
Mindig öröm, amikor hazai zenekar nemzetközileg jelentős sikereiről számolhatunk be. A zalai Monastery jelenleg folyamatosan népszerűsíti kora ősszel megjelent From Blood albumát itthoni és határon túli koncertezéssel, december elején pedig a harminc éves fennállását ünneplő osztrák black/death metal intézmény Belphegor vendégeként indul turnéra.



Nem könnyű szem előtt tartani ennyi zenét, zenekart, az egyszer már igaz. Főleg, hogy a szerkesztőségből igazából senkinek sem igazán kenyere a folk, már ha jól tudom (én mondjuk be szoktam vállalni néha ilyeneket, mert vannak efféle kilengéseim). Így aztán le is marad alkalomadtán egy-két friss dalos, klipes bejelentés, melyeket néha illik törleszteni. Most három csajos folk-metal bandának a friss, vagy épp kevésbé friss dalát sorakoztatjuk fel lentebb, név szerint a Leaves' Eyes (oké, ők nem annyira folk, de a mondanivaló miatt lazán beférnek ide), az Arkona és a Storm Seeker egy-egy videós csemegéjét.






Bikicsunáj akcióval várják a magyar rajongókat a szervezők. Már csak néhány nap, és
Trollok, kalózok, valamint finn, norvég, izlandi és szláv harcosok zenélnek október 20-án. A 21. századi mitikus hősei több dologban is különböznek középkori őseiktől: egyrészt mostanság főleg hangszerekkel támadnak, másrészt ezt elég jól kiszámíthatóan teszik: minden évben egyszer, valamikor az ősz táján. 2011-ben például október 20-án érkeznek Magyarországra, hogy az elmúlt két alkalomhoz hasonlóan egy remek hangulatú estén mulassanak együtt a pagan és folk metal zenék kedvelőivel. Idén a Finntroll, a Turisas, az Alestorm, az Arkona, a Trollfest és a Skálmöld zenekarok állnak majd csatarendbe, méghozzá a budapesti Club 202-ben.
Szeptember 30. és október 23. között kerül lebonyolításra a már-már hagyományosnak mondható Heidenfest elnevezésű folk-metál miniturné, melyen idén olyan csapatok vesznek részt, mint a Finntroll, a Turisas, az Alestorm, az Arkona, a Trollfest és a Skálmöld. Az együttesek nagy része lassan hazajáró vendég lesz Magyarországon, mert hogy