A dallamos power metal szülőatyjai már nyolc éve dolgoznak a jelenlegi „bruttó” felállásban, aminek sikerét egy visszatérő nagylemez és két világ körüli turné mutatja. Ez utóbbinak állít emléket a Live at Budokan koncertanyag.
2016-ban jött el az ideje, hogy a Helloween csárdájában zenélő két dudás, Michael Weikath és Kai Hansen – miután korábban már kibékültek – végre ismét közösen munkálkodjanak a tökfejek zászlaja alatt. Hogy teljes legyen a rajongók öröme, sikerült visszacsábítani a korai időszak legendás énekesét, Michael Kiskét is, miközben rokonszenves módon az akkor már bő két évtizede szolgáló utódját, Andi Derist, valamint Sascha Gerstnert és a lehetetlen formájú egyedi gitárját is megtartották. Ami engem illet, kezdettől fogva szurkoltam, hogy működjön a három-gitáros-három-énekes felállás, de nagy tétben azért nem fogadtam volna rá. Ehhez képest minden jel szerint működik; az egók nem csaptak össze, a cím nélküli visszatérő lemez jól sikerült, és az idő nagy részét turnén töltötték. Szintén értékelendő, hogy a hakni jellegnek még a látszatát is kerülik, hiszen már a második közös lemez készül, a hallgatóság elé pedig komoly látvánnyal, és a teljes életművet felölelő, bő kétórás szettel állnak ki minden alkalommal. Még ha a pénz is volt a fő motiváció, legalább keményen megdolgoznak érte.
A legutóbbi turné egyik fénypontja a Budokan arénában adott koncert volt, ebből született cikkünk tárgya, a Live at Budokan című kiadvány. A zenehallgatási szokások változásával erősen visszaesett a válogatások szerepe, és a koncertlemezek sem jártak sokkal jobban. Ha egy zenekar azt szeretné, hogy a közönség rámozduljon egy olyan anyagra, aminek a címében ott a Live szó, akkor valami komolyat kell gurítani.
A japánok bolondulnak a zenekarért, meg is töltötték Tokió híres arénáját tavaly szeptemberben, és jól hallhatóan, lelkesen énekelték a Helloween-slágereket. A felvétel hangzása határozottan tetszik, élőnek, valódinak tűnik; ha volt is utómunka, okosan oldották meg. Ne feledjük, hét zenészt kell valahogy összemixelni, továbbá a 60 körüli énekesek néhol igencsak birkóznak az embert próbáló énektémákkal.
Egy ilyen életmű birtokában a dallista összeállítása egyszerre hálás és hálátlan feladat, ezt sok zenész elmondta már. Ha új lemez van, illik arról is játszani, miközben a kocarajongók csak a slágerekre mozdulnak. Aztán ott vannak az ős-fanok, nekik is illenék valami ínyencfalatot elővezetni. Ja, és három énekesük van, a repertoárt köztük kell kidekázni. Azt kell mondanom, hogy a kétórás, 14+1 dalos programot hibátlanul állították össze, különösen annak tükrében, hogy nagyon hosszú dalaik is vannak, és élőben hajlamosak a rövidebbekbe is belefeledkezni.
Ebből a szempontból – és amúgy is – telitalálat a koncert közepén elhangzó Kai’s Medley, egy bő negyedórás egyveleg a Walls of Jericho bemutatkozó album dalaiból, Kai Hansen énekével. Még az 1985-ös EP-t is megidézik, a Victim of Fate néhány taktusa erejéig! A kezdeti speed metal korszak után érkezett a mikrofonhoz Michael Kiske, vele rögzítették a Keeper of the Seven Keys albumokat, egyúttal lefektették az európai típusú power metal alapjait. Gazdagon válogattak ezekről is, összesen 6 dal csendül fel, közte a húszpercesre nyújtott címadó is. De elhangzik a sodró Save Us, a himnikus Eagle Fly Free, és a happy metal blődli Dr. Stein is, későbbi párjával, a Perfect Gentleman-nel együtt. A Deris-korszak másik kiemelkedő dala a Forever and One (Neverland) című ballada, és persze a 2022-es visszatérő lemez is képviselteti magát három tétellel. Ezek közül nekem a Markus Grosskopf-jegyezte Best Time jött be leginkább. Alapesetben mindegyik énekes azokat a dalokat adja elő, amiket eredetiben is, de néha megvariálják ezt, és persze duettek, többszólamú megoldások is felbukkannak. A How Many Tears-ben Kai megidézi másik zenekarának, a Gamma Ray-nek egyik riffjét (Heading for Tomorrow), az Eagle Fly Free végére pedig odacsempészték a Painkiller (Judas Priest) ikonikus dobintróját – nagyon bírom az ilyen apró extrákat.
Helyszín, közönség, hangzás, setlist rendben, hogyan tehetnénk még vonzóbbá egy koncertlemezt a 2020-as évek vásárlója számára? Hát úgy, hogy videót is kínálunk mellé. A koncertet 29 kamera rögzítette, és bár nem volt szerencsém a teljes felvételhez, néhány dalt láthattam, ugyanis az előzetes kislemezekhez is innen vették a videókat. Sikerült a szemnek kellemesen, részletgazdagon bemutatni a koncertet, valóban átjön a hangulat. Érződik, mennyire együtt van a zenekar, kellő reflektorfényt kap mindenki, az egész koncert egy örömünnep. Csak a nagyon lefogyott Michael Weikath vág olyan fejet, mint aki mindjárt benyújtja a felmondását, de lehet, hogy nála ez az alapbeállítás. Ha a Live at Budokan beszerzése mellett döntesz, javasolnám a DVD/blu-ray változatot, nemcsak az extra látvány miatt, hanem azért is, mert a kissé bő lére eresztett intrók, outrók, közönségénekeltetések így élvezhetőbbek. Ha csak a hangfelvétel érdekelne, a kétórás koncert CD-n dupla-, bakeliten pedig háromlemezes kivitelben jelent meg, a digitális formátumok mellett.
A tökhintó azonban robog tovább, a hírek szerint már megírták a következő nagylemez dalait, a jövő év első felében hallhatjuk is őket, a héttagú, változatlan felállás tolmácsolásában. Utána pedig jöhet az újabb turné, aminek külön apropót ad, hogy a zenekar 40 éve mutatkozott be a Walls of Jericho albummal. Hogy milyen dallistával készülnek az évfordulóra, azt te is csekkolhatod, ugyanis Budapest sem marad ki a körből. A dátum október 26, a vendégzenekar a Beast In Black lesz. Részletek, jegyek ERRE. A Live at Budokan egy remek formában levő Helloweent mutat, akiknek egyelőre eszükben sincs nyugdíjba, vagy akár „heritage band” életszakaszba lépni. A program alapos áttekintést ad a németek életművéről, a látványos borítóba csomagolt kiadvány pedig bárki gyűjteményének megbecsült darabja lehet. Ha már koncertlemez, akkor valahogy így érdemes nekiállni!
