

Adam CheapRock 2016.07.04. 16:01:49

@Metálkóc: Miután a nemzeközi kommentszövetség szavazása alapján idén kilencedik alkalommal kaptam meg "Európa Legjobb Közepes Méretű Kommentelője" címet, úgy gondolom van némi rálátásom a dologra.
Pénteken mentem, hasonló dolgokat éltem át a bejáratnál, de végül arra jutottam, hogy igazából csak jót akartak a beengedő fiúk-lányok, mert csak a kowalsky-tankcsapda-kitudjamégkicsoda úgynevezett fellépőktől szerettek volna megkímélni a szervezők. Bármikor szívesebben választom a napszúrást, a tökmindegymiért sorbanállást. Bármikor, bárkit magam elé engedek, ha valaha is a VOLT bejáratánál kell álnom még ebben az életben. Az egész fesztivál annyira hitvány volt, és igazából olyan hajszálpontosan árazza be az egész magyar zenei valóságot, hogy arra egyszerűen nincsenek szavak.
A Maiden jó volt, de az jó lett volna a retkes pincénkben is.

Metálkóc 2016.07.04. 16:37:03

@Adam CheapRock: Leginkább túlárazza, részemről. De kb, minden fesztivállal ez a helyzet. Talán a FEZEN a kivétel ez alól. Valahogy annak még sikerült megmaradnia olyan mi kutyánk kölkének. A többi erősen túlhájpolt, magyar részről pontosan ugyanazokkal a fellépőkkel. A Maiden tényleg jó volt, bár a pinyótokban nem fértünk volna el, szerintem. :D
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum