A Batushka (ejtsd: bátyuska) az utóbbi időben eléggé felfutott az underground metal, elsősorban az extrém irányzatok kedvelői körében. Hogy ennek mi lehet az oka, arra lentebb kitérek, viszont ezután a masszívan teltházas koncert után is bebizonyosodott, hogy nem hiába terjedt a rejtélyes, lengyel brigád híre az arra vevő metalosok körében.
Talán két hónapja lehet annak, hogy megismerkedtem a különleges körítésű brigád zenéjébe, de szerelem volt első hallásra. Nem azt mondom, hogy a Litourgiya lemez minden hangja arany, de ha valaki ráérez az ízére, biztos, hogy nem fog szabadulni a black/doom metal és az ortodox misék közös gyermekének hatása alól. És bizony úgy néz ki, hogy nem csak én voltam, aki szinte beleszerelmesedett ebbe a zenei világba, hiszen egy egész Európa-turnét is sikerült leszerveznie a lengyeleknek, ráadásul még a nagyobb fesztiválokra is el fognak látogatni a sajátos performanszukkal. Valljuk be: nem rossz ez egy elsőlemezek formációtól. Ahogy a merchpultnál is érezni lehetett, van érdeklődés a banda után: legalább 8-10 féle póló, kazi, CD, vinyl, felvarró, kitűző, kutyafüle is volt és igen, vitték a portékát, mint a cukrot (én sem tudtam ellenállni a vásárlási szenvedélynek). Volt kereset is, kínálat is, az árak is barátiak voltak, szóval szó nem érhette a ház elejét.
De akkor lássuk az este érdemi / zenei részét. A Batushka összesen egy előzenekarral érkezett, a honfitárs Arkona volt a kiválasztott, akikkel együtt nyomják végig az egész kontinenst felívelő kanyart. Aki a jól/jobban ismert orosz folk metal zenekarra várt volna valami rejtélyes okból, az biztos koppant egy egészségeset, hiszen itt egy négytagú atmoszférikus elemekkel tűzdelt black metal formációtól kaptuk az igét. Nekem személy szerint bejött a muzsika, a közönség is abszolút vette a lapot, nagyon rendben volt a dolog. Erre persze nem utolsó sorban a jól hangolt fények és a folyamatosan üzemelő füstgép is rájátszottak, de a hangzásra sem lehetett egyetlen rossz szót sem mondani, a samplerről bejátszott intrók, átvezetők is csak annyi teret vettek el, amennyit kellett, semmi felesleges időhúzás nem volt. A műsor változatosnak volt mondható, voltak dalok mindenféle tempóban, ráadásul a játékidő is pont annyi volt, amennyit még könnyen el tud viselni az egyszeri koncertlátogató.
Nyilván ez a fajta zene nem feltétlen a túlzott technikázásról szólt, szól, de a lehetőségekhez mérten jól nyomták a lengyelek. Talán csak egy-két hiba, félrefogott hang volt a rendelkezésre álló 40 perc alatt, úgy éreztem, hogy teljesen hitelesen, mindenféle felesleges és nevetséges színészkedés nélkül hozták a műsort Arkonáék. Pacsit nekik, engem megvettek!
A blackerek műsorát egy gyors átszerelés követte, amely alatt beraktak a színpadra mindent, ami a Batushka koncertjéhez kellett. Elég teátrális látvány volt: akadt itt szószék, gyertyatartó, koponya, füstölő, szenteltvíz, még több koponya az elmaradhatatlan háttérmolinó előtt, szóval, igen: szerencsére nem csak a zene minőségi, a körítésre is sokat adnak a szerzetesi csuhában zenélő északiak. Aztán a pontosan a meghirdetett kezdéskor elkezdődött az aznapi mise.
A zenekar szépen felvonult a fekete, mindenféle keresztény(?) jelképekkel felvértezett csuhájába, mely mellé mindegy extraként mindenki arcára egy-egy kísértetiesen szürke lepel is került. A dallista elég egyértelmű volt, a Litourgiya nagylemez nyolc dala sorjázott az ott is megtalálható sorrendben, így a komplett „misét” megkaptuk, ahogy azt várni is lehetett. A nyitótaktusoknál belépett a színpadra az énekes is, aki a testalkatát is tekintve ennél autentikusabb nem is lehetett volna a papi szerepre, lévén az a ruházat alatt is látszott, hogy egy pocakos, telt emberről van szó. Ahogy illik, köszöntött is minket, volt keresztvetés, egy csók a kvázi szószékre elhelyezett arctalan ikonképre, majd elkezdődött az igehirdetés.
Nekem sajnos végig elég kásásnak tűnt a hang, sőt, sokszor magát az éneket sem lehetett hallani, ami egy ilyen bandánál szinte csalódásként hatott. Ezt azért valamennyire sikerült orvosolni, egyébként a (nyolchúros) gitárok, a dob, a basszus és a vokálok végig elég szépen hallhatók voltak. Apropó hallhatóság! Nagy pozitívuma volt az estének, hogy még elől állva sem lehetett azt érezni, hogy túl hangos lett volna a koncert, pont emiatt helyenként a finomságokat is nagyjából ki lehetett hallani, ráadásul nem kellett fülzúgással lefeküdni.
Mivel a setlist ugye nem sok meglepetést tartogatott, pár szóban megemlékeznék a színpadi jelenlétről. Az énekest leszámítva mindenki tisztességtudóan, egyhelyben tette a dolgát, de hát mit is várhatnánk? Nem Slipknot ez, hogy heten-nyolcan (tudom, hogy az Iowaiak kilencen vannak) rohangásszanak fel-alá, ráadásul ezen az eseményen a teátrális megközelítés miatt pont, hogy még el is vett volna az élvezeti értékből. A főpap szinte másodpercre pontosan, minden mozdulatát megtervezve vezényelte le az ötven percet: volt (bocsássatok meg, nem értek hozzá) tűzszentelés, gyertyaégetés, a legvégén még szenteltvíz is, ezt az egészet meg már csak tovább színezte a füstgép és a folyamatosan égő füstölő tömjénes illata. Ha valami, akkor az autentikusság abszolút felírható a Batushka számára! Aztán az utolsó, nyolcadik dal után, ahogy feljöttek, le is vonultak: komoran, csendben, tisztességtudóan. Nem is vártam meghajolást, meg pacsikat, ez pont így volt jó, ügyesen ki lett találva minden pillanata ennek a fekete misének. Ahogy az Arkonánál, itt is pont annyi színészkedés volt, amennyivel még teljesen komolyan lehetett venni a produkciót. Tényleg le a kalappal!
Mindent egybevetve egy abszolút remek évkezdést produkált a két lengyel brigád, aki megjelent, valószínűleg nem bánta meg, hogy ellátogatott a Dürer Kertbe ezen a meglehetősen ideillő, fagyos, téli estén, még ha kisebb hibák elő-elő is fordultak. Biztosra veszem, hogy el fognak még nézni erre és abban is teljesen biztos vagyok, hogy nekem ott lesz a helyem a következő alkalommal is. Csak így tovább, 2017!
FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT.
