Nincs is szebb, mikor egy bandán belül igazi barátság alakul ki, mikor totál együtt mozogtok, együtt lélegeztek. Oké….talán, ha a tesóddal zenélhetsz együtt, akkor az lehet, hogy még egy egész fokkal jobb. A Cavalera tesók szeretnek együtt zenélni. Ez nem is lehet kétség, hiszen a nagy összeveszést követte a még nagyobb békülés és a Cavalera Conspiracy. Nekünk meg a nyakunkon a negyedik album. De mi is a pálya ezzel az albummal? Mindjárt kiderül!
2007-ben a tesók kibékülnek és rá egy évvel, jön az Inflikted, ami Maxnek kétségkívül az egyik legkeményebb, legjobban összerakott lemeze volt. Nem voltak dallamok, nem voltak törzsi ritmusok, csak a kemény riff-hegyek. Mai napig imádom ezt a lemezt, szerintem nem is lesz soha többé ennyire jó lemeze az öregnek már. Aztán a Blunt Force Traumaval még fent tudtak maradni a vízfelszínen, de érezni lehetett a kapálódzást, hogy bajok lesznek. Ez van, ha fogynak a riffek…. A mai napig, amúgy nem értem, hogy Igor, mi a francért nem a Soulfly-ba szállt be. Pont akkor került oda Zyon. Mondjuk, a két bandával több mindent el lehet adni, ha az anyagi részét nézzük. Aztán a hideg zuhany mindenki számára a három évvel ezelőtti Pandemonium volt. Sehol egy fogós riff, sehol egy normális dal, sehol semmi, csak a név. Most meg itt van 2017 és a Psychosis.
Mikor heves vita megy a neten, én mindig azt mondom, hogy igenis érdekel, hogy Max mit hoz most a lejátszómba. Akármennyire is lepusztult az öreg, akármennyire nincs hangja élőben, mégis kíváncsiak vagyunk rá. Mégis azt várjuk, hogy előjöjjön a turnébuszából valami ősi Soulfly-t idéző albummal, esetleg valami Chaos A.D.-s fejletépéssel. Valahol ott van bennünk a remény, hogy most majd nem kamuzik, most majd őszintén oda áll elénk. Vajon van még valami bennük? Vagy csak a Cavalera név rendelkezik ekkora erővel? Ennyire sokat jelentenének a régi anyagok? A lelkünket akarjuk nyugtatni, hogy talán még tud valamit? Nem tudom, de bennem is mindig ott van, hogy talán majd most! És az esetek nagyon nagy többségében csalódok.
Nincs ez máshogy idén sem. A Psychosis nagyon jól szól, ellenben nekem már egy kicsit túl steril. A szépre kevert hangzásban eltűnik az az érzés, mint anno HEX-ben. Ott is megvoltak csiszolva a dalok, de nem túl mesterkéltre. Olyan ez az egész, mint amikor a srác randira készül. Ha nem magát adja, ha túltolja a parfümöt akkor nem mutatja az igazi arcát, nem fogja meghódítani a lányt. Nem azt mutatja, ami ő valójában. Pontosan ez hiányzik a mostani CC anyagból is. Ők, nem ezek, nincs benne az a nyers íz, amitől régen odafigyeltünk. Minden szépen ki van találva, fel van építve, közben pedig eltűnik az, ami az egész Cavalera-zene alapjait jelenti. Az a bizonyos érzésből zenélés. Tudod, amikor a zsigereidre hallgatsz, nem pedig arra, hogy oda inkább egy C moll-t rakj mert az illik oda a standard szerint. Természetesen a felvezető duma nagyon jól megvolt, hogy visszakanyarodnak a vadabb témákhoz. Persze, oké, vadabb a lemez, mint az elődje. Rizzo meg most is hatalmasakat szólózik, és széttépi az összes húrkészletet, ami csak nála volt a stúdióban. De az ezer százalékig biztos, hogy Max ezeket a dalokat soha ne fogja tudni élőben rendesen előadni, és itt nem csak a hangjára gondolunk. A negyvenegy percnyi hallgatnivaló a sok azonos tempó és az unalmas riffek miatt nem nagyon akar visszamászni a lejátszóba. Igazából, azt is el lehet mondani, hogy egyáltalán nincs kedvem újra meg újra meghallgatni. Ha egyfolytában darálást akarok hallgatni, akkor inkább berakok valami black metal lemezt, vagy nem is tudom…
Nem ez lesz a kedvenc Cavalera lemezem, sőt mondhatni, hogy ezt jó eséllyel nem is fogom többé elővenni, maximum akkor, ha jön a következő album. Felejthető, közép-gyenge anyag. Manapság azért ennél sokkal többet kell nyújtani, vagy legalább hitelesnek kell maradni. Béke, Szeretet, Metal
2.5/5
