A hazai thrash metal veteránjai a múlt héten egy három főzenekaros csomag részeként jutottak el az észak-keleti végekre. Jómagam a további fellépők – Alcohol, illetve Nemzeti Hang – dolgaival nem vagyok tisztában, így a pénteki egri szeánszon kizárólag a középső műsorsávban szereplő soproni négyesre koncentráltam.

A Moby Dick számomra azoknak a kölyökkori kedvenceknek az egyike, melyek kulcsszerepet játszottak abban, hogy bő három évtizeddel ezelőtt magával rántott a műfaj. Az első élményem velük kapcsolatban öt, a Körhinta lemezről egy osztálytárs által átmásolt dal volt, majd a ’90-es évek végén történt feloszlásig követtem a négyes dolgait, és 2003-ban, a visszatérő Golgotával jómagam is újra felvettem a fonalat; az utóbbi két évtized Moby Dick CD-i szintén ott sorakoznak a polcomon.

Szóval az a fajta rajongó vagyok, akinek a kihagyhatatlan dalok mellett lényegében bármilyen setlist megfelel, jöhetnek a klasszikusok az első érából, és a második korszak termésével sincs gondom. Mivel a zenekar manapság friss lemez nélkül koncertezik, és a műsoridő a várható átszerelésekkel együtt előzetesen másfél órásra lett beharangozva; nem beszélve arról, hogy évek óta – egészen pontosan 2018 óta – nem jártak errefelé, egy közmegegyezéses best of… programra készültem. Smiciék is így gondolták a dolgot.

Az eredetileg moziként funkcionáló hely színpada előtti (küzdő)tér a thrasherek műsorának kezdetére alaposan meg is telt. Gyors szemrevételezés alapján háromszáz fő felett lehetett a közönség létszáma - a kényelmesebbek a terem hátsó részében kialakított asztaloktól figyelhették az előadást. A megjelentek összetétele pedig, ahogy a fellépők alapján előzetesen számolni lehetett a dologgal, kellően vegyes volt. A Moby Dick szettje alatt a kocsma rock és a nemzeti rock vonal közönsége is szép számmal képviseltette magát a nézőtéren.

A megfiatalított – Schmiedl Balázs révén a Bloody Roots-ot is magába integráló – zenekar intézmény-jellegét jól jelzi, hogy a kifejezetten miattuk érkezett thrasherek mellett a másik két közönségcsoportot is meg tudták szólítani, hiszen legalább a nagy nótákat mindenki ismeri, aki valaha magyar nyelvű metalt (is) hallgatott. A műsor az első három lemezre koncentrált. Göbl Gáborék az Újvilág-szimfónia intro után az Ugass kutya!/Kiképzés/Beteg a föld trióval alapozták meg a hangulatot. A zenekar egyébként Egerbe is teljes színpadképpel és technikával érkezett. A legutóbbi Terápia lemezes háttérvásznak mellett elhozták a fényeket, a füstgépeket, és a vetítésről sem feledkeztek meg.

A Király Zoltánt a közelmúltban váltó Márkus Dominik hibátlanul hozta Rozsonits Tamás témáit – a Kegyetlen évek címadóját kicsit fel is pörgette. Smici balján pedig a fia, Balázs szállította a Mentes Norbi-féle szólókat. A legnagyobb pusztítást a közönség soraiban a thrasherek közé keveredett nemzeti rockerek az Ilyen ez a század alatt vitték véghez. De előtte még a rozsdás Körhinta forgott, majd a Kártyavár után az ősi Prometheus-t is hatalmas lelkesedés fogadta. (Ha már a Körhinta lemez, a Kártyavár helyett jobban örültem volna egy Múló álomnak, de ez már tényleg csak a zárójeles megjegyzés kategóriája.)

A szűk egy órás előadás ráadásai természetesen a Gazember és a Keresztes vitéz voltak, majd egy közös fotó után véget is ért a műsor. Részemről persze dupla ennyi dal is belefért volna a programba, de a három fő zenekaros összeállítás miatt tartani kellett a műsoridőt. A Moby Dick közönsége az előtérben a merch pult kínálatából vigasztalódhatott. A bőséges pólókínálat mellett akadt itt képregény, bögre, pengetőszett, sőt a szemfülesebbek a CD-k és a DVD-k között még Bloody Roots lemezbe is belefuthattak.

A látottak alapján a soproni zenekarnak az ország másik szegletében is megvan a maga stabil tábora; remélem, hogy a legközelebbi egri találkozásra nem kell újabb hat évet várnunk, és Tamásék a következő alkalommal teljes szettel, illetve egy új lemezzel a tarsolyukban fognak érkezni! Számomra a bevezetőben írtak miatt rövid, de remek este volt, nemcsak a zenekar, hanem a stáb, a helyszín és a lelkes közönség is bizonyította, hogy az ország észak-keleti szegletében is van igény a minőségi metalra.